2012. október 6., szombat

Új idők, új emberek



Leváltották Laslo Blaškovićot, az újvidéki Kultúrközpont eddigi igazgatóját

Az újvidéki Kultúrközpont igazgatóbizottsága tegnap (október 4-én – B. A. megj.) leváltotta Laslo Blašković eddigi igazgatót, a fő indok az intézmény latin nyelvű névtáblája volt. A városi hatalomváltás után kinevezett igazgatóbizottság ezt alkotmányellenesnek vélte, a hatályban lévő nyelvhasználatról szóló törvényt sértő, a város – és a Kultúrközpont alapszabályzatát semmibe vevő cselekedetnek könyvelte el – olvasható a 021-es rádió honlapján.
A volt igazgatónak ezen kívül azt is felrótták, hogy az intézetben nincs hatályban lévő szabályzat a fizikai és műszaki biztonságot illetően, továbbá azt is kifogásolták, hogy nem fogadták el ez idáig az irodai és az archívum ügyviteléről szóló szabályzatot sem. Az újvidéki Kultúrközpont igazgatóbizottságának az elnökévé az új hatalom, mint ismeretes, Davor Pereulát nevezte ki, aki a Dveri mozgalom kádere. Pereula a tegnapi igazgatóbizottsági ülés után közölte, hogy a Blašković leváltására vonatkozó végső döntést a városi képviselő-testület hozza meg.

hgy
Magyar Szó, 2012. október 5., 12. o. 


Kapcsolódó írás:
Pressburger Csaba: Beindult a csisztka Újvidéken, Magyar Szó, 2012. október 6., 9. o.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése