2018. november 15., csütörtök

Várady szerint a koszovói szerbek számára széleskörű autonómiát kellene biztosítani! És a délvidéki magyaroknak?

Dr. Várady Tibor nemzetközi jogász, a szerbség nagy barátja elmondta véleményét a koszovói kérdés megoldásáról.

 




 A FoNet hírügynökség által sugárzott Kvaka 23 c. műsorban szerepelve egyebek között kiemelte: ha Koszovó esetében sor kerülne az etnikai alapú elhatárolódásra, az egyenlő lenne a beismeréssel, hogy Rigómező külön állam, hiszen a határokról csak államok tárgyalhatnak.
Várady emlékeztetett arra, hogy korábban már többször hangsúlyozta: Koszovó elszakadása a nemzetközi joggal ellentétes volt, de szerinte Koszovó gyakorlatilag mégsem Szerbia része.
A délvidéki magyar nemzetközi jogász úgy véli, Koszovó az egyik legkomolyabb probléma, főleg a nacionalizmus kontextusában, valamint figyelembe véve, hogy Koszovón szerb kisebbség él.
Várady arra utalt, jobb lenne, ha az etnikai alapú elhatárolódás helyett a koszovói szerbek komoly, széleskörű autonómiát kapnának, valamint külön intézkedések alkalmazására kerülne sor, amelyek a koszovói szerb kulturális értékek védelmét biztosítanák.
Sokakban jogosan felmerül a kérdés:
vajon Váradynak fontosabb a koszovói szerbek önrendelkezése (amely lényegében már életbe lépett), mint a délvidéki magyarok területi (vagy bármilyen) autonómiája?
Várady tapasztalt jogászként és a Szerb Tudományos Akadémia tagjaként (!) minden bizonnyal jól tudja, hogy Koszovón minimum kétszer kevesebb szerb található, mint amennyi magyar él Délvidéken. Ez persze nem az egyetlen, de nem is jelentéktelen  szempont.
Ennek tükrében
miért nem áll ki hasonló vehemenciával az itteni magyarság jogaiért?
Egyáltalán hányszor említette meg nyilvánosan a délvidéki magyar autonómiát?
Várady a szerb értelmiségi körökben futott be karriert (mint ismeretes, pl. Szerbia jogi képviselője volt a hágai nemzetközi bíróság előtt, ahol még 1999-ben Horvátország keresetet nyújtott be az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen a területén elkövetett népirtás vádjával.)
Mindezt talán úgy-ahogy meg lehetne érteni, de most, hogy adottak a  körülmények, magyarként egy szóval sem érinti a saját népének jogait – ez valóban furcsa és elszomorító.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése