Bozóki Antal (hon)lapja

2020. május 14., csütörtök

Katasztrofális döntés:

Vučić egy nap alatt kétmilliárd euróval növelte az ország közadósságát?!


2020-05-14 

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de a jelek szerint Aleksandar Vučićnak mindössze egy nap leforgása alatt kétmilliárd euróval sikerült növelnie az ország közadósságát, ami drasztikusan befolyásolhatja a komplett lakosság sorsát.

Ráadásul: még büszke is arra, amit tett.
Maximálisan leegyszerűsítve cselekedetének módját és lényegét: Vučić és körei kibocsátották a szerb eurókötvényt, amelyre a szerb elnök örömteljes szavai szerint a “beruházók” nagy érdeklődést mutattak. Csakhogy ez esetben az úgynevezett hozam (ami gyakorlatilag kamatnak tekinthető) óriási 3,375 százalékot tesz ki.
Ezt kell majd a polgároknak nyögniük a következő hétéves időszakban. Mindannyiunk terhéről van szó.
A botrány még súlyosabb, ha tudjuk, hogy Vučićék 20 napja elutasították a Nemzetközi Valutaalap meglepően kedvező ajánlatát, miszerint mindössze 0,02 százalékos kamat mellett részesítette volna Szerbiát anyagi támogatásban.
Vučićék tehát
a szükségesnél 168-szor nagyobb kamat mellett adósították el az országot!
Félő, hogy ennek az őrült manővernek csak egy magyarázata lehet: azért utasították el a Nemzetközi Valutaalapot, mert az említett intézmény ellenőrzés alá veti minden támogatás felhasználását, míg az eurókötvény kibocsátása révén történő eladósodás esetében a Vučić-rezsim senkinek sem kell, hogy beszámoljon a felvett pénz elköltéséről.
Magyarán: azt csinálnak vele, amit akarnak.
Egyes becslések szerint Szerbia gazdasági zuhanására már az őszi és a téli hónapokban lehet számítani, aminek megint csak az átlagpolgárok isszák meg a levét.
(beta.rs nyomán, fotó: dnevnik.rs)
F. F.
https://delhir.info/2020/05/14/katasztrofalis-dontes-vucic-egy-nap-alatt-ketmilliard-euroval-novelte-az-orszag-kozadossagat/
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:46
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Gazdaság, Hírek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (940)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1623)
  • Incidensek (933)
  • Jegyzetek (532)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1037)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (529)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (531)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (457)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1322)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (334)
    • ►  május (24)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ▼  május (66)
      •   Danas, 2020, május 30. https://www.danas.r...
      • Törölni a kisebbséget
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Pásztorból polgármester?
      • Szabadka: Hétfőtől helyreáll a helyközi és nemzetk...
      • Egy Orbán-utód
      • Sikertelen politikus eredménytelen karrierje
      • Szövetség Szerbiáért: A haladók magyar szárnyává v...
      • Hatalmas szobrot kap Szabadkán a Délvidéket elfogl...
      • Danas, 2020. május 28. 13
      • Nincsen magyar alternatíva!
      • „Szerbia visszalépett a demokratikus értékek követ...
      • Újabb autóbuszjárat szűnik meg Magyarország és Sze...
      • Szinte biztos, hogy Pásztor Bálint lesz az új szab...
      • PISMO PILOTA:
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Kishegyes: Több mint 30 sírt rongáltak meg a Nyuga...
      • Otvoreno pismo 15 oficira policije "ministru" Stef...
      • Pofon
      •   https://delhir.info/
      • Ki (nem) akar jót saját országának? Szerbiai sajtó...
      •   Danas, 2020, május 21. 15. 
      • Vučić 100€, azaz 12000 dinárt ígért
      •   Danas, 2020. május 19.   https://www.danas...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • A Magyar Mozgalom Szabadkán és Zentán indul
      • 2020.május 15.    Civilek és pártok (2000–2020)...
      •   Danas, 2020. május 16.   https://www.dana...
      •   Ingyen sajt csak az egérfogóban van! <!--[if...
      • Rendkívüli állapot Szerbiában:
      •   Danas, 2020. május 14. 11.
      • Egy átlagembernek 143 évig kellene dolgoznia ahhoz...
      • Ćulibrk:
      • Katasztrofális döntés:
      •   Danas, 2020. május 12. <!--[if gte mso 9]> ...
      • Egy délvidéki professzor elégette diplomáját a sze...
      • Felgyújtották a Sloga szakszervezet elnökének házát
      •   Danas, 2020. május 9.  <!--[if gte mso 9]> ...
      •   Danas, 2020. május 8. 15. 
      • Ki kell fejleszteni a Vučić elleni védőoltást Szer...
      •   Danas, 2020. május7. 17.
      • „A hatalom durván visszaélt a járványhelyzettel”
      • Tüntetés a rezsim ellen Belgrádban:
      • Összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiók k...
      • Maglai:
      • Mi változik a szükségállapot megszüntetése után?
      •   Danas, 2020. május 6.   https://www.danas.rs...
      • Freedom House:
      • Exportált orbánizmus: Vajdaság
      • A hatalom arca
      • „Ebben a szélhámosságban nem veszünk részt”
      • Minimális pénzbírsággal „sújtották” a haladó fejes...
      • Ki volt Tito valójában?
      • Vučić rendőrsége előállított három személyt, akik ...
      • Virtuális és reális haza
      • Predsedniče, omakla vam se represija
      • Pillanatnyi fellángolás vagy igazi küzdelem kezdete?
      • Tőkés:
      • Građani Srbije nastavljaju podršku akciji Bukom pr...
      •   Danas,  2020. május 1.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • A szerb parlament az újságírók elleni támadások sz...
      • Svetski mediji o protestima „Bukom protiv diktatur...
      • Tiltakozik az ellenzék a szerbiai parlament előtt
      • Emlékeztető:
      • Elszólta magát a „lökött” doktor:
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.