2016. július 27., szerda

Jó reggelt Délvidék!


Hasonló címmel jelenik meg a virtuális világban, virtuális nevekkel ellátott, Prosperitati pénzekből működtetett párt blog. Habár "véleményportálnak" nevezik virtuális portékájukat, azok akik találkoznak vele a virtuális világban, azok tudják mit is szolgál. Befeketíteni  és mindenáron lejáratni a másik politikai opciót.

Mivel a közállapotaink ott tartanak, hogy szinte nincsen semmilyen kommunikáció a délvidéki magyar pártok között, ez a névtelen "üzengetés" mégis izgalmasnak tűnik. Beleolvasván, az ember fia/lánya megtudhatja hol tart az ész (hová mész) járásuk. Egy-egy bejegyzésnél el lehet tűnődni a szemüveg dioptriáján, vagy az elme bugyrairól, és ezért a blog még értékesebb. Mert az mellett, hogy megtudhatjuk miként vélekedik a Párt szürke eminenciája, egyben az oda írogatóknak  szürke állományára, mivel kiírják magukból azt ami bennük van, terapeuta (gyógyító) hatása van. És ez jó!

Legfrissebb termésükben éppen azt kifogásolják hogyan és miért mernek kiabálni a délvidéki újságírók míg a Párt erőszakolja őket. Honnan veszik ezt a bátorságot?  Vagy éppen számon kérik az ellenzéki szerepet betöltő politikai opció(k)tól miért nem írnak az eredményeikről, hanem csak folyton hangoskodnak meg kritizálnak. Mert nekik bezzeg van eredményük! Elegendő megnézni a Prosperitati hatalmas sikerét!  A legfelháborítóbb pedig az amit egyes jogászok megmerészeltek tenni. Hogyan is merte szóvá tenni a Párt jelöltjének mulasztásait? Ráadásul a tartományi képviselőházban?

Írjak ők ezt, és közben elfelejtik, hogy alakulásuk óta hatalmon vannak. A kollaboráció, technikai koalíció, stratégiai partnerség gyümölcseként volt már kormányalelnök, tartományi titkárok, polgármesterek hada. És semmi. Se autonómia, se megmaradás. Se pénz, se posztó.

Nézzük tovább. A politika világában a mindenkori ellenzék az azért van, hogy a jól megfogalmazott kritikájával ellenőrizze a mindenkori hatalmi pozícióban lévőket. Az ellenzék eredménye az ha munkája közben "jobb belátásra bírja" a hatalmat gyakorlókat. Nos, ezeket nem rossz tudni mielőtt belevágunk a véleményblogba.

Prosperitati. Az egy tipikus ellenzéki eredmény. A "mutyilista" némileg megfékezve, és a szakmai hiányosságok  nagy része kiküszöbölve. Mégis, azt el kell mondani, hogy a pályázatok nagy része továbbra is a Párt szolgálatában van. Mivel más eredményt nem tudtak felmutatni ezzel nyitották a Párt kampányát.  6 millió eurót szétszórtak és egy új munkahelyet nem teremtettek. A pályázatok utólagos elemzésével azt is meglehet állapítani, hogy a nyertesek közötti "pártpreferencia" szerinti megoszlás, pályázattól függően 50-70% Párttag vagy holdudvar, a többi meg a többi.

Számok. 250.000 magyar van Délvidéken. Hivatalosan.  2400 személy pályázott, 900 személynek sikerült is eszközökben részesülnie. Hány százaléka is ez a délvidéki magyarságnak?  Még akkor is ha csak 200.000 magyarral számolunk. Vagy akkor is ha csak a kettős állampolgárokat vesszük figyelembe. Csepp a tengerben. Jól jövő csepp, de akkor is csak egy pici csepp a tengerben, amelynek egy része tévesen lett csepegtetve.

Pláne ha közben megszavazzuk a területalapú támogatások csökkentését és a vajdasági termőföld eladását hazai (szerb)  újgazdagoknak meg külföldi (főleg arab) állampolgároknak. Mert éppenséggel itt élünk, Szerbiában. Ez az elsődleges piac ahol értékesíteni kell azt a kitermelt értéket.

A tartományi mezőgazdasági titkár helyettes meg úgy kezdi a pályafutását, hogy önéletrajzában, biztosan véletlenül, azt tünteti fel, hogy állami (jogi) egyetemen végzett, holott tudni lévő a (jogi) diplomáját magánegyetem állította ki. Apró hiba. Semmi gond. Mit is kukacoskodik az a fránya ellenzéki képviselő amikor a Párt által támogatott államfőnek  (is) hamisított diplomája van?

A jogászok meg úgyis mindenhez értenek. A közigazgatástól kezdve a mezőgazdaságig. Fiatal még, majd beletanul. De az is lehet, hogy a nagyérdemű írót az bosszantotta fel, hogy az az ellenzéki képviselő meg merte kérdezni, azaz remélni, hogy a jelöltnek talán nem az egyedüli érdeme az, hogy a Pártból kizárt 100 embert?

2016. július 26. 

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése