2013. február 18., hétfő

Rablótámadás Tordán




Az álarcos támadók áldozata egy idős házaspár

 


Pénteken hajnali (február 16-án – B. A. megj.) egy óra körül Tordán négy férfi betört Berényi János (81) és Anna (80) házába, a házaspárt megfenyegették és megkötözték, a házból pénzt és ékszert vittek el. Az álarcot és kesztyűt viselő, zseblámpákkal felszerelt rablók, elsősorban pénzt követeltek az idős házaspártól. Körülbelül egy óra hosszáig tartózkodtak a házban. Kevés dinárt találtak, és elvették az idős asszony gyűrűjét, a függőit is levetették vele. Mivel azonban kevesellték amit találtak, kést szegeztek a torkának, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik, ha nem kapnak eurót. Amikor a másik szobából előkerült az is, a rablók a ház kert alatti bejáratán távoztak. Azt hallottuk, hogy a péntek hajnali rablók többsége magyarul beszélt.
A jövevények távozása után a megkötözött embereknek – úgy három óra körül – sikerült megszabadulniuk a béklyóiktól és értesítették a szomszédot. Csakhamar a helyszínre érkezett a bégaszentgyörgyi és a nagybecskereki rendőrség és a mentősök is. Értesüléseink szerint a faluban több személyt kihallgattak, hivatalos rendőrségi közlemény még nincs.
Az eset nagy nyugtalanságot hozott ebbe az alig másfél ezer, elöregedett lakosú közép-bánáti faluba, amelyben a téli hónapokban elszaporodtak a lopások. A tolvajok elvisznek az udvarokból (de esetenként a házakból is) mindent, ami elvihető, a biciklitől a sonkáig. Mondhatnánk nincs is nehéz dolguk, hiszen a faluban sok az idős, magatehetetlen személy, sok a megüresedett ház is. Alig két héttel ezelőtt, a helyi tanács kezdeményezésére a faluban járt a bégaszentgyörgyi (Žitište) község rendőrfőnöke, akivel a falu közbiztonságáról tárgyaltak. Ekkor azt az ígéretet kapták, hogy a lehetőségekhez mérten nagyobb lesz a rendőri jelenlét a faluban.
Nem lehet elhallgatni, hogy az utóbbi két évtized alatt Tordára sok roma költözött (egyre több megüresedett házat vesznek). Tény, hogy számuk emelkedésével nőtt a faluban elkövetett bűncselekmények száma is.

Magyar Szó, 2013. február 18., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése