Radics Viktória
Tisztelt Főszerkesztő
Asszony!
Tudom, hogy nem
remélhetek Öntől, a felelős személytől feleletet, mégse gondoljon szófia
beszédre: Önt szólítom meg soraimmal, pillantást váltva fényképével, mely a „Varjú Márta esete az igazmondással”
című cikkbe ágyazva néz rám a képernyőről.
Közvetlen indíttatásom
van arra, hogy egyenest Önhöz forduljak, mivel másodkézből értesültem arról,
hogy Ön kitiltott engem a gondviselésére bízott újságból, melyet a sajátjának
tekint, azaz letiltotta, hogy írásaim eztán megjelenjenek a Magyar Szó
irodalmi mellékletében, a Kilátóban. Érdeklődni szeretnék,
hogy mi ennek az oka. Ha megengedi, némi öntudattal előfeltételezném – annál is
inkább, mert a kirekesztés mellett az önök fontos hatalmi technikája a
frusztrálás –, hogy nem szövegeim irodalmi fogyatékosságai vezérelték Önt,
amikor így döntött.
Hanem világnézeti szempontok vezérelték Önt. Vagy
ennek híján, ezt pótlandó: pártszempontok. Illetve a hatalom puszta élvezete, a
vele járó privilégiumok gyöngyvirágos foglalatában.
Jó lenne, ha megcáfolna.
Hosszú évek után azért kezdtem újra a Magyar
Szó irodalmi mellékletében publikálni, mert vajdasági vagyok, itt kezdtem
el írni, innen tanácsoltak el egyszer a kommunizmus, és még egyszer a
kapitalizmus idején. Mégsem sikerült örökre elzavarniuk hazulról, és higgye el,
én komolyan vettem az önök jól formált mondatait hazaszeretetről, szülőföldhöz
való ragaszkodásról, itthon maradásról, akárcsak a párbeszédre való
felszólításaikat meg a fennen hirdetett demokráciájukat, pluralizmusukat. Nem
óhajtottam szarkasztikusan vagy ironikusan értelmezni ezeket az álláspontokat,
noha immár, összegezvén azokat az eseteket, melyek arról vallanak, hogy önök
hatalmi szóval váltják valóra elképzeléseiket, kénytelen vagyok belátni, hogy a
vajdasági kulturális és politikai életben ágáló politikusok és politizáló
értelmiségiek kivétel nélkül cinikusak, kiröhögik a tolerancia szempontjait, és
gátlástalanul csak a saját pártjuk önös érdekeit szolgálják.
Ez a cinizmus semmi filozófiai érvénnyel nem
rendelkezik, hanem csakis az önök karakterét jellemzi. Az önök iróniája is
gondolattalan, alapja pusztán az agresszió, azaz az agresszív hárítás, támadás,
védekezés és lekezelés. Elnézést, hogy átváltottam többes számba, de Öntől még
nem olvastam a személyiség hitelét magán viselő, személyes veretű mondatot, és
hiába nézek a szemébe, az ön spirituális karaktere feloldódik pártjának,
testületének unisonójában.
Önök a vajdasági magyarok kisebbségi jogaira,
igényeire meg az összefogásra szoktak hivatkozni, azonban kizárják a
nyilvánosságból, peremre szorítják azokat az értelmiségieket, írókat,
újságírókat, civileket, akik nem éppen az önök szája íze szerint forgatják a
szót; az önök fennen hangoztatott nemzeti összefogása nem vonatkozik a másként
gondolkodókra, az alternatívokra, a baloldaliakra, a liberálisokra, a
szabadelvűekre, egyáltalán a szabadgondolkodókra, a szegény szélsőjobb pedig,
anélkül hogy tudná, az önök malmára hajtja a vizet. Ezzel az álságos
kollektivizmusukkal és a fentebb említett utilitárius cinizmusokkal önök magát
a gondolkodást kívánják kitiltani a vajdasági magyar szellemi életből,
amennyiben gondolkodásnak azt nevezzük, amikor elménk nem elégszik meg a felszínes
lavírozással, sem a szervilizmussal, sem a frázisokban gazdag autoriter
beszédmóddal, és nem elégszik meg a folklorizmussal meg a kvázi művészkedéssel
sem.
Önök ily módon az erkölcsöt is mellőzik életükből,
mivel nem etikai, hanem klikk-szempontok vezérlik önöket, és semmibe veszik az
individuumok saját ethoszát. Önök etikátlan tisztségviselők, amennyiben nem
viselnek gondot a közösség óhatatlanul plurális szemléletére és erkölcsére –
noha ezért kapják fizetésüket és honoráriumaikat –, hanem csak a saját
akaratukat kívánják keresztülvinni.
Ki hatalmazta fel önöket arra és mi legitimálja
azt, hogy gyomirtót szórjanak az önökétől eltérő mentalitásokra? Az önök
„összefogása” ezt nem legitimálja, mivel furcsa mód kiebrudaláson alapszik ez a
nagy összefogás. A „kisebbség érdekeit” önök nem határozhatják meg anélkül,
hogy számot ne vessenek a másként gondolkodók és a más stílusban írók
véleményeivel, nézeteivel és reflexióival. Akár csak „ötperces tűnődéseivel”.
Az önök „erkölcsét” nem legitimálja az, hogy a saját pártembereik szemléletét
és magatartását tartják egyedül követendőnek. Az önök kulturális céljai
mérhetetlenül provinciálisakká és avíttakká válnak, ha ebbe a kisebbségi
kultúrába csak a pártfogóikat eresztik be.
Önök a megalázkodás és a megalkuvás udvaronci
magatartását, a nemzeti hivalkodás kongó „erkölcsét” és „gondolatvilágát”
hirdetik és támogatják, és minden kritikus hozzáállást ellenségüknek
tekintenek. Ha elolvasnák Radomir Konstantinović „A vidék filozófiája” című
filozófiai művét, melyet volt szerencsém lefordítani magyarra, abból
megtudhatnák, hogy az egyöntetűség mely szellemiség követelménye.
Tisztelt Főszerkesztő Asszony, önökkel nem az a
baj, hogy nacionalisták, hanem hogy nem azok. Mert ha megbecsülnék azokat a
magyarokat, akik itt élnek, akkor bizonyára nem törekednének arra, hogy
elfojtsák az itteni, amúgy is megfogyatkozott értelmiség egy részének – az
önökkel nem feltétlenül egy húron pendülő részének! – hangjait, mondanivalóit,
beszédmódjait, nem száműznék a vidékiességgel meg nem elégedő fiatalokat és
öregeket, hanem befogadnák őket.
Az Ön főszerkesztői politikája, Varjú Márta, nem
demokratikus, hanem bőszen kizárólagos és kirekesztő. Nem pluralisztikus, hanem
monologikus és dezinspiráló. Ön egyre unalmasabb és ostobább közlönyt csinál
egyetlen napilapunkból – melyet a magunkénak tekinteni jogunkban áll! –
miközben szeme se rebben.
Zenta, 2013. december 18-án
Viszontlátásra.
Radics Viktória
2013. december 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése