2020. május 28., csütörtök

Nincsen magyar alternatíva!


Ami a rendkívüli állapot miatt a naplóból kimaradt (1.)
Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (209.)

Március 11.
Miért távoznak Szerbiából?
– Még A. Reiss is észrevette, hogy a szerbeket általában nem zavarja diktatúra, ha a munkájukból zavartalanul élhetnek. Attól az időtől nem sok minden változott meg, Szerbiából továbbra is meggyőzően, csaknem kizárólag a rossz fizetések miatt távoznak, a rossz anyagi helyzet, a rossz életfeltételek miatt. Veszélyeztetve van a jog uralma, kérdésesé vált az igazságszolgáltatás és az ügyészség függetlensége, korruptak az intézmények kapcsolatai, stb. A lakosság többsége számára távoli és absztrakt kérdések ezek (ott valami Savamala!, vagy Krušik!), amelyekből nem lehet megélni, amelyeket nem lehet a kenyérre kenni – foglalta össze  Žikica Simić niši szociológus a szerbiai állapotokat a Danas c. belgrádi napilapban.[1]  

Március 12.
Nincsen magyar alternatíva!
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) akoronavírus-járvány dacára június 21-re meghirdetett – szerbiai választásokon 11 önkormányzatban állított teljes jelöltlistát, 13 helyen egyharmados listát, 9 önkormányzatban pedig koalícióban indulnak a Szerb Haladó Párttal.[2]
Folytatódni látszik a VMSZ-nek a Szerb Haladó Párttal (СНС/SZHP) minden szinten való koalíciós partnersége, amiből eddig a délvidéki magyarságnak csak kára származott – kivéve a pártelnök Pásztor Istvánt és a holdudvarát.
Nem is az a probléma, hogy hol, melyik helységben állít listát a VMSZ, hogy ki van ezen a listán, hiszen a (vée)meszesek már „bizonyítottak” hanem az, hogy nincsen magyar alternatíva!
A többi magyar párt bojkottálja a választásokat, illetve csak helyi szinten állt listát. A választók pedig már belefáradtak a megmaradásért folytatott küzdelembe. A legtöbbjüket a politika már nem érdekli, inkább Magyarországon vagy a nyugaton keresik a jobb megélhetést. A Pásztor & Fia Kft. egyedül marad(t) a politikai porondon. Nem kell csodálkozni, hogy menekül, aki csak tud.
Így is lesz az mindaddig, amíg az ellenzéki magyar pártok össze nem fognak és világos programot dolgoznak ki a szülőföldön való maradásra, a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésére. Ehhez azonban szükség lenne egy karizmatikus vezetőre is, aki képes lenne a magyar közösség érdekeinek nem csak a megfogalmazására, hanem a képviselésére is. Félő, hogy mire egy ilyen vezető megjelenik a politikai színtéren, már késő lesz…

Március 28. – május 23.
Háborús bűnös képviselők?

A horvátországi háború idején elkövetett háborús bűncselekményekért jogerősen 13 és fél évre elítélt Dragan Vasiljković, ismertebb nevén Dragan kapitány, akit a horvát hatóságok március 28-án szabadlábra helyeztek, a rezsimhű Srpski Telegrafnak elmondta, hogy nagyra értékeli Aleksandar Vučić szerb elnök politikáját.

A belgrádi napilapnak nyilatkozva Vasiljković kijelentette, hogy Aleksandar Vučićnak köszönhetően „hátat fordítottak a horvátoknak a hagyományos szövetségeseik, az osztrákok és a magyarok, akik Szerbiához fordultak. És ha nem is csinált volna semmit, akkor is elérte azt, hogy ’mi, Oroszország és Kína, másfél milliárdan vagyunk’mondta Vasiljković.
Március 30-án a szintén rezsimhű Alo napilap interjút készített Dragan kapitánnyal. Az interjúból megtudhatjuk, hogy miután megérkezett Szerbiába, Vasiljkovićot az egész államvezetőség Aleksandar Vučićtyal és a minisztereivel az élén felkereste, akik „jó hazaérkezést kívántak neki”.
– Tegnap beszéltem a barátaimmal, bajtársaimmal, az egész államvezetőséggel, az államfővel és a miniszterekkel, és mindannyian jó hazaérkezést kívántak nekem – mondta Vasiljković.[3]
Dragan kapitány május 23-án bejelentette, hogy saját listával indul a köztársasági választásokon.
– A szerbek között én otthon vagyok, és úgy gondolom, hogy abszolút támogatásom van. Nem hiszem, hogy ellenségem van a kormányban, vagy az ellenzékben. A célom az, hogy segítsek a Kormánynak és az ellenzéknek, hogy jobb módot találjanak a szerbek védelmére az egész világban – nyilatkozta ez alkalomból Vasiljković, [4] miközben azt is bejelentette: igényt tart egy képviselői helyre.[5]
A Szerb Radikális Párt (СРС/SZRP) március 8-án már átadta a választási listát a választási bizottságnak. A lista vezetője Vojislav Šešelj, a párt elnöke, aki  a Hágai Nemzetközi Törvényszék nyilvántartásában 1992 óta szerepelt háborús bűnösként. 2003-ban feladta magát, elítélték, miután azonban 11 évet és 9 hónapot töltött a scheveningeni börtönben, daganatos betegségének kezelésére hivatkozva kiszabadult. 2018-ban 10 évre ítélték uszításért, de ezt a büntetést az előzetesben már letöltötte.
Šešelj egyébként az albán-, a horvát- stb. mellett magyarellenes megnyilvánulásairól is elhíresült. Egyik, Csókán tartott beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést. Kijelentette továbbá, hogy a vajdasági magyarokat egy-egy szendviccsel buszra kellene pakolni, és kitelepíteni Magyarországra.[6] Šešelj a jelenlegi összetételű szerb parlamentben is képviselő.
– A két elítélt háborús bűnösön kívül még két körözött személy Vjerica Radeta és Petar Jojić fontolgat politikai pályafutást. Őket a hágai tanúk megfélemlítésével és hamis tanúzás kicsikarásával gyanúsítják, Belgrád azonban elutasította kiadatásukat.
Rajtuk kívül más, Koszovóban elkövetett vérengzésekért felelőssé tehető egykori hadurak is bejelentették indulásukat – írja Szabad Magyar Szó.[7]
Nincsen ezen mit csodálkozni, hiszen az államelnök is Šešelj tanítványa: 1993-ban tagja lett a Szerb Radikális Pártnak és még abban az évben képviselőnek választották a szerb parlamentbe. 1995-től, 24 évesen a Szerb Radikális Párt (SRS) főtitkára lett.[8]
Az, hogy a szerb parlamenti képviselők között háborús bűnösök is vannak, jól mutatja, a szerbiai (köz)állapotokat, hogy Szerbia nem számolt le a kilencvenes évek politikájával, de a jelekből ítélve nem is szándékozik. Azt is, hogy merre halad az ország!

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. május 28.


[1] Mladi glasaju nogama [A fiatalok lábbal szavaznak]. Danas, 2020. március 11. 11.
[2] A VMSZ 9 önkormányzatban a haladókkal közös listán indul a választáson
http://rtv.rs/hu/v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2020/a-vmsz-9-%C3%B6nkorm%C3%A1nyzatban-a-halad%C3%B3kkal-k%C3%B6z%C3%B6s-list%C3%A1n-indul-a-v%C3%A1laszt%C3%A1son_1102060.html, 2020. március 12. 14:52 . Forrás: Pannon RTV-RTV, és Németh Ernő. Pásztor István: „Mindenhol lesz VMSZ-es jelölt, ahol magyarok élnek”
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24821/Pasztor-Istvan-Mindenhol-lesz-VMSZ-es-jelolt-ahol-magyarok-elnek.html, 2020. március 12. 15:40
[3] U. Z.: Az egész államvezetőség, Vučićtyal az élén „jó hazaérkezést” kívánt Dragan kapitánynak https://delhir.info/2020/03/31/az-egesz-allamvezetoseg-vucictyal-az-elen-jo-hazaerkezest-kivant-dragan-kapitanynak/
[4] (Beta) Kapetan Dragan najavio učešće na republičkim izborima sa svojom listom [Dragan kapitány bejelentette a köztársasági választásokon saját listával való részvételt]
https://www.danas.rs/politika/izbori-2020/kapetan-dragan-najavio-ucesce-na-republickim-izborima-sa-svojom-listom/23. 2020. május 23. 17.16, változtatva:17.23
[5] Két elítélt háborús bűnös indul a júniusi szerbiai választásokon. https://szabadmagyarszo.com/2020/05/27/ket-elitelt-haborus-bunos-indul-a-juniusi-szerbiai-valasztasokon/, 2020. május 27. 19:43
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Aleksandar Vučić. https://hu.wikipedia.org/wiki/Aleksandar_Vu%C4%8Di%C4%87

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése