2023. november 29., szerda

Nem kapott vízumot Kanadától az exjobbikos Bencsik János, új főkonzuljelöltet talált a külügy

 A Szabad Európa honlapja

 

2023. november 29. 

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Új főkonzuljelöltről döntött a külügy, miután Kanada lassan egy éve nem ad vízumot az előzőnek
Új főkonzuljelöltet választott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miután Kanada továbbra sem ad vízumot Bencsik Jánosnak, a Jobbikból még 2020-ban kilépő volt országgyűlési képviselőnek. A Szabad Európa diplomáciai források alapján úgy értesült, hogy az új jelölt a tárca munkatársa, Jákó János.

A paksi bővítés nem nagyon halad, de a kormányközeli Balásy Gyula kifizetései igen
Noha egyelőre még csak földmunkákra került sor, azaz nagyjából csak ásás zajlott a paksi atomerőmű bővítése kapcsán, így is 224 millió forintba kerültek bizonyos kommunikációs és rendezvényszervezési feladatok ez ügyben. Fenti kommunikációs terheket Balásy Gyula cégei vették le ennyi közpénzért az állam válláról.

Kis konzultációs történelem
Egyre drágábbá válnak a nemzeti konzultációk, illetve egyre leplezetlenebbül szolgálják a kormánypárt kampánycéljait. Az első költségeit – amelyet még csak a nyugdíjasok kaptak meg – a Fidesz állta, azóta viszont a központi költségvetésből költik rá a milliárdokat. 2015 óta viszont egyre keményebb állítások szerepelnek a kérdőíveken.

Fidesz: „Nagyon erős az a törekvés, hogy a magyarok kezéből kivegyék az önrendelkezés jogát”
Éles vita folyt a parlamentben a szuverenitásvédelmi törvénycsomagról. Az ellenzék szerint a tervezet szándékosan fogalmaz homályosan a leendő Szuverenitásvédelmi Hatóság jogköreivel kapcsolatban, amelynek az lesz a feladata, hogy bármikor bárkit megvádolhasson azzal, hogy külföldi ügynök.

Karsai Dániel ügyvédje: a strasbourgi bíróság nagyon komolyan veszi az életvégi döntés ügyét
Jó volt látni, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) mennyire körültekintően jár el Karsai Dániel ügyében, aki azt szeretné elérni, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt méltósággal tudja befejezni az életét Magyarországon – mondta a felperes ügyvédje, Stánicz Péter a Szabad Európának a keddi tárgyalást követően. Az Orbán-kormány továbbra is ellenzi az eutanáziát. Döntés jövőre várható.

Az energiahivatal blokkolja az erkélynapelemek megjelenését
Bő egy éve azzal zárult a lakossági „konnektoros mininaperőművek” ügyében tartott iparági egyeztetés, hogy sem műszaki, sem technológiai, sem pedig hálózati akadálya nincs ezen rendszerek magyarországi engedélyezésének. Az egyetlen akadály sem tűnt leküzdhetetlennek, azonban máig adós az időközben alaposan átalakított szabályozó hatóság a szükséges szabálymódosításokkal.

Rendkívüli ülésen tárgyal a parlament a Fővárosi Közgyűlést érintő választási szabályokról
Már csütörtökön az Országgyűlés elé kerül a Mi Hazánk javaslata a tisztán listás budapesti választási rend visszaállításáról. A párt múlt héten nyújtotta be erre vonatkozó indítványát. A főváros vezetéséért újrainduló Karácsony Gergely ezt úgy kommentálta: a fideszesek még „ahhoz is gyávák, hogy saját nevükben adják be a javaslatot, rábízták a félfasiszta testvérpártjukra”.

Mintegy tízezer magyar gyereknél alakult ki gyógyíthatatlan bélbetegség
Nagyjából hatvanezer magyar beteg szenved gyulladásos bélbetegségben, 15-20 százalékuk kiskorú. A betegség nem gyógyítható, de tünetmentessé tehető. Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett az esetszám, egyre fiatalabb korban alakul ki a betegség, amelynek fő oka az egészségtelen életmód, a dohányzás, a rostszegény táplálkozás és a gyorséttermi ételek.

Meghosszabbították a gázai tűzszünetet, de csak idő kérdése a háború folytatódása
Ötödik napjába lépett a fegyvernyugvás, a szemben álló felek szerdáig terjesztették ki a megállapodást, amelynek nyomán így két újabb túszcserére kerülhet sor. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a héten ismét a térségbe látogat, már harmadjára a háború kezdete óta, s várhatóan a tűzszünet további meghosszabbítását próbálja majd eléri, illetve minél több túsz kiszabadítását.
 
Amit még tudni érdemes
Ezen sem spórol Lázár János: egymilliárdos lovaspálya épül a mezőhegyesi ménesbirtokon (RTL)
Négy nappal a tavalyi választások előtt 15 milliárd forintot csoportosított át a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot tulajdonló alapítvány számára a Miniszterelnökség, amelyet korábban épp Lázár János vezetett. Az alapítvány kuratóriumi elnöke pedig nem más, mint Lázár János.

Október végére már 1,6 milliárd forint volt a tankerületi központok lejárt tartozása (Népszava)
A 60 tankerületi központ közül 38 került fel a központi költségvetési intézmények tartozásállományát felsoroló államkincstári listára. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése