2024. augusztus 14., szerda

Szép csendben épül le a már korábban is recsegve-ropogva működő gyermekvédelmi rendszer

 A Szabad Európa honlapja

2024. augusztus 14.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Bicske után fél évvel: „Látszatintézkedés zsarolással fűszerezve” – elege lett a gyermekvédelemnek
Úgy tűnik, elege lett a gyermekvédelemben dolgozóknak abból, hogy a kormány a bicskei balhé után beígért reform helyett rájuk húzta a vizes lepedőt egy titkosszolgálati átvilágításnak is beillő adatlappal. Ennek ellenére tömeges ellenállás egyelőre nem látszik. Szépen csendben épül le a már korábban is krónikus munkaerőhiánnyal, recsegve-ropogva működő rendszer.

Polyák Gábor: Bizonyosan összefügg az RTL-4iG megállapodás és az rtl.hu átalakítása
Az RTL olyat lépett, amire senki sem számított: a kormányközeli 4iG-vel kötött megállapodást, olyan céggel, amely épp az ellenkezőjét képviseli, mint amit a csatorna – mondta a Szabad Európának Polyák Gábor jogász, médiakutató. Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék, valamint a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint adta volna magát az RTL és a szintén német Telekom összefogása, a csatorna azonban engedményt tett – vélhetően gazdasági előnyök reményében.

Külön cikkben számoltunk be a bejelentésről, miszerint a nemrégiben az online hírszerkesztőségétől megváló RTL adása továbbra is fogható marad a MinDig TV-n, a csatorna streamingszolgáltatásait pedig a 4iG terjesztheti.

Az SZH bárkinek a bankszámlaforgalmát elkérné az MNB-től, a jegybank egyelőre nem egyezett meg velük
A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Magyar Nemzeti Bank segítségével rá szeretne látni magánszemélyek vagy szervezetek bankszámlaforgalmi adataira. Az MNB egyelőre kitérő választ adott, és csupán annyit reagált, hogy jelenleg nincsen megállapodás ez ügyben a két szervezet között. A banki forgalmi adatok lényegében mindent elárulnak egy átlagos ember életéről, így eddig nagyon bizalmasan kellett kezelni őket.

Elemzés: Bosszút állhatnak-e az ukránok Kurszkban az oroszokon Zaporizzsjáért?
Már jóval lőtávon belülre értek a múlt héten Oroszországba betörő ukrán alakulatok a kurszki nukleáris telephez, ahol a működő reaktorpár mellett egy épülő atomerőmű technológiai és műszaki értelemben vett sűrű területe is sorsa beteljesedését várja. A Roszatom riasztotta már a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, de valószínűbb, hogy nem a Bécsből küldött intelmek fogják megállítani az offenzívát.

Az orosz állami média igyekszik elbagatellizálni az ukrán betörést, próbálja elejét venni a pániknak
Az állami és kormánybarát média nagyrészt a Kreml irányvonalát követve igyekszik elbagatellizálni az ukrán behatolást a Kurszki területre. Kaotikus és költséges ballépésről beszél, amely szerinte egyesíti az orosz társadalmat az Ukrajna elleni invázió támogatásában.

Eközben az ukrán hadsereg továbbra sem állt le, és még nagyobb szeletet próbál kihasítani Oroszország területéből.

Vége a választásnak, eltűnt a kormánymédiából a hajdúnánási környezetszennyezési ügy
Az ellenzéki polgármesterjelölt apjának cégét vádolta környezetszennyezéssel a kormánypárti sajtó és a fideszes vezetésű önkormányzat a júniusi önkormányzati választás előtt Hajdúnánáson. Mostanáig nem derült ki, hogy pontosan mikor történt és mi volt a városvezetés által hangoztatott szennyezés. Az érintett cég szerint a környezetvédelmi hatóság nem talált szennyezésre utaló jelet.

Még a technika is beleszólt Trump és Musk amúgy is zavaros interjújába
Donald Trump republikánus elnökjelölt kétórás baráti interjúra ült le Elon Musk milliárdos vállalkozóval utóbbi X nevű közösségi platformján. A kezdés negyven percet csúszott technikai problémák miatt.
 
Amit még tudni érdemes
Új kereskedelmi szuperhivatallal bővülhet Nagy Márton tárcája, de még megy a harc a Nébihért és a tízmilliárdos bevételért (Népszava)
A lap forrásai tényként kezelik a Nemzeti Kereskedelmi Hivatal létrehozását.

A Rogán-féle propagandagyár beszállítói gazdagodhattak a budapesti influencerbulin (Átlátszó)
Közel tízmilliárd forintért rendelt kommunikációs szolgáltatásokat Balásy Gyula cégeitől az MTÜ-höz köthető Visit Hungary Zrt., amely májusban budapesti luxusutat szervezett külföldi influencereknek.

 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése