2013. december 8., vasárnap

Milyen élet vár jövőre (és utána) a szerbiai polgárokra? Magyarjaink egyetlen esélye a területi autonómia, de azt Pistáék az Istenért sem akarják

avsotet jovo 











A 2014. évben a szerbiai közvállalatokban és közintézményekben legalább 30 ezren maradnak állás nélkül, az új munkaerő foglalkoztatása az állami szektorban (legalábbis hivatalosan) 2016-ig be lesz fagyasztva, a fizetések és a nyugdíjak pedig legfeljebb jelképesen növekszenek majd. Ennél is sokkal aggasztóbb, hogy a magáncégeknél dolgozók, akik a munkaképes lakosság legnagyobb részét képezik, további felmondásokra és bércsökkentésre számíthatnak. Gazdasági elemzők kimutatásai arról tanúskodnak, hogy a privát munkáltatók alig, pontosabban szinte egyáltalán nem alkalmaznak munkatapasztalat nélküli fiatalokat, sem 50 évnél idősebb "túlságosan" tapasztalt személyeket.  
Az életszínvonal már jövő év január elsejétől tovább zuhan, ugyanis az élelmiszeripari cikkeket érintő ÁFA 8-ról 10 százalékra emelkedik, ami erőteljes drágulási hullámot fog előidézni. A szerb kormány "nagykutyái" összevissza nyilatkozgatnak. Az egyik miniszter szerint jövő év végén a polgárok már jobban fognak élni, a másik szerint két-három év múlva következhet be javulás.
Ami a délvidéki magyarságot illeti, mint ismeretes, pár évvel ezelőtt az észak-bácskai körzet volt az ország leggazdagabb régiója, ma pedig a legcsóróbb. Ez (részben) Pistáék egyik vívmánya. Szabadka hivatalosan az ország legszégenyebb három városának egyike. A becsületes délvidéki magyarok helyzete majdnem kilátástalan.
Teljesen egyértelmű, hogy előrehaladást csak a magyar területi autonómia felállításával lehetne remélni, amely lehetővé tenné, hogy a délvidéki magyarok közvetlenül befolyasolhassák sorsukat. Ehhez a nemes célhoz azonban egy normális(abb) anyaországi kormány kellene, valamint az, hogy a Pista-párt komoly reformon essen ét, konkrétan szabaduljon meg Pistától és közeli munkatársaitól, vagy az, hogy a polgárok megbüntessék Pistáékat a választásokon (elküldjék őket a történelem kommunális hulladékának dombjára).
Pistáék ugyanis ahelyett, hogy közössen küzdenének bátor magyarjainkkal a területi autonómiáért, lépten-nyomon gáncsolják őket és akadályozzák a folyamatot.
Így állunk most.
Fekete Lehel  
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/17763-milyen-elet-var-joevre-es-utana-a-szerbiai-polgarokra-magyarjaink-egyetlen-eselye-a-terueleti-autonomia-de-azt-pistaek-az-istenert-sem-akarjak-, 2013. december 08. vasárnap, 15:00 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése