2013. február 23., szombat

Három felnőtt meg egy kiskorú



Elfogták a tordai rablótámadás gyanúsítottjait


A rablótámadás színhelye (Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki rendőrségi hivatal dolgozói letartóztatták és 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték S. P. (26), D. R. (28) törökkanizsai és M. J. (35) kishegyesi lakosokat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy kiskorú személlyel együtt, akit úgyszintén letartóztattak, rablótámadást követtek el Tordán.
A rendőrségi közlemény szerint azzal gyanúsítják őket, hogy február 15-én hajnali fél egykor betörtek egy tordai házba, ahol késsel fenyegetőzve a károsultaktól 300 ezer dinár értékű ékszert és készpénzt raboltak el. A csoportot azzal is gyanúsítják, hogy Vajdaság területén több hasonló bűncselekményt követtek el. A gyanúsítottakat a bűnvádi feljelentéssel a nagybecskereki Felső Bíróság vizsgálóbírója elé vezetik – áll a nagybecskereki rendőrség pénteki közleményében.
Mint beszámoltunk, múlt péntek hajnalban Tordán négy férfi tört be Berényi János (81) és Anna (80) házába, a házaspárt megfenyegették és megkötözték, a házból pénzt és ékszert vittek el. Az álarcot és kesztyűt viselő, zseblámpákkal felszerelt rablók elsősorban pénzt követeltek az idős házaspártól. Körülbelül egy óra hosszáig tartózkodtak a házban. Távozásuk után a megkötözött embereknek sikerült megszabadulniuk a béklyóiktól és értesítették a szomszédot és a rendőrséget.
Kovács Zoltán, a család tagja a betörésről lapunknak elmondta, hogy az álarcot és kesztyűt viselő, zseblámpákkal felszerelt rablók az épület hátsó, a kertek felőli bejáratát feltörve jutottak be a házba, és hozzáláttak a pénz és egyéb értékek felkutatásához.
Magyar Szó, 2013. február 22., 1. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése