A rendkívüli korlátozó intézkedések bevezetése jelentősen szűkítette annak a lehetőségét, hogy a megfelelő ellátásban részesüljenek azok a betegek, akik nem koronavírus-fertőzésben szenvednek, összegezte a VOICE, a Vajdasági Oknyomozó-elemző Központ (Vojvođanski istraživačko-analitički centar).
Miroslav Ilić újvidéki orvos a VOICE-nak nyilatkozva elmondta: számos páciense panaszkodott, hogy nem jut el műtétre, noha rosszindulatú méh- vagy melldaganata van. Meglátása szerint a pillanatnyi szervezetlenség miatt az akut, a krónikus és a daganatos betegségben szenvedők egyaránt rosszul járnak.
Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke szerint rendkívül komoly veszélyt jelent, hogy a járványt követően több lesz a krónikus és daganatos megbetegedések száma, illetve, hogy az ilyen betegségben szenvedők állapota romlani fog addig.
A VOICE kiemeli: noha Vajdaság-szerte továbbra is dolgozik az orvosok zöme a kórházakban és egészségházakban egyaránt, munkájukat teljes egészében a Válságstáb, illetve a tartományi egészségügyi titkárság döntései határozzák meg. Így aztán hatályos az a döntés, amelynek értelmében minden olyan kezelést és műtétet, amely nem számít sürgősnek, el kellett halasztani. A kórházakban korlátozott a betegfelvétel, az állami egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok számára tilos a magánklinikákon való munkavállalás, annak ellenére is, hogy vannak olyan magánintézmények, amelyekben éppen az ilyen orvosok képezik a személyzet többségét.
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=8277018347089943421#editor/target=post;postID=2448300702845761419