2015. március 9., hétfő

Dél-tiroli területi autonómia vagy elszakadás Szerbiától!

aa halimi099 











Ha a cím alapján netán valaki azt gondolta, Pásztor Isvánnak elege lett a szerb rezsim előtti hajlongásból és végre a "keménykedés" útjára lépett, ki kell ábrándítanunk: ismét a Preševo-völgyi albánok vezetői követelik népük számára a függetlenséget.
Talán még soha sem tették ezt ilyen hangosan. Ennek óka abban is keresendő, hogy napra pontosan 23 évvel ezelőtt a preševói, medveđai és bujanováci albánok népszavazás útján követelték községeik Koszovóhoz való hozzácsatolását.
A népszavazás kiírásáról dél-szerbiai albán pártok, szövetségek és egyesületek 96 küldöttje döntött együttes ülésen.
A polgárok egy kérdésre adhattak választ: támogatja-e a területi autonómia bevezetését, amely nem zárja ki a Koszovóhoz való hozzácsatolást? A polgárok 98 százaléka igennel szavazott. Az akkori szerb kormány nem ismerte el a referendum legitimitását.
Riza Halimi, a Demokratikus Cselekvés Pártjának elnöke és köztársasági képviselő szerint az említett népszavazáson a polgárok kimutatták politikai akaratukat és politikai megoldást kínáltak fel saját státuszuk rendezésére a szerb állam hanyatlása és a véres háborúk légkörében.
Mint mondta, a szóban forgó referendum értéke és hatása ma sem kisebb, mint 23 évvel ezelőtt. Reményének adott hangot, hogy Albánia és Koszovó vezetői minden tőlük telhetőt megtesznek a Preševo-völgyi albánok akaratának érvényesítése érdekében.
Halimi úgy véli, hogy a legkevesebb, ami a nemzettársait megilleti, az egy dél-tiroli típusú területi autonómia vagy pedig egy olyan autonómia, mint amilyet a szerbek élveznek Észak-Koszovón.  
A képen: Riza Halimi  
Tanjug és Telegraf nyomán K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. március 08. [11:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése