Nem szoktam reagálni a Különböző Facebook-csoportok írásaira, a Jó
reggelt Vajdaság egyik szövege miatt azonban kénytelen vagyok most ezt
megtenni. Amióta újságírással foglalkozom, s ennek immár 25 esztendeje,
kényesen ügyeltem arra, hogy pártatlan maradjak. A JRV szóban forgó
írása ugyanakkor azt állítja, hogy én és még néhány személy a Magyar
Nemzeti Tanácsban „a Magyar Mozgalom platformját erősítették – nem csak
elméletileg, hanem a Magyar Mozgalom alapítóiként”.
Ki kell jelentenem, hogy soha nem voltam a Magyar Mozgalom tagja, alapító-kezdeményezője sem, de ugyanúgy nem voltam soha a Vajdasági Magyar Szövetség tagja sem. Úgy vélem, ha valaki hivatásos újságíró, akkor az ne legyen párttag! Arra is igyekeztem ügyelni, hogy még az esetleges pártszimpátiámra se derüljön fény újságírói tevékenységem során. Igyekeztem tárgyilagosan tudósítani, és hasonló elvvel szerkeszteni a hírműsorokat is. Szem előtt tartottam, hogy a hatalmi többség mellett az ellenzék álláspontjáról is beszámoljak, természetesen az adott párt politikai súlyához mért terjedelemben, de mindenképpen törekedve arra, hogy a különböző álláspontok teret kapjanak a műsorokban, s hogy azok a lejáratási kísérletektől mentesek legyenek.
Valóban igaz az, hogy az MNT ülésein a tájékoztatással kapcsolatos kérdésekben többször ellentétes álláspontot képviseltem a hatalmi többség véleményével szemben. Ezt lelkiismereti és szakmai okokból tettem, főleg azután, hogy a frakcióból is kizártak bármiféle értesítés vagy indoklás nélkül. Az én ellenzékiségem azonban jóval korábban kezdődött, mint a VMSZ szakadása és a Magyar Mozgalom megalakulása!
2014. szeptember 1-én kért fel Pásztor István arra, hogy legyek a Magyar Összefogás listájának egyik független jelöltje. A felkérést el is fogadtam, de utána a választási program kidolgozásakor világossá tettem, hogy szereplésemért cserébe az az elvárásom, hogy az MNT tegyen meg mindent a privatizálás előtt álló Szabadkai Rádió megmentéséért. Erre ígéretet kaptam, sőt mindez a választási programba is bekerült név szerint említve a Szabadkai Rádiót.
Néhány héttel később azonban már világossá vált a számomra, hogy a választási programban leírtak ellenére sincs meg erre az őszinte szándék. Az egyik december végi frakcióülésen, amikor a 2015-re tervezett programokat véglegesítettük, abban az szerepelt, hogy a Szabadkai Rádió státusát 2015. végéig rendezni kell. Szóvá tettem, hogy a privatizációra (az akkori előírások szerint) 2015. július 1-ig sor kerül, tehát már addigra meg kellene oldani a kérdést. Erre az volt a válasz, hogy legrosszabb esetben néhány évig nem lesz Szabadkai Rádió! Nyeltem egyet, de próbáltam higgadtan megfogalmazni, hogy a választási kampányban is a Rádió megmentését ígértük, s ha néhány évig nem lesz adás, a munkatársaim nem fognak várni, hanem megélhetést keresnek, mindenki megpróbált másként boldogulni. Úgy emlékszem, erre nem volt semmiféle reakció a végrehajtó bizottság tagjai részéről, csak az egyik mellettem ülő képviselőtársam súgta oda nekem: Tanuljam meg, hogy a választási kampányban mindig azt kell, mondani, amit az emberek hallani szeretnének!
Ezen a frakcióülésen kezdődött az ellenzékiségem, kiközösítésem? Nem is tudom, hogy minek nevezzem. A Szabadkai Rádió szerkesztőségében egyrészt mind nagyobb volt a rám nehezedő nyomás, hogy ha már az MNT tagja vagyok, sőt a tájékoztatási bizottság elnöke, oldjam meg a kérdést! Ugyanakkor sem a VMSZ-ben, sem az MNT-ben nem volt senki, aki hajlandó lett volna velem a tájékoztatással kapcsolatos ötleteimről, a Szabadkai Rádió és a többi helyi és regionális rádió átmentésének a lehetőségeiről beszélni.
Reménytelen és magányos harcot kezdtem folytatni, s közben a VMSZ-ben is megkezdődtek a belső csatározások, majd a szakadás, illetve a Magyar Mozgalom megalakulása. Egy idő után a Mozgalom is zászlajára tűzte a Szabadkai Rádió ügyét. Gondolom azért, mert az észak-vajdasági magyar közösség elvárása ez volt, s ezt az MM is észlelte. Ne felejtsük el, 2007-ben 5 nap alatt 20 ezer polgár követelte aláírásával, hogy a Szabadkai Rádió egész napos magyar adása megmaradjon!
A Magyar Mozgalom néhány tagja, mint a magyar adások megbízott főszerkesztőjét megkeresett, kérésükre nekik is elmondtam, hogy meglátásom szerint mi lehetne a megoldás a kényszerű helyzetben, de voltak ilyen beszélgetések a VMDK elnökével, vagy a VMDP helyi vezetőivel is. Túl bizakodó azonban nem voltam már csak azért sem, mert nem felejtettem el, hogy a Magyar Mozgalom néhány alapítója, amikor magas tisztségeket töltöttek be még a VMSZ színeiben, semmit sem tettek a Szabadkai Rádióért.
Nemcsak a Szabadkai Rádiót, hanem a zombori, temerini, nagybecskereki, nagykikindai stúdiókat is meg lehetett volna menteni, el is készítettem az erre vonatkozó stratégiát, de annak megvalósítására nem volt semmiféle akarat. Ne csűrjük-csavarjuk a dolgot: a Pannon RTV projektnek álltunk az útjában, s e „magasztos cél” megvalósításáért bármit hajlandóak voltak beáldozni a VMSZ-esek is és a későbbi mozgalmasok is.
„Németh Ernő, miután rájött arra, hogy használni használják, de kollegialitást ne várjon, eltávolodott a mozgalomtól, aztán felhagyott a politizálással és visszatért a szakmájához” – írja a Jó reggelt Vajdaság.
Nem erre jöttem rá, hanem arra, hogy hiábavalóak a józan észérvek, a vajdasági magyar belháborúban kiabálásommal inkább ártok az ügynek. Használni engem senki sem használt, és senkitől sem kellett eltávolodnom, ugyanis mind a napig tárgyilagosan próbálom követni a Magyar Mozgalom és a vajdasági magyar politikai szintér többi résztvevőjének a tevékenységét is. A szakmámba pedig nem kellett visszatérnem, mert akkor is újságírással foglalkoztam, amikor a közszolgálati Szabadkai Rádió utolsó hónapjaiban, egy éven át fizetés nélkül dolgoztunk. Igazán, csak az új tulajdonos jóakaratán múlott, hogy később adott valamennyi kárpótlást az ingyen munkánkért.
Még ma is újságírással foglalkozom. Igaz, jelenleg szabadúszóként. Az elmúlt időszakban megpróbáltak a háttérbe szorítani, ellehetetleníteni. A bűnöm az, hogy kiálltam a Szabadkai Rádióért, mert úgy gondoltam és gondolom, hogy egy 50 éves magyar intézményt magasabb célok érdekében sem szabad tönkretenni, mert abban újságírók generációinak munkája volt, történetesen azoké az embereké, akiktől a szakmát tanultam, s akiket ezért én mélységesen tisztelek, s örökségüket tovább akarom vinni! Nem mondhatok le a Szabadkai Rádióról a hallgatóink miatt sem, akik több mint 6500-an az utolsó pillanatban is követelték a magyar adás átmentését, mert szerették azt. Ugyanígy vagy hasonlóan gondolkodik a Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztősége egykori munkatársainak a többsége is. Ne feledjük, csak hárman voltak hajlandóak a Pannon RTV-ben folytatni a karrierjüket!
Meggyőződésem, hogy a Szabadkai Rádió történetének nincs még vége. Az intézmény most magántulajdonban van, de az egykori Magyar Műsorok Szerkesztőségének jogait bármikor ki lehetne vásárolni, hogy egy új alapító szárnyai alatt újra megszólalhassanak a régi műsorok. Azok, amelyek a Vajdaságban a 4. leghallgatottabbak voltak! A Szabadkai Rádió végül 8 ezer euróért kelt el. A 47 évnyi hangarchívum, Szabadka és Magyarkanizsa politikai, közéleti, művelődési, oktatási életének hangzó dokumentuma pótolhatatlan, már az is megérne ennyit!
Tudom, még mindig nincs itt az ideje, hogy ezt a kérdést felvessem. Nem is tettem volna meg, ha nincs a JRV írása. Előbb véget kell, hogy érjen a vajdasági magyar belháború, a csatározás, a kölcsönös lejáratási kampány… Ha mindez befejeződik, s marad még itt magyar, akinek rádióműsorokat lehetne csinálni, újra megszólalok e kérdés kapcsán.
Élteti bennem a reményt a romániai kollégák példája. A 80-as években évekre elhallgatott a Temesvári Rádió, a Kolozsvári Rádió, a Marosvásárhelyi Rádió. A politikai fordulattal azonban 1989-ben mind újra megszólalt. Ezért bízok én is még mindig a Szabadkai Rádió feltámadásában, talán nem reménytelenül. Biztos leszünk mi még olyan kevesen vajdasági magyar szavazók, hogy fontosak lesznek azok az emberek is, akik újra hallgatni akarják a Szabadkai Rádiót.
Németh Ernő
https://www.facebook.com/erno.nemeth/posts/10215231911923337
2018. november 11. 11:19
A Jó reggelt Vajdaság írása, amelyre a reagálás történt:
Amikor Joó-Horti Lívia megtagadja az MM alapítóit a statisztika kedvéért
Szerző: zsebek - 2018.11.06. 11:05
ÉBRESZTŐ
A Magyar Nemzeti Tanács választásának hivatalos eredményei lassan körvonalazódni látszódnak. Ahogy az lenni szokott a választásokat követően, szakértőket látnak vendégül a studiókban, hogy elemezzék a választás folyamatát, a kimenetelt, az esetleges szabálytalanságokat, a leadott szavazatok arányát, ahogy a megszerzett mandátumok számát is. Ennél fogva, a magyar nemzeti tanácsi választásokat követő hétfői Napjainkban is a választások elemzésén volt a hangsúly.
Elhangzottak részletek a választás napján megtartott sajtótájékoztatókból, majd nyilatkozott Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, és Joó-Horti Lívia is, a Magyar Mozgalom társelnöke. Joó-Horti Lívia persze kritizált, kapadozott fűbe-fába, tengeralattjárókat és tutajokat épített a meséiben, majd habosra beszélte a száját.
Kedvenc részem persze az volt, amikor Joó-Horti Lívia elkapta a fonalat és szúrós szemmel, kemény tekintettel belemondta a kamerába, hogy soha egyetlen egy ellenzéki erőnek sem volt öt képviselője a Magyar Nemzeti Tanácsban és igen, borzasztóan elégedettek az eredménnyel.
Kedves Lívia, eljött hát az idő, hogy számoljunk, mert úgy látom, a matek nem csak nekem ment gyengén a gimiben.
Szóval a Magyar Összefogás listáján, a 2014-es választásokon, a következő személyek jutottak be az MNT-be, akik később pálfordulást vallva, mégis csak a Magyar Mozgalom platformját erősítették – nem csak elméletileg, hanem a Magyar Mozgalom alapítóiként. Név szerint:
1. Beretka Katinka
2. Joó-Horti Lívia
3. Zsoldos Ferenc
4. Várkonyi Zsolt
5. Siflis Zoltán
+ Németh Ernő mint 6.
+ Bővíz László mint 7.
Bővíz László magatartásával és állandó írásaival vállalta és megmutatta a mozgalmasokhoz tartozását, amihez persze minden joga megvolt és ma is megvan, nem is értjük, miért nem került fel a listájukra.
Németh Ernő, miután rájött arra, hogy használni használják, de kollegialitást ne várjon, eltávolodott a mozgalomtól, aztán felhagyott a politizálással és visszatért a szakmájához.
Viszont a hétből Németh Ernő nélkül is hatan maradtak, ami még mindig több, mint az öt, nem?
Vagy Joó-Horti Lívia azért, hogy megmagyarázza a kudarcot, hogy még a szintet sem tudták tartani, lemond társairól?!
Megtagadja az előző MNT-ben vele együtt dolgozó Mozgalom-alapító társait?! És lemond Bővíz bajtársról?!
Na, de akkor nyerítettem fel még hangosabban, amikor a Napjaink folytatásában annak szerkesztője, Apró Lea is arról számolt be, hogy a Magyar Mozgalom az elmúlt években két képviselővel volt jelen a Magyar Nemzeti Tanácsban (gondolva itt Zsoldosra és Joó-Hortira).
Könyörgöm, ne járassák már le a Napjaink műsor készítői minden héten magukat!
Ennyire nem lehetnek független-objekítv-közszolgálatiak, hogy megvonják a Magyar Mozgalomhoz tartozás tényét Beretka Katinkától, Siflis Zoltántól, Várkonyi Zsolttól, hogy csak az eminenseket említsük. Tájékoztassanak, ha kérhetjük, tájékoztassanak!
Arról nem is beszélve, hogy a 2014-es választásokon további négy valódi ellenzéki képviselő is bejutott az MNT-be (kettő képviselő a VMDK, egy képviselő a Másként Magyarságunkért és egy képviselő a Magyar Liga listáról).
De ha idáig eljutottunk, akkor lépjünk már még egyet vissza.
A 2010-es MNT választásokon összesen hét ellenzéki képviselő jutott be a Magyar Nemzeti Tanácsba (négy képviselő a Vajdasági Magyarként Európában, egy a Kézfogás a Magyarságért-Polgári Mozgalom, egy a Magyar Liga és egy a Magyar Remény Mozgalom listájáról), így ekkor a Magyar Összefogásnak 28 képviselője volt.
Tehát soha, mióta közvetlenül választunk MNT-t, ilyen kevés ellenzéki képviselője nem volt a Magyar Nemzeti Tanácsnak, mint a jelenlegi megalakulásra váró felállásában.
Kedves Joó-Horti Lívia, ez az objektív elemzés és nem az, amit maga csinál.
Link:
http://www.joreggeltvajdasag.com/…/amikor-joo-horti-livia-m…
Ki kell jelentenem, hogy soha nem voltam a Magyar Mozgalom tagja, alapító-kezdeményezője sem, de ugyanúgy nem voltam soha a Vajdasági Magyar Szövetség tagja sem. Úgy vélem, ha valaki hivatásos újságíró, akkor az ne legyen párttag! Arra is igyekeztem ügyelni, hogy még az esetleges pártszimpátiámra se derüljön fény újságírói tevékenységem során. Igyekeztem tárgyilagosan tudósítani, és hasonló elvvel szerkeszteni a hírműsorokat is. Szem előtt tartottam, hogy a hatalmi többség mellett az ellenzék álláspontjáról is beszámoljak, természetesen az adott párt politikai súlyához mért terjedelemben, de mindenképpen törekedve arra, hogy a különböző álláspontok teret kapjanak a műsorokban, s hogy azok a lejáratási kísérletektől mentesek legyenek.
Valóban igaz az, hogy az MNT ülésein a tájékoztatással kapcsolatos kérdésekben többször ellentétes álláspontot képviseltem a hatalmi többség véleményével szemben. Ezt lelkiismereti és szakmai okokból tettem, főleg azután, hogy a frakcióból is kizártak bármiféle értesítés vagy indoklás nélkül. Az én ellenzékiségem azonban jóval korábban kezdődött, mint a VMSZ szakadása és a Magyar Mozgalom megalakulása!
2014. szeptember 1-én kért fel Pásztor István arra, hogy legyek a Magyar Összefogás listájának egyik független jelöltje. A felkérést el is fogadtam, de utána a választási program kidolgozásakor világossá tettem, hogy szereplésemért cserébe az az elvárásom, hogy az MNT tegyen meg mindent a privatizálás előtt álló Szabadkai Rádió megmentéséért. Erre ígéretet kaptam, sőt mindez a választási programba is bekerült név szerint említve a Szabadkai Rádiót.
Néhány héttel később azonban már világossá vált a számomra, hogy a választási programban leírtak ellenére sincs meg erre az őszinte szándék. Az egyik december végi frakcióülésen, amikor a 2015-re tervezett programokat véglegesítettük, abban az szerepelt, hogy a Szabadkai Rádió státusát 2015. végéig rendezni kell. Szóvá tettem, hogy a privatizációra (az akkori előírások szerint) 2015. július 1-ig sor kerül, tehát már addigra meg kellene oldani a kérdést. Erre az volt a válasz, hogy legrosszabb esetben néhány évig nem lesz Szabadkai Rádió! Nyeltem egyet, de próbáltam higgadtan megfogalmazni, hogy a választási kampányban is a Rádió megmentését ígértük, s ha néhány évig nem lesz adás, a munkatársaim nem fognak várni, hanem megélhetést keresnek, mindenki megpróbált másként boldogulni. Úgy emlékszem, erre nem volt semmiféle reakció a végrehajtó bizottság tagjai részéről, csak az egyik mellettem ülő képviselőtársam súgta oda nekem: Tanuljam meg, hogy a választási kampányban mindig azt kell, mondani, amit az emberek hallani szeretnének!
Ezen a frakcióülésen kezdődött az ellenzékiségem, kiközösítésem? Nem is tudom, hogy minek nevezzem. A Szabadkai Rádió szerkesztőségében egyrészt mind nagyobb volt a rám nehezedő nyomás, hogy ha már az MNT tagja vagyok, sőt a tájékoztatási bizottság elnöke, oldjam meg a kérdést! Ugyanakkor sem a VMSZ-ben, sem az MNT-ben nem volt senki, aki hajlandó lett volna velem a tájékoztatással kapcsolatos ötleteimről, a Szabadkai Rádió és a többi helyi és regionális rádió átmentésének a lehetőségeiről beszélni.
Reménytelen és magányos harcot kezdtem folytatni, s közben a VMSZ-ben is megkezdődtek a belső csatározások, majd a szakadás, illetve a Magyar Mozgalom megalakulása. Egy idő után a Mozgalom is zászlajára tűzte a Szabadkai Rádió ügyét. Gondolom azért, mert az észak-vajdasági magyar közösség elvárása ez volt, s ezt az MM is észlelte. Ne felejtsük el, 2007-ben 5 nap alatt 20 ezer polgár követelte aláírásával, hogy a Szabadkai Rádió egész napos magyar adása megmaradjon!
A Magyar Mozgalom néhány tagja, mint a magyar adások megbízott főszerkesztőjét megkeresett, kérésükre nekik is elmondtam, hogy meglátásom szerint mi lehetne a megoldás a kényszerű helyzetben, de voltak ilyen beszélgetések a VMDK elnökével, vagy a VMDP helyi vezetőivel is. Túl bizakodó azonban nem voltam már csak azért sem, mert nem felejtettem el, hogy a Magyar Mozgalom néhány alapítója, amikor magas tisztségeket töltöttek be még a VMSZ színeiben, semmit sem tettek a Szabadkai Rádióért.
Nemcsak a Szabadkai Rádiót, hanem a zombori, temerini, nagybecskereki, nagykikindai stúdiókat is meg lehetett volna menteni, el is készítettem az erre vonatkozó stratégiát, de annak megvalósítására nem volt semmiféle akarat. Ne csűrjük-csavarjuk a dolgot: a Pannon RTV projektnek álltunk az útjában, s e „magasztos cél” megvalósításáért bármit hajlandóak voltak beáldozni a VMSZ-esek is és a későbbi mozgalmasok is.
„Németh Ernő, miután rájött arra, hogy használni használják, de kollegialitást ne várjon, eltávolodott a mozgalomtól, aztán felhagyott a politizálással és visszatért a szakmájához” – írja a Jó reggelt Vajdaság.
Nem erre jöttem rá, hanem arra, hogy hiábavalóak a józan észérvek, a vajdasági magyar belháborúban kiabálásommal inkább ártok az ügynek. Használni engem senki sem használt, és senkitől sem kellett eltávolodnom, ugyanis mind a napig tárgyilagosan próbálom követni a Magyar Mozgalom és a vajdasági magyar politikai szintér többi résztvevőjének a tevékenységét is. A szakmámba pedig nem kellett visszatérnem, mert akkor is újságírással foglalkoztam, amikor a közszolgálati Szabadkai Rádió utolsó hónapjaiban, egy éven át fizetés nélkül dolgoztunk. Igazán, csak az új tulajdonos jóakaratán múlott, hogy később adott valamennyi kárpótlást az ingyen munkánkért.
Még ma is újságírással foglalkozom. Igaz, jelenleg szabadúszóként. Az elmúlt időszakban megpróbáltak a háttérbe szorítani, ellehetetleníteni. A bűnöm az, hogy kiálltam a Szabadkai Rádióért, mert úgy gondoltam és gondolom, hogy egy 50 éves magyar intézményt magasabb célok érdekében sem szabad tönkretenni, mert abban újságírók generációinak munkája volt, történetesen azoké az embereké, akiktől a szakmát tanultam, s akiket ezért én mélységesen tisztelek, s örökségüket tovább akarom vinni! Nem mondhatok le a Szabadkai Rádióról a hallgatóink miatt sem, akik több mint 6500-an az utolsó pillanatban is követelték a magyar adás átmentését, mert szerették azt. Ugyanígy vagy hasonlóan gondolkodik a Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztősége egykori munkatársainak a többsége is. Ne feledjük, csak hárman voltak hajlandóak a Pannon RTV-ben folytatni a karrierjüket!
Meggyőződésem, hogy a Szabadkai Rádió történetének nincs még vége. Az intézmény most magántulajdonban van, de az egykori Magyar Műsorok Szerkesztőségének jogait bármikor ki lehetne vásárolni, hogy egy új alapító szárnyai alatt újra megszólalhassanak a régi műsorok. Azok, amelyek a Vajdaságban a 4. leghallgatottabbak voltak! A Szabadkai Rádió végül 8 ezer euróért kelt el. A 47 évnyi hangarchívum, Szabadka és Magyarkanizsa politikai, közéleti, művelődési, oktatási életének hangzó dokumentuma pótolhatatlan, már az is megérne ennyit!
Tudom, még mindig nincs itt az ideje, hogy ezt a kérdést felvessem. Nem is tettem volna meg, ha nincs a JRV írása. Előbb véget kell, hogy érjen a vajdasági magyar belháború, a csatározás, a kölcsönös lejáratási kampány… Ha mindez befejeződik, s marad még itt magyar, akinek rádióműsorokat lehetne csinálni, újra megszólalok e kérdés kapcsán.
Élteti bennem a reményt a romániai kollégák példája. A 80-as években évekre elhallgatott a Temesvári Rádió, a Kolozsvári Rádió, a Marosvásárhelyi Rádió. A politikai fordulattal azonban 1989-ben mind újra megszólalt. Ezért bízok én is még mindig a Szabadkai Rádió feltámadásában, talán nem reménytelenül. Biztos leszünk mi még olyan kevesen vajdasági magyar szavazók, hogy fontosak lesznek azok az emberek is, akik újra hallgatni akarják a Szabadkai Rádiót.
Németh Ernő
https://www.facebook.com/erno.nemeth/posts/10215231911923337
2018. november 11. 11:19
A Jó reggelt Vajdaság írása, amelyre a reagálás történt:
Amikor Joó-Horti Lívia megtagadja az MM alapítóit a statisztika kedvéért
Szerző: zsebek - 2018.11.06. 11:05
ÉBRESZTŐ
A Magyar Nemzeti Tanács választásának hivatalos eredményei lassan körvonalazódni látszódnak. Ahogy az lenni szokott a választásokat követően, szakértőket látnak vendégül a studiókban, hogy elemezzék a választás folyamatát, a kimenetelt, az esetleges szabálytalanságokat, a leadott szavazatok arányát, ahogy a megszerzett mandátumok számát is. Ennél fogva, a magyar nemzeti tanácsi választásokat követő hétfői Napjainkban is a választások elemzésén volt a hangsúly.
Elhangzottak részletek a választás napján megtartott sajtótájékoztatókból, majd nyilatkozott Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, és Joó-Horti Lívia is, a Magyar Mozgalom társelnöke. Joó-Horti Lívia persze kritizált, kapadozott fűbe-fába, tengeralattjárókat és tutajokat épített a meséiben, majd habosra beszélte a száját.
Kedvenc részem persze az volt, amikor Joó-Horti Lívia elkapta a fonalat és szúrós szemmel, kemény tekintettel belemondta a kamerába, hogy soha egyetlen egy ellenzéki erőnek sem volt öt képviselője a Magyar Nemzeti Tanácsban és igen, borzasztóan elégedettek az eredménnyel.
Kedves Lívia, eljött hát az idő, hogy számoljunk, mert úgy látom, a matek nem csak nekem ment gyengén a gimiben.
Szóval a Magyar Összefogás listáján, a 2014-es választásokon, a következő személyek jutottak be az MNT-be, akik később pálfordulást vallva, mégis csak a Magyar Mozgalom platformját erősítették – nem csak elméletileg, hanem a Magyar Mozgalom alapítóiként. Név szerint:
1. Beretka Katinka
2. Joó-Horti Lívia
3. Zsoldos Ferenc
4. Várkonyi Zsolt
5. Siflis Zoltán
+ Németh Ernő mint 6.
+ Bővíz László mint 7.
Bővíz László magatartásával és állandó írásaival vállalta és megmutatta a mozgalmasokhoz tartozását, amihez persze minden joga megvolt és ma is megvan, nem is értjük, miért nem került fel a listájukra.
Németh Ernő, miután rájött arra, hogy használni használják, de kollegialitást ne várjon, eltávolodott a mozgalomtól, aztán felhagyott a politizálással és visszatért a szakmájához.
Viszont a hétből Németh Ernő nélkül is hatan maradtak, ami még mindig több, mint az öt, nem?
Vagy Joó-Horti Lívia azért, hogy megmagyarázza a kudarcot, hogy még a szintet sem tudták tartani, lemond társairól?!
Megtagadja az előző MNT-ben vele együtt dolgozó Mozgalom-alapító társait?! És lemond Bővíz bajtársról?!
Na, de akkor nyerítettem fel még hangosabban, amikor a Napjaink folytatásában annak szerkesztője, Apró Lea is arról számolt be, hogy a Magyar Mozgalom az elmúlt években két képviselővel volt jelen a Magyar Nemzeti Tanácsban (gondolva itt Zsoldosra és Joó-Hortira).
Könyörgöm, ne járassák már le a Napjaink műsor készítői minden héten magukat!
Ennyire nem lehetnek független-objekítv-közszolgálatiak, hogy megvonják a Magyar Mozgalomhoz tartozás tényét Beretka Katinkától, Siflis Zoltántól, Várkonyi Zsolttól, hogy csak az eminenseket említsük. Tájékoztassanak, ha kérhetjük, tájékoztassanak!
Arról nem is beszélve, hogy a 2014-es választásokon további négy valódi ellenzéki képviselő is bejutott az MNT-be (kettő képviselő a VMDK, egy képviselő a Másként Magyarságunkért és egy képviselő a Magyar Liga listáról).
De ha idáig eljutottunk, akkor lépjünk már még egyet vissza.
A 2010-es MNT választásokon összesen hét ellenzéki képviselő jutott be a Magyar Nemzeti Tanácsba (négy képviselő a Vajdasági Magyarként Európában, egy a Kézfogás a Magyarságért-Polgári Mozgalom, egy a Magyar Liga és egy a Magyar Remény Mozgalom listájáról), így ekkor a Magyar Összefogásnak 28 képviselője volt.
Tehát soha, mióta közvetlenül választunk MNT-t, ilyen kevés ellenzéki képviselője nem volt a Magyar Nemzeti Tanácsnak, mint a jelenlegi megalakulásra váró felállásában.
Kedves Joó-Horti Lívia, ez az objektív elemzés és nem az, amit maga csinál.
Link:
http://www.joreggeltvajdasag.com/…/amikor-joo-horti-livia-m…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése