2024. július 29., hétfő

„Pásztor olyan szenvedéllyel beszél az össz-szerb nyilatkozatról, hogy meggyőzött: ő szerb én pedig magyar vagyok”

 „Pásztor olyan szenvedéllyel beszél az össz-szerb nyilatkozatról, hogy meggyőzött: ő szerb én pedig magyar vagyok”

2024. július 29. 11:30 

Folytatódott a köztársasági parlament ülése, amelyen mintegy hatvan napirendi pontról vitáznak összevonva a képviselők. Miközben szó van a Szerb Nemzeti Bank munkájáról, hitelekről, lítiumról és a Rio Tintóról, harmadik napja vitáznak a képviselők a nemzeti és politikai jogok védelméről- és a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozatról is.

A vita hevében Ana Brnabić, a parlament elnöke figyelmeztetésben részesítette a Demokrata Párt képviselőjét, Dragana Rakićot, mert, magyarázata szerint megsértette Pásztor Bálintot, valamint valótlanságokat állított a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozatról.

Rakić felszólalásában elmondta „nem akarta elhinni, hogy vannak olyan tagjai a nemzeti kisebbségeknek, akiket nem zavar az “össz-szerb nyilatkozat”.

„Annyit mondtam, hogy egyszerűen lenyűgözött az, hogy Pásztor mekkora szenvedéllyel beszél erről a nyilatkozatról. Arra gondoltam, mert annyira meggyőző volt a beszédével, hogy ő a szerb én pedig magyar vagyok”, mondta a DP képviselője.

https://szmsz.press/2024/07/29/pasztor-olyan-szenvedellyel-beszel-az-ossz-szerb-nyilatkozatrol-hogy-meggyozott-o-szerb-en-pedig-magyar-vagyok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése