2016. július 9., szombat

Ezt Milošević sem merte elvenni a magyaroktól, döbbenetes, amit most elvettek

Most már csak arra lesz lehetősége a Magyar Szó és a Hét Nap újságíróinak, hogy akit a politika kinevez, azt el kell fogadniuk. Fehér Rózsa (Népszabadság):


Újabb szomorú fejezetéhez érkezett a Vajdaságban dúló médiaháború. Több évtizedes szerkesztőségi jogkört kurtított meg csütörtöki ülésén a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Szabadkán, amikor alapítóként úgy döntött: semmi szükség a Magyar Szó újságíróinak a véleményére a főszerkesztő megválasztásakor.
Ez lett a sorsa a szerbiai magyarság egyetlen napilapja mellett a Hét Nap című hetilapnak is.
Az alapító okiratok módosítására azért volt szükség, hogy összehangolják azokat az új, épp a politikai nyomásgyakorlás visszaszorítását célzó médiatörvénnyel. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított MNT azonban ezt a lehetőséget arra használta ki, hogy ezentúl akadálymentesen nevezhessen ki a számára megfelelő főszerkesztőket. A döntés ellen tegnap az MNT szabadkai székháza előtt tüntettek újságírók és szimpatizánsok.
Tőke János, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője úgy nyilatkozott a Népszabadságnak:
döbbenetes, hogy egy, a magyar közösség által három évtizeddel ezelőtt kiharcolt lehetőséget épp a vajdasági magyarok legfőbb érdekképviseleti intézménye, az MNT vesz el a vajdasági magyaroktól.
– Így néz ki az, amikor a politikusok félnek a saját fejükkel gondolkodó emberektől. A főszerkesztő kinevezése mindig az alapító feladata volt, a lap munkatársai csak véleményt nyilváníthattak abban az esetben, ha több jelölt pályázott. Most már erre sem lesz lehetősége a Magyar Szó és a Hét Nap újságíróinak: akit a politika kinevez, azt el kell fogadniuk – jelentette ki Tőke. Majd felidézte, hogy az újságírók véleménynyilvánítási jogától még a néhai Szlobodan Milošević diktatúrájának legvérmesebb időszakában sem merték megfosztani a Szerbiában élő magyarságot. – Amit Milošević nem mertek, megtették ma az MNT igennel szavazó tagjai – fűzte hozzá.
A Magyar Szó szervilis szerkesztéspolitikája ellen az utóbbi időben nyilvánosan is fellázadt több újságíró. A napilapnál emiatt nem hosszabbították meg néhány, belső ellenzékként elkönyvelt szerződéses újságírónak a munkaviszonyát, mondvacsinált ürüggyel felmondtak Kókai Péternek, a lap korábbi főszerkesztőjének és a VMSZ versenytársaként megjelent Magyar Mozgalom zentai önkormányzati képviselőjének. A lap átszervezésére hivatkozva több rebellisként számon tartott újságírót is megpróbálnak ellehetetleníteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése