2024. augusztus 28., szerda

VMDK: „A kormány biztosítson minden tanulónak egyforma feltételeket az iskolakezdéshez!”

Közlemény

„A kormány biztosítson minden tanulónak egyforma feltételeket az iskolakezdéshez!”

2024. augusztus 27. 12:34 

A Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotta szerb kormány biztosítson minden diáknak egyforma feltételeket az iskolakezdéshez, olvasható a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A VMDK azt követeli a Szerb Köztársaság Kormányától, hogy a lehető legrövidebb időn belül utaljon át a folyó költségvetési tartalékból a Vajdaság Autonóm Tartománynak, illetve minden helyi önkormányzatnak megfelelő nagyságú összeget, amely minden szülőnek, akinek gyermeke általános vagy középiskolában tanul, biztosítani fogja az egyforma feltételek melletti iskolakezdést.

„Mint ismeretes Belgrádban a helyi hatóságok már beharangozták a következő tanév kezdetére minden tanulónak 20.000 dinárt utalnak a tankönyvek és egyéb szükséges anyagok beszerzésére. Nem hivatalos információink szerint az elmúlt napokban a Szerb Kormány a folyó költségvetési tartalékból Belgrád Városának ezen intézkedés megvalósítására kb. 230,7 millió dinárt utalt át.” – áll a közleményben.

A VMDK arra is emlékezteti a hatalmi koalíció tagjait,hogy Szerbia nemcsak Belgrád Városa, amely egyébként is, minden mutató szerint, az ország leggazdagabb része!

„Ezért Szerbia Kormányától, Miloš Vučević kormányfőtől, követeljük tartsák tiszteletben Szerbia Alkotmányát, minden szülőt és diákot részesítsenek egyenlő bánásmódban, mutassák meg a gyakorlatban is, hogy ennek az országnak minden polgára egyenlő!” – zárul a közlemény.

https://szmsz.press/2024/08/27/a-kormany-biztositson-minden-tanulonak-egyforma-felteteleket-az-iskolakezdeshez/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése