2013. február 16., szombat

KMKF: Az autonómia segíthet megtartani a magyar közösségeket




Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. A házelnök erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt pénteken, Budapesten. Semjén Zsolt, a miniszterelnök helyettese úgy fogalmazott: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. A testület zárónyilatkozatban tette közzé állásfoglalásait.

A külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek pénteki plenáris munkaülése nyilatkozat kiadásával ért véget.
A KMKF sajnálattal állapítja meg, hogy felgyorsult a magyarság asszimilációja a térségben, és a népszámlálások szerint – egyebek között a kivándorlás miatt – több mint tíz százalékkal csökkent a magyarok száma – olvasható a KMKF plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban, amely részletesen foglalkozik a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseivel.
A dokumentum szerint a KMKF „elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják”. A székely zászlók használatáról az állásfoglalás kijelenti, hogy a közösségi szimbólumok és jelképek használata „nem lehet etnikai vita tárgya a 21. századi Európában”, hiszen nem sértik a többségi nemzet érdekeit. A magyarok számának csökkenésével kapcsolatban a KMKF – megismételve 2011. március 11-i állásfoglalását – „a külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja, beleértve a területi autonómiát is”.
A KMKF nyilatkozatában üdvözli és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar érdek-képviseleti szervezetek autonómiatörekvéseihez kapcsolódó idei rendezvényeket. A plenáris ülés végén kiadott állásfoglalás üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását, valamint a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, továbbá az idei kisiskolások éve programot. A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány 2012 júniusában alakult, és ezzel párhuzamosan jött létre az alapítvány operatív szerve, a Kisebbségi Jogvédő Intézet is.
Az alapítvány célja, hogy ösztönözze a kisebbségi jogok európai és nemzetközi összefüggéseinek tanulmányozását, támogassa a jogsértések feltárását és dokumentálását, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárást.
A Romániában tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar nemzeti közösséget minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket érinti. Emellett a szervezet támogatja az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatását is. A KMKF kívánatosnak tartja, hogy a szlovák parlament módosítsa állampolgársági törvényét, amely „jogfosztással sújtja” azokat a magyar állampolgárságot szerző embereket, akik továbbra is a hazájukban kívánnak élni.
Ezért a KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy a magyar-szlovák találkozókon kiemelt naprendi pontokként kezelje a magyar állampolgársággal kapcsolatos vitás kérdéseket és a Beneš-dekrétumok ügyét – áll a dokumentumban. A második világháború után az akkori csehszlovák államfő, Edvard Benes nevéhez kötődő dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották a szudétanémeteket a csehszlovák állampolgárságtól, elkobozták a vagyonukat és kitelepítették őket az országból. Hasonló módon sújtották a Beneš-dekrétumok a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot is.
A délvidéki magyarokat az utóbbi hónapokban ért utcai támadásokkal is foglalkozik a dokumentum, amely szerint a KMKF elvárja, hogy a szerb kormány, a belügyminisztérium foganatosítson megfelelő intézkedéseket a polgárok biztonságának megőrzéséért, a nemzetek közötti viszonyok kiéleződésének megakadályozásáért és a kisebbségek védelméért, írja az MTI.
Vajdaságból a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris munkaülésén Pásztor Bálint és Pék Zoltán, a VMSZ parlamenti képviselői vannak jelen, illetve megfigyelőként Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke.
http://www.vajma.info/cikk/karpat/9217/KMKF-Az-autonomia-segithet-megtartani-a-magyar-kozossegeket.html, 2013. február 15. [22:26]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése