2024. augusztus 12., hétfő

Az állam nem működik

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (307.)

Július 20.
Az állam nem működik
 
Fotó: Pásztor Bálint Facebook-oldala

Értelmetlen, zavaros bejegyzést és elfogadhatatlan állításokat tett közzé Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Facebook-bejegyzésében. Nem első alkalommal.
Az apja elnöki székét megöröklött junior közösségi hálón arról ír, hogy „a VMSZ köztársasági szerepvállalásának köszönhetően most az állami költségvetésből az igazságügyi minisztérium idén is pályázatot hirdetett a büntetőeljárások ügyészi felfüggesztéssel (opportunitás) végződő eseteinek összegeiből eredő források elosztására. Márciusban beszéltem Maja Popović (igazságügyi – B.A.) miniszter asszonnyal intézményeink kérelmeinek támogatásáról. Ennek megfelelően a most közzétett adatok szerint támogatást nyert mások mellett:
– az óbecsei Gerontológiai Központ az orvosi rendelő felújítására,
– a Samu Mihály Általános Iskola biztonsági kamerákra,
– a Testvériség Általános és Középiskola korszerű pékműhelyre a gyakorlati oktatáshoz,
– a magyarkanizsai J. J. Zmaj Általános Iskola fűtőkazánok cseréjére az adorjáni iskolaépületben,
– a József Attila Könyvtár biztonsági kamerákra,
– a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház gázkazáncserére, biztonsági kamerákra, vészvilágításra,
– Szabadka Város Szociális Központja az ellenőrzött körülmények közötti láthatásra szolgáló helyiség felújítására, felszerelésére,
– a szenttamási J. J. Zmaj Általános Iskola a rajztanterem felszerelésére.
Továbbra is megteszünk mindent, hogy intézményeink országos költségvetési eszközökben is részesüljenek – közölte a Magyar Szó nevű Pásztopress, a pártelnök bejegyzése alapján[1].

A bejegyzésből kitűnik, nem a rendes országos költségvetési eszközök elosztásáról van szó, ami a felsorolt oktatási, kulturális és szociális intézményeknek természetes módon járna, hanem a büntetőeljárások felfüggesztéseiből befolyt összegből eredő támogatásról.
Az orvosi rendelő, vagy a szociális központ felújítása, a rajzterem felszerelése, a gázkazán cseréje a színházban, a biztonsági kamerák beszerzése és a vészvilágítás beszerelése miért nem a rendes költségvetési pénzelés részét képezi? Miért kell ezekért egy pártnak lobbizni és azután ezzel dicsekedni?
Tudjuk, a II. Pásztor szeret napi szinten szerepelni a Pásztorpressben, akárcsak a mentorai, Orbán Viktor és Aleksandar Vučić. Ehhez van szüksége a Magyar Szó nevű pártlapra, amelyik aztán kritikátlanul közli az értelmetlennél értelmetlenebb bejegyzéseit a közösségi hálóról, olyan illúziót keltve, mintha nélküle az intézmények nem juthatnának „támogatáshoz”, mintha nélküle nem működne semmi.
Ezzel szemben itt arról van szó, hogy az állam nem működik, az intézményekkel egyáltalán nem törődik, azt sem tudja, milyen állapotban vannak, hogy mire van szükségük a normális működéshez!
A Magyar Nemzeti Tanács nevű bankomat csak a magyarországi pénzeket osztja, az intézmények működésében és a szerbiai támogatások ügyében nem illetékes? Miért szükséges ehhez a pártelnök vagy bárki közbenjárása? Azért, hogy utána világmegváltóként dicsekedhessen minden piszlicsáré üggyel?

Július 22-30.
Anyakönyvvezetőből polgármester
 
Burány Hajnalka, Zenta polgármestere és Pásztor Bálint,
a VMSZ elnöke (Fotó: Horváth Zsolt)

Június 2-i helyhatósági választások eredményeként Zentán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 14, a Szerb Haladó Párt (SPS) 9, a Zenta többet érdemel tömörülés 3, az Együtt a jobb Zentáért polgári csoport 2, míg a Zenta a zentaiaké lista 1 képviselőt delegálhatott a községi képviselő-testületbe[2]. A hatalmi koalíciót a VMSZ-Szerb Haladó Párt (SNS) képezi.
A testület július 10-i alakuló ülésén község új vezetőségét szavazattöbbséggel választotta meg. A polgármester Burány Hajnalka lett[3].

Burány Hajnalka (1980, Zenta) magyar nyelv és irodalom szakos tanár, de anyakönyvvezetőként dolgozott Zentán. 2020 augusztusától a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában képviselő, majd 2023 februárjában a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ megbízott igazgatója lett[4]. 2012 óta tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek, jelenleg a párt elnökségének is[5].
Ugyan ki hallott Burány Hajnalka tartományi képviselőről?
Az új polgármester karrierje egyik tipikus példája annak, hogyan lehet a VMSZ-ben jól fizetett tisztséghez jutni. Hogyan lehet anyakönyvvezetőből is szófogadó polgármestert faragni.

„Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke magyarkanizsai látogatását követően július 22-én Zentán is elidőzött, hogy különböző célkitűzésekről, illetve az önkormányzat elkövetkező négyéves terveiről egyeztessen Burány Hajnalkával, Zenta új polgármesterével, illetve a Tisza-menti város önkormányzatának a képviselőivel”[6].
– Egy részletes ütemterv elkészítésében állapodtunk meg, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és köztársasági tisztségviselői pedig azt fogják feladatul kapni, hogy a zentai projektumok közül minél többet sikerre vigyenek. Hozzátette, hogy bár nemcsak Zenta város projektumait igyekeznek majd támogatni és sikerre vinni, de kiemelt helyen fognak szerepelni azok az önkormányzatok, így Zenta is, ahol az önkormányzatot a VMSZ irányíthatja, hiszen a választópolgárok bizalmát így tudják leginkább megszolgálni – nyilatkozta a megbeszélést követően a pártelnök a sajtónak[7].

Pásztor Bálint nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy Burány Hajnalka vele és nem községi képviselőkkel, főleg pedig nem az ellenzékhez tartozókkal fog egyezetni a község fejlődését illetően. A látogatásról közölt írásnak a Magyar Szó nevű pártlap találóan a Megállapodtak a teendőkről címet adta.
Nyilvánvaló, hogy Burány Hajnalka mindenben a Pásztor Bálinttól kapott utasításokat fogja követni. Egyébként búcsút mondhat a hangzatos polgármesteri címnek, az ezzel járó nem kevés fizetésnek és a privilégiumoknak.
A pártelnök a nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a VMSZ képviselői – tartományi és önkormányzati szinteken – azokat a fejlesztési terveket támogatják „kiemelt helyen”, „ahol az önkormányzatot a VMSZ irányíthatja”. Elismerve ezzel is, hogy pártja nem a magyar közösség számára fontos projektumokat fogja támogatni, hanem azokat az önkormányzatokat, ahol a hatalmat irányítja, vagy abban részes. A VMSZ nem a magyar közösség képviseletében, hanem csupán a hatalom megőrzésében érdekelt. Folytatja a magyarok megosztását azokra, akik „jó magyarok” (értsd Véemeszesek) és a többiekre, akik „nem jó magyarok”.

A zentai községi képviselő-testület (kkt) második ülésére július 30-án került sor, amelynek napirendjén volt – egyebek mellett – a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ megbízott igazgatójának kinevezése és a községi közvilágítás „megújulása” is.
– A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központban váltás történik, én, mint polgármester az igazgatói helyre Kecsenovics Szilviát ajánlottam, aki eddig főkönyvelője volt az intézménynek, mostantól pedig úgy számítok rá, mint megbízott igazgatóra – mondta Burány Hajnalka polgármester az ülést követően[8].
Miért a polgármester „ajánlotta” a megbízott igazgatót? Mennyire ért a főkönyvelő a művelődési és oktatási kérdésekhez? Vagy Burány Hajnalka ezt is megbeszélte Pásztor Bálinttal?

Az ülés előtt Juhász Attila, a kkt elnökhelyettese a sajtónak elmondta, hogy a köz- és a privát szféra partnerségében megvalósuló, a közvilágítás felújítására, észszerűsítésére vonatkozó végső szerződéstervezet jóváhagyásáról döntenek a képviselők.
– Mintegy 3500 új lámpatestet kap a község, az eddigi takarékos izzókat LED-izzókra cserélik, új lámpatestekkel együtt. A projektum kifizetése úgy történik, hogy a villanyszámlánk marad ugyanekkora, amekkora most is, viszont a megtakarításból származó különbség kifizeti magát a beruházást. Ez egy tizenöt éves projektum – mondta többek között Juhász[9]

Szerbia Népi Mozgalma és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége közleményben reagált a történtekre. Mint írták: „a képviselő-testületi ülésen, az új kádereket is felvonultató régi-új hatalmi koalíció, ismételten bebizonyította, hogy nem a zentai polgárok érdekeit szolgálja, hanem a pártközpontból érkező utasításoknak tesz eleget. Ugyanis a „közvilágítás korszerűsítése” címszó alatt, 15 évre kiszervezték az Elgas közvállalat egyik alaptevékenységét, egy olyan külföldi magáncég javára, amelynek alvállalkozói szorosan kötődnek a NER – VMSZ – SNS újgazdag oligarchiához” – olvasható a közleményben, amely szerint „ezek után már érthető is, miért látogathatta meg Pásztor Bálint Zenta újonnan megválasztott polgármesterét, a képviselő-testületi ülést megelőző időszakban!”[10]
A Pásztorpress azonban – szokás szerint – ezt az ellenzéki közleményt is agyonhallgatta!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Újabb támogatás intézményeinknek: Magyar Szó, 2024. július 20. 6., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kultura/a.311975/Ujabb-tamogatas-intezmenyeinknek, 2024. július 20. 10:36
[2] KGN: Burány Hajnalka Zenta község új polgármestere. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.311512/Burany-Hajnalka-Zenta-kozseg-uj-polgarmestere, 2024. július 10. 14:30
[3] Uo.
[4] Burány Hajnalka. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/burany-hajnalka-0
[5] VMSZ. Elnökség. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
[6] Horváth Zsolt: Zenta új vezetőségével tárgyalt a VMSZ elnöke. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/29782/Zenta-uj-vezetosegevel-targyalt-a-VMSZ-elnoke.html. 2024. július 22. 18:49
[7] zs:Megállapodtak a teendőkről. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.312086/Megallapodtak-a-teendokrol, 2024. július 22. 16:50
[8] hhá: Megújul a közvilágítás Zentán. Magyar Szó, 2024. július 31. 11, és/vagy https://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.312483/Megujul-a-kozvilagitas-Zentan, 2024. július 30. 16:28
[9] „Burányék félrevezették a zentai polgárokat”. https://szmsz.press/2024/08/01/buranyek-felrevezettek-a-zentai-polgarokat/, 2024. aug. 1. 8:35
[10] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése