2013. február 18., hétfő

MRM a szabadkai "csavarhúzós" eset kapcsán: Meddig lehet még tűrni a magyarellenes támadásokat?!




Amíg élvonalbeli pártpolitikusok a nemzetek közötti incidensek csökkenéséről beszélnek, és azt hangsúlyozzák, hogy ezt a tendenciát meg kell tartani, addig a médiában szinte minden héten magyarellenes soviniszta támadásokról, incidensekről olvashatunk, amelyekből a nemzettársaink szinte minden alkalommal súlyosabb vagy könnyebb testi sérülésekkel kerülnek ki. Minek kell még történnie ahhoz, hogy az illetékes közéleti és  bűnüldöző szervek végre komolyan vegyek ezeket a Délvidék-szerte történő atrocitásokat, és határozottan fellépjenek a fokozódó magyargyűlölet legerőszakosabb formái ellen? Netán arra várnak, hogy a soviniszták valakit megnyomorítsanak vagy kioltsák az életét?                
Mint arról a közvélemény értesülhetett, vasárnap öt magyar fiatalt vertek meg Szabadka legszűkebb központjában csak azért, mert magyarul beszéltek. Öt magyarra több mint tíz szerb ajkú egyén mért brutális támadást. Ütlegelés és rugdosás közben a támadóknál bokszer és csavarhúzó is előkerült. Az egyik sértett arcán sebek keletkeztek. Ezúttal is a vak véletlenen és a puszta szerencsén múlott, hogy nem történt nagyobb tragédia.
Ez nem az első eset, hogy Szabadka belvárosában magyarra támadnak, hiszen jól emlékszünk pl. a szerb által megkéselt fiatalember esetére.
A legutóbbi, "csavarhúzós eset" óta már eltelt két nap, de sem a rendőrség sem a városvezetés nem szolgált információkkal az (esetleges) vizsgálat folyamatáról. Vajon azok a híres térfigyelő kamerák rögzítették a magyarverést?
Persze számos más kérdés is felmerül. Ha szombaton éjfél után, illetve vasárnap hajnalban, gyakorlatilag az egész hét legkritikusabb időpontjában egy árva rendőr sincs Szabadka központjában, vajon hogyan várjuk el tőlük, hogy a külvárosban ügyeljenek a közbiztonságra és akadályozzák meg a betöréseket és rablásokat?
Sokadszor tesszük fel a kérdést: nem jött el az idő, hogy az illetékes szervek bevezessék a  Magyar Remény Mozgalom (MRM) által kezdeményezett többnemzetiségű polgárőrséget? Továbbá, mikor kezdi el a szerb állam szigorúan büntetni a magyarellenes soviniszta támadások elkövetőit? Az anyaországunk kormánya meddig nézi tétlenül az ilyen jelenségeket?
A Magyar Remény Mozgalom Szabadkai Városi Szervezetének nevében,
László Gyula, városi tanácsnok
Setyerov Zorán, a párt alelnöke
Szabadka, 2013. február 18.


PMN povodom subotičkog "slučaja šrafciger": Dokle se još mogu trpeti napadi protiv Mađara?

Dok predstavnici političke elite pričaju o smanjenju broja međunacionalnih incidenata, naglašavajući kako je potrebno zadržati ovu tendenciju, u medijima gotovo svake nedelje osvane vest o šovinističkim napadima na Mađare, o incidentima iz kojih naši sunarodnici po pravilu izlaze sa težim ili lakšim povredama. Šta još treba da se dogodi da akteri javnog života i nadležni organi gonjenja napokon ozbiljno pristupe problemu atrociteta nad Mađarima u Vojvodini i energično reaguju na najnasilnije oblike rastuće mržnje prema Mađarima? Da li se možda čeka da šovinisti nekoga obogalje ili ugase nečiji život?                
Javnost je imala priliku da se informiše da je u nedelju, u ranu zoru, u najužem centru Subotice pet mađarskih mladića napadnuto od strane desetak osoba sa srpkog govornog područja. Dok su žrtve bile prebijane i šutirane, napadači su potegli bokser i šrafciger. Na licu jedne žrtve nastale su rane. Pukom slučajnošću mladići su nekako uspeli da uteknu, pa je izbegnuta veća tragedija.
Ovo nije prvi slučaj da su Mađari napadnuti u srcu Subotice. Setimo se samo da je ne tako davno jedan mađarski mladić izboden nožem od strane srpskog lica.
Od "slučaja šrafciger" protekla su već dva dana, ali ni policija, ni gradsko rukovodstvo nisu izdali nikakve informacije o toku (eventualne) istrage. Da li su čuvene kamere za nadzor ovekovečile napad  na Mađare?
Naravno, nameću se i druga pitanja. Ako u subotu posle ponoći, odnosno u nedelju u ranu zoru (dakle, u najkritičnijem terminu) nema nijednog policajca u centru Subotice, kako tek možemo očekivati da vode računa o javnoj bezbednosti u predgrađu i spreče tamošnje učestale provale i razbojništva?
Po ko zna koji put postavljamo pitanje: zar nije došlo vreme da nadležni organi razmotre inicijativu Pokreta mađarske nade (PMN) o uvođenju VIŠENACIONALNE civilne straže? Kada će pravosudni organi države Srbije početi da rigoroznije kažnjavaju počinioce antimađarskih šovinističkih napada? Dokle će naša zemlja matica sa indoletnošću posmatrati ovakve pojave?
U ime Subotičkog gradskog odbora Pokreta mađarske nade,
Đula Laslo, gradski odbornik
Zoran Šećerov, potpredsednik stranke
Subotica, 18. februar 2013. godine

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése