2023. november 7., kedd

Oktatási jogok biztosa: Ki kell mondani, hogy ma a tanári fizetésből nem lehet megélni

A Szabad Európa honlapja

2023. november 7.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„Méltatlan, ami a tanárokkal történik” – Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa
Talán ő a legrégebben hivatalban lévő állami intézményvezető: már huszonnégy éve fogadja az oktatási jogok megsértésével kapcsolatos panaszokat. Aáry-Tamás Lajost elsősorban a mostani közoktatási helyzet értékelésére kértük, de szóba kerültek az egyházi iskolák, a szegregáció, illetve az is, hogy a tíz miniszter közül, akik alá beosztva dolgozott, melyikkel volt a legtöbb dolga.

Egy másik cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint már 2150-en távoztak az oktatási rendszerből január óta. Az érdekképviselet az ország valamennyi tankerületétől megkérdezte, hogy hány dolgozójuk ment el az idén. Felmérésük szerint a közép-pesti tankerületben csak szeptemberben 103 tanár mondott fel. Az oktatásért is felelős belügyminisztérium szerint a pedagógusok több mint 99 százaléka elfogadta az új jogviszonyról szóló szerződést.

A Kúria körül vizsgálódik még az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság választ vár a kormánytól a Kúria elektronikus ügyelosztási rendszerével és az azzal kapcsolatban feltett kérdéseire, hogy a magyar bíróságok valóban minden korlátozás nélkül az Európai Bírósághoz fordulhatnak-e előzetes döntéshozatal céljából. A biztosi testület ezek fényében alakíthatja ki az álláspontját a magyar igazságszolgáltatási rendszer reformjáról, legkorábban a november 20-ával kezdődő héten.

Menesztették a bírált fotókiállításnak otthont adó Nemzeti Múzeum főigazgatóját
L. Simon László elmulasztotta az intézménytől elvárható jogkövetést, és azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely ellehetetlenítette a munkaviszonya fenntartását – áll Csák János kulturális és innovációs miniszter indoklásában. L. Simon László a Szabad Európának annyit írt SMS-ben, hogy nem kíván nyilatkozni, majd később közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy a döntést tudomásul veszi, azonban elfogadni nem tudja.

„Errefelé így mennek a dolgok” – a mórahalmi gazdák kisajátított földjei
Csaknem félmillió eurónyi EU-s pénzt nyert el Mórahalom önkormányzata még 2015-ben egy víztározó megépítésére. Ki is ásatták a 14 hektáron elterülő, egy méter mély gödröt, de a Halászkai Közösségi Víztározónak csak a nevében van víz. Pedig az Európai Unió arra adta a pénzt, hogy az ENSZ által 2020-ban félsivataggá minősített Homokhátságon legalább itt megoldják a gazdák öntözési problémáit.

A vezérkari főnök intézkedett a zaklatással vádolt parancsnok eltávolításáról áldozata közeléből
Friss információink szerint Böröndi Gábor személyesen lépett az ügyben. A bántalmazott katonanőt új beosztásba helyezték Szolnokon, míg szexuális zaklatással vádolt felettesét, valamint az ő helyettesét Budapestre vezényelték új beosztásba.

Langyosan fogadták Antony Blinken javaslatát hétvégi körútján a Közel-Keleten
Az amerikai külügyminiszter zsúfolt közel-keleti diplomáciai körutat zárt hétfőn Törökországban. Csak korlátozott sikereket ért el, amikor konszenzust próbált elérni arról, hogyan lehetne leghatékonyabban enyhíteni a civilek szenvedésén Gázában, miközben Izrael fokozza a Hamász elleni háborúját.
 
Amit még tudni érdemes
Ezért fontos az Orbán-kormánynak az Izrael melletti kiállás (HVG)
Egy hosszú éveken át tartó folyamat eredménye, hogy a magyar kormány teljes mellszélességgel Izrael mellé állt, ellentétben több európai állammal, amely a közel-keleti konfliktusban “egyrészt-másrészt”-politikát folytat.

Az EP a fideszesített intézményrendszer megkerülésével adná a diákoknak és a kutatóknak az Erasmus+ és a Horizont Európa program pénzeit (Népszava)
A magyarok tanulhatnának külföldön, azonban külföldi hallgatók továbbra sem jelentkezhetnének a „korrumpált” magyarországi egyetemekre.

Tornatanár tanítja a fizikát, énektanár a magyart – akkora tanárhiány egy szigetszentmiklósi iskolában, hogy a naplót is hamisíthatják (RTL)
Hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben egy szigetszentmiklósi iskolában – erről egy ott dolgozó tanár beszélt a csatornának. Szerinte akkora a tanárhiány, hogy van, hogy a tornatanár tartja a fizikaórát, ezt azonban szakszerű helyettesítésként kell beírni az elektronikus naplóba. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése