2020. május 14. 22:11

Milan Ćulibrk gazdasági újságíró, a NIN hetilap szerkesztője az Amerika Hangja rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy függetlenül attól, hogy a százeurós támogatást igényli-e vagy sem, ezt az államadósságot minden egyes polgárnak vissza kell majd fizetnie.
Álláspontját azzal a ténnyel igyekezett alátámasztani, hogy Szerbia a közelmúltban a nemzetközi tőkepiacon kétmilliárd euró értékben bocsátott ki kötvényeket, 3,125 százalékos kamatlábbal.
„Öt hónapja az ország tízéves futamidőre bocsátott ki eurokötvényeket 1,25 százalékos kamatlábbal, néhány nappal ezelőtt pedig ismét kötvényeket bocsátott ki, de háromszoros, azaz 3,125 százalékos kamatlábbal. Mindenki közülünk – függetlenül attól, hogy igényelte-e a száz eurót, vagy sem – százötöt fog visszafizetni. Azért, mert a kamatot ki kell fizetni, az államnak ugyanis nem állt rendelkezésére az ennek kifizetéséhez szükséges pénz, ezért el kellett adósodnia. Úgyhogy mindenkinek, aki visszautasítja a száz eurót, tisztában kell lennie azzal, hogy ezt az adósságot ugyanúgy visszafizeti, mintha elfogadta volna a pénzt. Ezért én mindenkinek azt tanácsolom, hogy igényelje a százeurós összeget, még akkor is, ha ez eredetileg nem állt szándékában, a pénzt pedig fordítsa jótékony célra” – magyarázta Milan Ćulibrk.
A gazdasági szakértővel készült interjú szerb nyelven, teljes terjedelmében elolvasható az Amerika Hangja honlapján.  
https://szabadmagyarszo.com/2020/05/14/culibrk-akar-igenylik-a-szaz-eurot-akar-nem-az-osszeget-kamatostul-fogjak-visszafizetni/