2013. december 9., hétfő

December 9.



Natália napja.
Latin eredetű név, jelentése: Jézus születésnapja. Régen ezt a evet a karácsonykor született leánygyermekek kapták.
1437 A csehországi Znojmóban 69 éves korában meghalt Zsigmond magyar király (egyidejűleg német és cseh király, német-római császár), akinek uralkodása legvégén tört ki a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés.
1608 Londonban megszületett John Milton, aki William Shakespeare után a legjelentősebb angol költő volt (Az elveszett paradicsom).
1687 I. Lipót magyar királlyá koronáztatta kilencéves fiát, I. Józsefet, akinek uralkodása alatt 1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején, az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.
1868 Budapesten meghalt Balassa János orvos, a korszerű magyar sebészet megteremtője.
1906 New Yorkban megszületett Grace Murray Hopper, az amerikai haditengerészet admirálisa, matematikus és oktató, az első informatikusnő, aki a COBOL programnyelv egyik feltalálója, valamint a „bug” felfedezője volt.
1929 New Yorkban megszületett John Cassavetes amerikai színész, filmrendező és forgatókönyvíró („New York árnyai”, „Egy kínai bukméker meggyilkolása”).
1934 Budapesten megszületett Garas Dezső színművész és rendező.
1953 Budapesten megszületett Dörner György színművész. (Stílusgyakorlatok)
1953 Megszületett John Malkovich amerikai színész, rendező.
1987 Egy izraeli taxis állítólag szándékosan összeütközött egy arabokat szállító taxival, ezt a napot tekintik az intifáda-mozgalom kezdetének.


45 éve, 1968. december 9-én mutatták be a mai számítógépes egerek ősét.
Az egér ötletgazdája, az akkor 42 éves Douglas C. Engelbart, a kaliforniai Stanford Egyetem
kutatóintézetének (SRI) munkatársa egy San Franciscó-i konferencián 1968. december 9-én mutatta be találmányát: egy ormótlan fadobozt, az alján kerékkel, a tetején egy nagy piros kattintógombbal.
A kezdetben mutatóeszköznek nevezett készüléket az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA megbízásából fejlesztették ki. Az egér elnevezés is az SRI-ben született, az ősegeret megépítő Bill English, az intézet főmérnöke használta először egy 1965-ös tanulmányában. Az egér - Engelbart 1970-es szabadalmi leírása szerint - "X-Y helyzetjelző képernyős rendszerhez".
A találmányból nem ő gazdagodott meg, mert a szabadalmi oltalom lejárt, mielőtt az egér meghódította volna a világot. Az elsők között Steve Jobs ismerte fel a számítógép-perifériák családjába tartozó eszközben rejlő lehetőséget. Az Apple cég alapítójának 1979-ben a Xerox Szilícium-völgyi kutatólaboratóriumában mutatták meg a későbbi személyi számítógépek elődjének modelljét, amelynek egérvezérlésű grafikus felhasználói felületét átemelte az Apple fejlesztéseibe.
1984-ben dobták a piacra az első Macintosht, az egér bevonult a számítógépek alaptartozékai közé. Az IBM-gépekkel kompatibilis első egérmodellt a svájci Logitech dobta piacra 1985-ben. Az 1990-es évek második felétől, a Windows 95 operációs rendszer megjelenése után az egérhasználat robbanásszerűen terjedt tovább. A Logitech már 2008 decemberére több mint egymilliárd egeret adott el. Az utóbbi években a külső egeret lassan felváltja beépített változata, az elsősorban laptopokon alkalmazott érintőpad vagy touchpad. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése