2023. november 17., péntek

A Mol koncessziós cége nem érdekelt a környezettszennyezés csökkentésében Beérkező levelek

A Szabad Európa honlapja

2023. november 17.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

A Mol koncessziós cégénél landol a vissza nem váltott palack ára
Furcsa rendszerben indul el januártól az italosdobozok kötelező visszaváltása. A műanyag ásványvizes palackokért is ötven forint jár, de ehhez sértetlen állapotban kell bedobni az automatába. Már ahol lesz ilyen. Olyan jogszabály született, hogy a palackok begyűjtője, a Mol hulladékkoncessziós cége ne abban legyen érdekelt, hogy minél többen váltsák vissza az üvegeket, és csökkenjen a környezetszennyezés, épp ellenkezőleg. Minden egyes vissza nem váltott palack után bruttó ötven forinttal gazdagodik a cég.

Valóban kényszerítheti migránsok befogadására a magyar kormányt az Európai Unió?
"Jogi értelemben megerőszakoltak bennünket" – jelentette ki a migrációs paktumra utalva a legutóbbi EU-csúcs után a magyar kormányfő. A menekültek kötelező befogadását kizáró szófordulatok 2015 óta részei a miniszterelnök megnyilvánulásainak, pedig erre azóta sincs példa vagy kötelezettség. Egyebek mellett erről is beszélgettünk állandó brüsszeli tudósítónkkal, Gyévai Zoltánnal podcastsorozatunk friss részében.

Mit nyert Törökország azzal, hogy késleltette a svéd NATO-csatlakozást?
A török parlament illetékes bizottsága csütörtökön vitatja meg, s valószínűleg jóvá is hagyja Svédország NATO-tagsági kérelmét. Eddig 18 hónap késedelmet okozott a török vonakodás, ami több szövetségest erősen frusztrált, miközben Ankarra a gáncsoskodással bizonyos engedményeket tudott kicsikarni.

Vác polgármestere a vendégmunkásokról: Több helyszínt tudok, ahol garázsban laknak
Lakossági fórumot tartottak csütörtökön Vácon, ahol a város vezetése megpróbálna előremenekülni a lakók véleményét kikérve, és megakadályozni, hogy a helyiek megkérdezése nélkül akkumulátorgyárat, munkásszállót vagy más, veszélyes anyagot gyártó vagy tároló létesítményt hozzanak létre a városban.

Csatlakozását kérné az Európai Ügyészséghez a pénzcsapok megnyitásán dolgozó Lengyelország
Lengyelország az új kormány megalakulását követő első hetekben jelzi majd csatlakozási szándékát az Európai Ügyészségnél – közölte az igazságügyi miniszteri poszt feltételezett várományosa, miközben Varsó a befagyasztott európai uniós források feloldására törekszik.

Finnország bezár négy határátkelőt, miután migránsáradat szervezésével vádolta meg Oroszországot
Finnország bezár négy átkelőhelyet Oroszországgal közös, hosszú határán, hogy megállítsa az afrikai és közel-keleti migránsok beáramlását, akiket Helsinki szerint Moszkva szállít az elmúlt néhány hónapban a határra – jelentette be a kormány.
 
Amit még tudni érdemes
Szijjártóék volt befektetési menedzsere számolja a KSH-ban, mennyivel drágul az élet (24.hu)
A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa is úgy véli, nem erősíti a hivatal hitelességét, hogy az utóbbi időben szakemberek sora hagyta el az intézményt.

Magyarország az ENSZ-ben nagyon mást képvisel, mint Orbán és Szijjártó nyilatkozatai (G7)
Amikor nem sajtónyilatkozatot kell adni, hanem gombot kell nyomni a világszervezetben, akkor az adatok alapján Magyarország egy kórusban van Nyugat-Európával, egyre közelebb áll az Egyesült Államokhoz, és egyre távolodik Oroszországtól, Kínától és más, nem nyugati országoktól. 

Vízdíjháború: trükközik a kormány, Budapest fizetheti ki a vidéki csőhálózat cseréjét (Népszava)
A kabinet egy új, az energiaügyi miniszterhez rendelt alappal teljesen átvenné az irányítást az ágazat pénzügyei felett. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése