Bozóki Antal (hon)lapja

2024. augusztus 10., szombat

Bácskossuthfalván is gondot okoznak a betelepített koszovói cigányok

 

2024.aug.09/18:23

A középbácskai református falucskában is egyre nagyobb gondokat okoznak az oda érkezett koszovói cigányok.

Egyre több lakos panaszkodik a közbiztonság drasztikus romlására és most már olyan helyeken is zárni kell folyamatosan a kapukat, ahol erre emberemlékezet óta nem volt példa – mondják a helyiek.

Most a helyzet újabb csúcspontjára ért, amikor is egy külföldön élő, de faluját nem elfeledő hazalátogató helyi lakos írta le a közösségi médiában a vele történteket:

„Kedveseim! Hosszú lesz, de muszáj ki írnom magamból! Tehát június végén haza jöttünk Moravicára, szerettük volna a nyarunk egy részét otthon tölteni. Már a haza érkezésünkkor a ház falán kiugráló (koszovói …)gyerekekbe ütköztünk, ekkor szóltam a szüleiknek, hogy ezt még sem kéne! De azóta is folytatódik a tortúra következő időszakban amikor elmentünk otthonról ellopták a bazenunkat, a bicikliket, a rollerokat, felakasztották a macskánk és így tovább! Rendőrség többször lett értesítve és a Helyi Közösség is. Múlt pénteken haza jöttünk Ausztriába, azóta szinte elfoglalták a kis házunkat, nagyon rossz érzés tudni, hogy másak turkálnak a dolgaink között. Sajnos ezen felül hogy jelentettem, nem történik semmi, mert ők megtehetik, nem tudok tenni ellene. Még annyit jegyeznék meg, hogy szerb falvakban ez nem történhetne meg, hogy miért válaszolja meg mindenki saját magának.”

A kialakult helyzetre már a bácskossuthfalvi Helyi Közösség is reagált, akik a következő közleményt tették nyilvánossá:

Helyi Közösség Bácskossuthfalva - Mesna Zajednica Stara Moravica

📢 Közlemény a Magyar utcai helyzetről
Három hete érkezett hozzánk egy helyi lakos, panaszával, miszerint a szomszédos család gyermekei átugrálnak a falon, és károkat okoznak a háztartásában. A Helyi Közösség azonnal értesítette a rendőrséget, majd a helyi lakos feljelentése nyomán a rendőrök intézkedtek a családnál.
Egy héttel később kollégáink érdeklődtek, hogy javult-e a helyzet, és arról tájékoztatott minket, hogy nyugalom van.
Sajnos a helyzet ismét eszkalálódott, ezért magasabb szintű beavatkozást kértünk. Papp László, a Helyi Közösség tanácselnök aláírásával, a Helyi Közösség, a rendőrséghez és a Szociális Intézethez küldött bejelentéseket.
🔹 Fontos! 🔹 Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Helyi Közösség ilyen formában tud intézkedni. Nincs jogunk senkit kilakoltatni vagy megbüntetni, ezért fordultunk az illetékes hatóságokhoz.
#Helyiközösség #Bácskossuthfalva #Ómoravica

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=122134558934282840&id=61558485217491&ref=embed_post

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 9:31
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Incidensek, Kisebbségi jogok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (941)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (205)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1639)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (537)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (728)
  • Kisebbségi jogok (1044)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (535)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (463)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1334)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (375)
    • ►  május (65)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ▼  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ▼  augusztus (62)
      • „A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a ...
      • Szeptemberben kerülhet sor az első szóbeli összecs...
      • Hát, nem csodálatos: a tartományi titkár megtekint...
      • A Citadella átépítésével a kormány emlékezetpoliti...
      • „Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás
      • A szerbiai falvak teljes elöregedése: az állatteny...
      • VMDK: „A kormány biztosítson minden tanulónak egyf...
      • Extra ösztönző az embercsempészeknek, hogy Magyaro...
      • 2024. augusztus 25. 15:09   Ismeretlen férfi portr...
      • Elemző: Politikai szempontból több okból is sikere...
      • Tényleg nincsen, aki ezt megállítsa?
      • Kaiser Ferenc: Oroszországnak nem a béke, hanem a ...
      • Gazdátlan telefonfülkék
      • „BELGRÁD NEM AKAR ELFOGADNI BENNÜNKET”
      • Szakértők: Nem meglepő a beruházási volumen vissza...
      • „Embervadászatot folytattak…”
      • A VMDK ellenzi Jelena Karleuša fellépését Zomborban
      • Pásztor Istvánra emlékeztek, akit Szent István kir...
      • Szakember: A kormányzat intézkedései még nehezebb ...
      • Mára kodifikálva van a tisztességtelen politikai v...
      • Augusztus 20-i nemzeti ünnep
      • Megalakult a délvidéki TISZA Sziget
      • FIDESZ JANICSÁRKÉPZŐ VAJDASÁGBAN IS?
      • Archív műsor Szent Istvánról: „Együtt kell nekilát...
      • Elemző: Igazi esély mutatkozik 2026-ban a kormányv...
      • Gond, hogy a délvidéki magyarok „nem beszélnek sze...
      • Tisza Pártra várunk!
      • Miniszterelnök úr, tud arról, hogy...?
      • Božović a ProGlasból: Szerbia forr az elégedetlens...
      • Válasz Hont Andrásnak
      • Magyarországgal szemben indult a harmadik legtöbb ...
      • Šta se krije iza partnerskih odnosa Vučića i Orbana
      • Alkotmányjogász: Orbán Viktor csalással politizál,...
      • Szép csendben épül le a már korábban is recsegve-r...
      •   Danas, 2024. augusztus 12. 13.
      • Szivárog a Rio Tinto furata (videóval)
      • A párizsi olimpiai játékok alatt a SRT-n a naciona...
      • A kormány az elfogott külföldi embercsempészek kil...
      • Az olimpiai érmek mélyfekete árnyéka
      • Az állam nem működik
      • Átlátszó-főszerkesztő: A Szuverenitásvédelmi Hivat...
      • Lítium vagy élet?
      • Bácskossuthfalván is gondot okoznak a betelepített...
      •  Danas, 2024. augusztus 8. 1.
      • Večernji list: A szomszédban „újraéledőben” vannak...
      • Újabb források felfüggesztésének lehetőségét vizsg...
      • Szakértő: Nem látszik, hogy milyen előnye származi...
      • „Farok csóválja a kutyát”!
      • A magyar kormányon keresztül üzente meg Irán a köz...
      • Mire költik az adófizetők pénzét?
      • A Szuverenitásvédelmi Hivatal a „párt ökleként”, m...
      • A polgárok nem díszítik magukat állami jelképekkel...
      • Elemző: Orbán Viktor továbbra is igyekszik távol t...
      • Öreg Anna: „A VMSZ képviselői pontosan kinek a nev...
      • Ivan Viđenović: „Veszélyesebb a Szerb Tudományos A...
      • Nincs folyóirat, nincs főszerkesztő!
      • Tömegsírra épül egy bevásárlóközpont a vajdasági S...
      • Üzleti park és modern piactér épül az ártatlan áld...
      • LOVAS ILDIKÓ, A PÁRTÍRÓNŐ
      • „Burányék félrevezették a zentai polgárokat”
      • Várhelyi Olivér újabb EU-biztosi jelölése az orbán...
      • Nem világos a célja az oroszok könnyített beengedé...
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

989,377
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.