2018. november 26., hétfő

Rehabilitáció és restitúció Szerbiában – Tizenkét évvel később



Baj van nem csak a törvények szövegével, de az alkalmazásával is


Az írás a Kisebbségi Jogvédő Intézet, a Magyarok jogvédelme  a Kárpát-medencében című, november 22-én és 23-án Budapesten megtartott konferenciájára készült.

A délvidéki/vajdasági magyar közösség második világháború utáni egyik legnagyobb problémája Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságáról a kollektív háborús bűnösség pecsétjének levétele, valamint más településeken ártatlanul kivégzetteknek[1] a háborús bűnösség terhétől való megszabadulása/megszabadítása, az ezzel kapcsolatos rehabilitálások és a jogtalanul elkobzott vagyon visszaszerzése.


1. A történelmi előzmények röviden 
A Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság az 1945. január 22-én kelt 2/45. számú szigorúan bizalmas határozatával[2] a vajdasági Zsablyai járáshoz tartozó Csúrog község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát háborús bűnösnek nyilvánította.
A következő napon, 1945. január 23-án, megkezdődött a csúrogi,[3] január 28-án a zsablyai,[4] majd április 18-án a mozsori magyarok exodusa,[5] erőszakos kiköltöztetése lakóhelyükről, szülőföldjükről és táborba hurcolása, valamint az ingó és ingatlan vagyonuktól való megfosztása.[6]  
A Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt határozatával a Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánította.[7] Titel lakosságát nem üldözték el, noha tömegirtás ott is zajlott,[8] mint ahogyan számos más délvidéki helységben is.

Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza 58 évvel később, 2003. február 28-án Rezolúciót hozott a kollektív bűnösség eltörléséről, amelyben „kifejezte azon meggyőződését, hogy a Vajdaságban élő egyes nemzeti közösségekre a múltban igazságtalanul hárított kollektív bűnösség alóli feloldás a tolerancia szellemének és a Vajdaságban élő nemzeti közösségek kölcsönös megbecsülésének fejlesztését szolgálja”.[9]
2006. április 17-én a Szerb Köztársaság Képviselőháza elfogadta a(z első, 9 szakaszos) rehabilitálási törvényt.[10]  Ezt követte, több mint öt évvel később, a vagyon-visszaszármaztatási (ún. restitúciós) és kárpótlási törvény meghozatala, amire 2011. szeptember 26-án került sor.[11] Néhány hónappal később, 2011. december 5-én, a szerb képviselőház egy új, részletesebb (33 szakaszból álló) törvénnyel helyettesítette[12] a korábbi rehabilitálási törvényt.
A szerb parlament, további tíz évvel később, 2013. június 21-én, nyilatkozatot fogadott el a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett gonosztettek elítéléséről, amelyben „a legerélyesebben elítélte a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”.[13]
Ezt a nyilatkozatot követte, 2014. év október 30-án, a szerb kormány 3877 számú határozata.[14]
Ez a kormányhatározat, nem csak jogászi vélemények, hanem az indokolásának a szövege szerint is formálisan eltörölte ugyan a három község magyarjainak kollektív bűnösségét, de ennek alapján csak „csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”,[15] nem pedig visszamenőleg, az 1945. évi határozatok meghozataláig. Magyarán el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét.

Ennek aztán a gyakorlatban számos negatív következménye van, mivel az érintetteknek, vagyis azoknak, akiket a kollektív bűnösségről hozott határozatok alapján fosztottak meg mindenüktől, továbbra is egyénileg kellett/kell lefolytatni a rehabilitálási eljárásokat, beleértve azokat is, akik akkor csecsemők vagy gyermekek voltak, csak a határozat alapján nem kapták vissza az elvett vagyonukat és nem részesültek kárpótlásban sem. Érdemében a határozat csupán deklaratív jellegű, lényegi változást nem hozott, azon kívül, hogy könnyítette azokat a rehabilitálási eljárásokat, amelyekben erre a határozatra hivatkoztak.  Olyan álláspontok is vannak, miszerint a határozatokat nem hatályon kívül kellett volna helyezni, „a jövőre nézve”, hanem „meg kellett volna semmisíteni, úgyhogy azoknak semmilyen jogi hatásköre, következménye ne lehessen az elmúlt évekre visszamenőleg”.[16]

A délvidéki/magyarok rehabilitálási eljárásai, tehát, a 2006. évi egyszerűbb és a 2011. évi bonyolultabb törvény alapján bírósági eljárásokban történik. A 2006. évi törvény azért volt egyszerűbb, mert az eljárás a nem peres eljárás szabályai alapján a kérelemről az eljárás lefolytatása után a területileg illetékes, akkor még kerületi bíróság háromtagú bírói tanácsa döntött (3-4. szakasz).
A rehabilitálási eljárás a 2011. évi törvény alapján a felső bíróságok előtt folyik (10. szakasz) és, amennyiben a felső ügyészség ellenzi a rehabilitálást, már pedig általában ellenzi, – mivel az értesülések szerint ilyen belső utasítás van – kontradiktórius eljárásban és a nyomozási elvek alapján történik (13-14. szakasz).
A vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás az ugyancsak 2011. évi törvény alapján, közigazgatási eljárásban, a Restitúciós Ügynökség (Agencija za restutitciju)[17] által folyik.
A háborús bűnösség alapján elkobzott vagyon vissza-származtatásának alapfeltétele a bírósági rehabilitálási eljárás sikeres, jogerős ítélettel való lezárása. 
A rehabilitálási kérelmek benyújtására a törvényben megszabott idő 2016. december 15-ével lezárult. A vagyon-visszaszármaztatási kérvények átadási határideje 2014. március 1-je volt. 
(Eddig a határidőig át lehetett adni a vagyon-visszaszármaztatási kérelmeket azokban a rehabilitálási esetekben is, amelyekben az eljárás nem fejeződött be. Ezek lezárásig, a vagyon-visszaszármaztatási eljárás szünetel/szünetelt.)

2. A törvények hozadéka, eredménye
Az első rehabilitálási törvény elfogadásától elmúlt 12 év, illetve a restitúciós törvény alkalmazásától számított 7 év, elegendő lehetne annak összefoglalására, hogy a délvidéki magyar közösség számára mi is lett ezeknek a törvényeknek a hozadéka, az eredménye?
Egy ilyen összegzés alapfeltétele, hogy megbízható adatokhoz jussunk arról, hogy számszerűleg hány fő rehabilitált délvidéki/vajdasági magyarról és mennyi már visszaadott ingatlanról beszélhetünk.
Ismereteim szerint azonban, sem a Délvidéken, de Magyarországon se ilyen adatok sajnos nincsenek.
A magyar országgyűlésben a délvidéki rehabilitálások és restitúció – ismereteim szerint – az utóbbi időben csak a 2018. október 18-i képviselői kérdésre adott válaszban volt jelen, miszerint a Délvidéken „sikerült az elmúlt időszakban a legtöbb eredményt elérni”.[18] Ez az állítás azonban egyetlen adattal sem lett alátámasztva. Ezt a Délvidéken úgy kommentálták, hogy „Budapestről nézve nincs gond a délvidéki vagyon visszaszármaztatásával”.[19] Pedig dehogy!

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a 2014. december 29-i 3. rendes ülésén nem tűzte napirendre a Tari István tanácsnok által beterjesztett állásfoglalást az ominózus 3877-es határozatról.[20]
Tari Javasolta, hogy az MNT követelje, hogy a „szerb kormány módosítsa a 2014. október 30-i ülésén hozott határozatát, olyan módon, hogy a két − 1945. január 22-ei és 1945. március 26-ai − ominózus határozatot keltezésük napjától fogva semmisítse meg, éspedig mindazon sérelmet szenvedett személyek tekintetében, akik ellen nem hoztak jogerős közigazgatási határozatot, vagy bírósági ítéletet, illetve szabályos bírósági vagy közigazgatási eljárás során nem állapították meg, hogy háborús bűnt követtek el”.[21]
Tari ugyancsak javasolta, hogy az MNT követelje, hogy „a szerb kormány javasolja az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvény módosítását, olyan módon, hogy nyisson új határidőt a visszaszármaztatási kérvények benyújtására, valamint a törvény 5. szakasza, 3. bekezdésének 3. pontjából ugyancsak törölje a kollektív bűnösség elvét, úgy pontosítva, hogy a vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra csak a háborús bűnök elkövetéséért elítélt személyek, illetve örököseik nem jogosultak”.[22]
A véemeszees többségű MNT napirendre sem tűzte Tari javaslatait, azzal utasította ezt el, hogy „a 387-es számú határozat nem általános jellegű jogi aktus, hanem egyedi jellegű, amelyet csak fellebbezéssel, közigazgatási perrel lehet elvitatni, orvosolni”.[23]
A kormányhatározat végén található jogorvoslati utasítás valóban úgy szól, hogy ellene „a kézbesítéstől számított 30 napon belül közigazgatási per indítható a Közigazgatási Bírósághoz történő kereset benyújtásával”.
Ez azonban nem akadályozta/akadályozhatta az MNT-t, hogy Tari javaslatait megvitassa és állás foglaljon ebben a közösségre nézve fontos kérdésben. Erre azonban már nem volt politikai akarat. Mint ahogy közigazgatási per indítására sem.

A 2018. október 18-ai országgyűlési információ szerint, „a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2012 májusától a Concordia Minoritatis Hungaricae szabadkai civil szervezeten keresztül ingyenes kárpótlási és rehabilitálási jogsegélyszolgálat működést biztosítja, amelyben 15 ügyvéd tevékenykedik. Vajdaság miden nagyobb magyar településén, Szabadkától, Temerinen át Újvidékig, számos lezáratlan ügyben még most is rendelkezésre állnak”.[24]
Amennyiben ez az adat pontos, akkor ennek a szervezetnek lehetnének adatai arról, hogy hány konkrét rehabilitálási és restitúciós ügyben láttak, illetve látnak még el még ma is jogi képviseletet és milyen eredménnyel? Összességében hányan kérték a rehabilitálást és hány esetben fejeződtek be ezek sikeresen, illetve utasították el? Az ingatlanok esetében mennyien követelték vissza az elkobzott vagyont és milyen sikerrel? Milyen a visszaadott ingatlanok, szerkezete és területe, épületek esetében azok száma és nagysága (településenként)?  Amennyiben ilyen adatok léteznek, úgy hasznos lenne, ha azokat a nyilvánosság is megismerhetné.
A délvidéki magyar sajtó, mivel a VMSZ közvetett irányítása/befolyása alatt van, alig néhány kivételével, így a hatalom ellenőrzési szerepét nem valósítja meg és csak elvétve foglalkozott a délvidéki magyarság rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási ügyeivel, problémáival. A kivétel közé tartozik a VRTV magyar szerkesztősége, amely több alkalommal is vizsgálta ezeket a témákat. Legutóbb a Fókusz c. műsor szeptember 24-ei adásában.[25]

A rehabilitálások sok esetben számos akadállyal nehezítve haladtak/vannak folyamatban – az eljárások hosszadalmasságát és költségeit nem is említve –, ami miatt sokan nem is vállalták az elindításukat.
Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és az esetek többségében kedvező végzések elleni (nem ritkán többszöri) fellebbezésekkel akadályozták az eljárást.
A bíróságok sem mindig alkalmazzák következetesen a jogszabályokat. Emellett a legtöbb esetben az ártatlanság bizonyítását is a kérelmezőkre hárítják. Bizonyítékot kellett beszerezni például arra vonatkozóan, hogy a kérelmező megjárta-e a járeki (gyűjtő)tábort, még akkor is, ha gyermek, vagy csecsemő korában hurcolták el oda, és  nem is mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták.  Megtörtént az is, hogy azonos tényállások alapján eltérő végzéseket hoztak.
A rehabilitálási törvény alkalmazása, mint az a Köztársasági Polgári Jogvédő/Ombudsman 2016. március 15-én jelentéséből[26] is látszik, más akadályokba is ütközik, mint például a „kiemelt nyugdíjra/szolgálati időre” (22. szakasz) és a „külön pótlékra” (23. szakasz)[27] való jogosultság elismer(tet)ése.

A rehabilitálások számáról az egyetlen (általam) ismert adat az időközben elhunyt Tóth László újságírótól származik, aki maga is megjárta a járeki tábort.
Tóth kutatása szerint, az újvidéki Felsőbíróságon „2011 novemberétől 2016 júniusának végéig 1389 per folyt a háborús bűnökkel vádoltak rehabilitálásával és az elvett vagyon visszaszármaztatásával kapcsolatban, ezek közül 1059 a konfiskált vagyonra vonatkozott. […] ’Tudod te, hogy a nagyapád mit követett el!’ – így fogadták az unokát, aki a nagyapja rehabilitálását akarta kérelmezni. És elállt ettől.”[28] 
Délvidéken összesen 6 felsőbíróság van (Nagybecskereken, Pancsován, Szabadkán, Zomborban, Szávaszentdemeteren/Sremska Mitrovicán és Újvidéken).[29] Nem lenne tehát túl bonyolult beszerezni az adatokat, ha erre lenne vállalkozó.
A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség 2018. szeptemberi adatai szerint a vagyon-visszaszármaztatási törvény életbe lépése, vagyis 2011 óta 34.234 hektárnyi földterületet származtatott vissza az állam a jogos tulajdonosoknak. A tulajdonosok mintegy 100.000 hektárnyi területet követelnek vissza, vagyis a területek két harmada még visszaszármaztatásra vár.[30]

3. Jogi akadályok
A restitúciós és a rehabilitálási törvény alkalmazásában számos jogi probléma is felmerült.
Hiába hívtuk fel az előkészítésük idején a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőinek figyelmét a két törvény hiányosságaira és a magyar közösségre hátrányos rendelkezéseire. „Az utolsó vesszőig változatlanok maradtak”[31] azok a szakaszok, amelyeket Igazságügy-minisztériummal „egyeztettek”.[32] Hogy pontosan melyek ezek, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a párt képviselői megszavazták a törvényt.
Az egyik képviselő, aki részt vett a törvény kidolgozásában és elfogadásában, így fogalmazott: „A rehabilitációs törvény 2011. december 5-i zárószavazásával megnyugtató módon zárult le a vagyon-visszaszármaztatás és a rehabilitáció kérdéskörét szabályzó jogszabálycsomag elfogadásának folyamata”.[33] A gyakorlat azonban számos dologban ellentmond ennek az állításnak.

Az ügyvédek olyan esetekről is beszámoltak, hogy jogerős bírósági rehabilitációs végzés meglétének dacára az Restitúciós Ügynökség – egyértelműen a hatáskörén kívül eső körülmény tekintetében magának vindikálva a mérlegelés jogát – a „megszálló erőkhöz tartozás” fogalmának sajátos értelmezése alapján utasítja el a vagyon-visszaszármaztatási kérelmeket, vagy „azokra a hét évtizedekkel ezelőtti katonai közigazgatási és államvédelmi dokumentumokra hivatkozva, amelyek alapján a második világháborút követően megállapították a kérelmezőik felmenőinek bűnösségét.” [34]
– A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség tehát sorra bírálja felül a jogerős rehabilitációs bírósági ítéleteket, ami homlokegyenest ellentétes a jogállamiság alapelveivel, másrészről mélyen igazságtalan a magyar közösséggel szemben”, állapította meg levelében a Magyar Mozgalom is, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett 2017. december 19-i levelében.[35]
Az állam nem mutatott hajlandóságot arra, hogy „ezeket az ügyeket gyorsan intézze, és mindenféle formális kifogást keresnek annak érdekében, hogy ne kelljen visszaszolgáltatni a természetben a földeket”.[36] Az illetékes ügynökségben dolgozók „utasítást kaptak, hogy minden ügyben fellebbezniük kell”,[37] hogy keresniük kell „a kákán is a csomót”. [38] Így időt nyernek, az állam pedig tovább használhatja a földeket, mert azok csak később kerülhetnek vissza jogos tulajdonosukhoz – fogalmazott az egyik ügyvéd.[39]
Az ügyvédi vélemények szerint, a jogerősen rehabilitált személyek kérelmének elutasítása a Vagyon-visszaszármaztatási ügynökség részéről ellentétben van a törvénnyel: Az Ügynökség, – mint a Szerb kormány közigazgatási szerve –, nem illetékes a bíróságok rehabilitálási végzéseit felülvizsgálni.[40] Ha a fellebbezések alatt álló ügyekben a szerb Igazságügy-minisztérium (másodfokon) megerősíti az elutasító határozatokat, a közigazgatási bíróságoknál peres eljárásban kell megsemmisíteni azokat.

A vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban újabban három fejlemény is van:
Az első, kedvező, hogy a szerb kormány április 5-én meghozta a – régóta várt – rendeletet azokról a kritériumokról, amelyek alapján meghatározzák az elkobzott mezőgazdasági és erdőterületek helyett visszaadásra kerülő parcellák nagyságát.[41] 
A rendelet értelmében, azokban az esetekben, amikor az elkobzott terület visszaszármaztatása nem lehetséges, a földet a „szubsztitúciós modell” szerint adják vissza, vagyis másik, megközelítőleg ugyan olyan értékű parcella formájában.
A – mindössze négy szakaszból álló, a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 2018. április 13-ai 29. számában közölt és április 21-étől már alkalmazásba került – 110-12919/2017 számú rendelet azokra az állami tulajdonban lévő földek „azon kataszteri községekben visszaadására vonatkozik, amelyekben az elvétel után elvégezték a tagosítást), illetve a határrendezést”. Ez mellett, „meghatározza a kritériumokat azoknak a mezőgazdasági és erőterületek esetében is, amelyek nem kerülnek visszaadásra”. 
Szakmai vélemények szerint, a rendelet „meggyorsítja a restitúciót”.[42]  – A szerb állam eddig mintegy 25 ezer hektár mezőgazdasági földterületet származtatott vissza a háború előtti tulajdonosok örököseinek, a rendelet alkalmazásával mintegy 70 ezer hektár kerülhet visszaadásra. Az örökösök teljes követése közel 100 ezer hektár mezőgazdasági földterület – közölte a VRTV.[43]

A második – sajnos kedvezőtlen – körülémény, hogy „a pénzügyminisztérium még nem határozta meg azt a szorzószámot, amelynek segítségével kiszámítják majd, mekkora összeggel kártalanítják azokat, akiknek a vagyonát elkobozták a második világháború után”.[44] A kötvényekkel való kárpótlást decemberben kellene megkezdeni, erre az idei költségvetésben kétmilliárd dinárt irányoztak elő – nyilatkozták a Beta hírügynökségnek a pénzügyminisztériumban. Mint mondták, most elemzik a Restitúciós Ügynökségtől kapott adatokat, hogy ezek alapján megállapítsák a reális kárpótlási szorzószámot.
A restitúciós törvény szerint azokat az egykori tulajdonosokat vagy utódokat, akiknek a vagyonát nem tudják természetben visszaszármaztatni, összesen kétmilliárd euróval kártalanítják 12 évre szóló államkötvények formájában, évi 2 százalékos kamattal. Egy-egy személynek legfeljebb 500.000 eurót fizethetnek ki, a vagyon piaci értékére való tekintet nélkül.
Mile Antić, a Restitúciós Háló koordinátora elmondta: a költségvetésben nincs elegendő pénz a kártérítésre. Erre az idén 160 millió euró kellett volna, de csak 16 milliót, azaz 2 milliárd dinárt tudtak elkülöníteni.[45]

A harmadik – szintén kedvezőtlen – fejlemény, miszerint a szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében pedig „még mindig nem dőlt el, hogy jogosultak-e egyáltalán a vagyon-visszaszármaztatásra – figyelemmel a törvények arra a rendelkezésére, hogy a vagyon-visszaszármaztatásra azon külföldi kérelmezők jogosultak, akiknél a honosság szerinti állammal viszonosság áll fönt”.[46] Ez miatt a magyar állampolgárok ügyet többnyire elő sem veszik.
A volt Jugoszlávia és Magyarország 1956-ban, a két ország között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések tárgyában kötött államközi egyezménnyel,[47] mind az államok, mind állampolgáraik nevében  kölcsönösen kiegyenlítettnek tekintették mindazokat a, többek között pénzkifizetésre vonatkozó jogokat, amelyek 1955. január 1-je előtt keletkeztek. Ez most állítólag jogalapját képezné a magyar állampolgárságú ügyfelek kérelmeinek elutasítására...



Az idézett egyezmény legfontosabb (1.) cikkének hiteles, teljes szövege:

(1)   A Szerződő Felek, mind a magunk, mind jogi személyeik és állampolgáraik nevében kölcsönösen kiegyenlítetteknek tekintik mindazokat a pénzfizetésre, árúszállításra és egyéb szolgáltatásokra vonatkozó jogokat, követeléseket és igényeket, amelyek a másik Szerződő Féllel, annak jogi személyeivel, valamint állampolgáraival szemben 1955. január hó 1. napja előtt bármilyen jogcímen keletkeztek.

(2)   Az első bekezdés rendelkezései nem terjednek ki:

a)      azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Felek állampolgárait a másik Szerződő Fél állampolgáraival szemben polgári, jogi jogviszonyból megilletik;

b)      Azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Feleknek a másik Szerződő Fél állampolgárait az e területen székelő jogi személyekkel szemben polgári jogviszonyból kifolyólag illetik vagy terhelik, valamint ezeknek az állampolgároknak a köztartozására;
c)      Az irodalmi és művészeti szerzői jogra és az azon alapuló követelésekre és igényekre.

Ennek az államközi egyezménynek az alapján – a véleményem szerint – semmiképpen nem lehet elutasítani az elkobzott vagyon jelenleg magyar állampolgárságú örököseitől az őket megillető javak visszaszármaztatását. Az egyezmény erre egyáltalán nem vonatkozik, ezt egy szóval nem említi! Az ilyen végzések ellen minden jogorvoslattal élni kell!
A jelenleg „szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében” arra kellene hivatkozni, hogy azok, akiktől elvették/kobozták annak idején az ingatlanokat, abban az időben igenis jugoszláv/szerb állampolgárok voltak. Ezt okiratokkal, például születési anyakönyvi kivonattal, vagy egyéb korabeli dokumentummal is bizonyítani lehet. A károsultak szerb állampolgárságának megszűnése nincsen kihatással a vagyon visszakövetelési jogra.
Olyanan ügyekről is beszámoltak, az Ügynökség Magyarország esetében elvitatja azt is, hogy a természetbeni vagyon-visszaszármaztatáshoz (és akár a kárpótláshoz) való jog tekintetében fennállt-e a reciprocitás (kölcsönösség/viszonosság).

Akadályokkal szembesülnek a termőföld természetbeni visszaadását várók is.  Az egyik örökös a visszaszármaztatási eljárás során tapasztalt sérelmeit így fogalmazta meg:[48]
„A nagyapámat, 42 másik magyarral együtt ’elvitték’ a partizánok, úgy mondták akkor, hogy munkaszolgálatra, sohasem tért vissza családjához, háborús bűnösnek minősítették, kivégezték. 2013-ban eljárását indítottam a rehabilitálása céljából, első fokon a bíróság jóvá is hagyta, de az ügyészség fellebbezett, és az Újvidéki Felsőbíróság másodfokon elvetette a rehabilitációs kérelmemet, pedig egyetlenegy terhelő bizonyíték sem volt arra vonatkozóan, hogy a nagyapám bármilyen bűntettet elkövetett volna. Ettől függetlenül maradt a bélyeg, rajta is és a családunkon is. Ez a tény természetesen kihatással volt arra is, hogy azonnal megszakították a restitúciós eljárást, amit ugyancsak én indítottam meg elkobzott vagyonának a kárpótlása végett. Erre az első sérelemre nem reagáltam, mert gondoltam, egyedül vagyok az esetemmel, de később megismerkedtem emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, és hivatalosan is kezdeményezték ügyük intézését, de nem jártak sikerrel, visszautasították a rehabilitációs folyamodványukat.
A másik, sérelem, ami az előzőnél drasztikusabb: dédöregapámtól, többek között 27 kataszteri hold első osztályú termőföldet koboztak el 1946-ban, ennyit tudunk dokumentumokkal bizonyítani, amit tizenhét éven át gyűjtöttünk, most pedig negyedosztályú, megművelésre alkalmatlan, ingoványos földdel akarnak kárpótolni bennünket! Emiatt tiltakoztam, írtam a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatójának, de visszautasítottak, azzal a magyarázattal, hogy esetemben semmilyen jogsértés nem történt.
Ezen jogsértés sem egyedülálló, most veszik el tőlem és több ezer magyar családtól másodszor és véglegesen az ősi vagyonunkat!”

– Összegzésben azt lehet mondani, hogy a magyarok ismét vesztesei ennek az eljárásnak. Egyszer, amikor elkobozták a vagyonukat, másodszor amikor kihagyták őket a magánosításból és harmadszor a vagyon-visszaszármaztatás ellehetetlenítésével. Úgy egyének, úgy történelmi magyar egyházak szempontjából – értékelte Csonka Áron tartományi képviselő.[49] 
Milan Uzelac, s szabadkai Vagyon-visszaszármaztatási Egyesület Igazgató Bizottságának elnöke szerint „csak az Európai Unió követelései miatt bonyolítana le Szerbia egyre több vagyon-visszaszármaztatási ügyet, és nem a több évtizedes igazságtalanság helyreállítása végett, amit a második világháború után követtek el”. Uzelac a Vajdasági Televíziónak elmondta: a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvény a gyakorlatban rossznak minősült, a benne foglaltak végrehajtására pedig nincs meg a politikai akarat.[50]

***
Mindebből az derül ki, hogy nem csak a rehabilitálási és a restitúciós törvény szövegével van baj, hanem az alkalmazásával is.
Ez ismételten időszerűsíti egy független délvidéki magyar érdekvédelmi civil szervezetlétrehozását és felkészítését a hatékony érdekvédelemre, úgy Szerbiában, mint külföldön.
Végezetül javasolom egy tényfeltáró (szak)bizottság létrehozását, amely – az eddig tapasztalatok és még begyűjtésre váró anyagok, illetve adatok alapján – átfogó jelentést készítene a délvidéki rehabilitálások és vagyon-visszaszármaztatási eljárások eredményeiről, valamint javaslatokat tenne az észlelt problémák megnyugtató rendezésére, a hatékony jogvédelmének biztosítására. Legalább ennyivel tartozunk az áldozatoknak.

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. november 23.



[1] A kivégzettek listáit tartalmazó könyvek, illetve a neveket tartalmazó listák, valamint a részletes internetes adatbázis elérhető a szerbiai igazságügyi minisztérium honlapján. Ezek különösen fontosak a bíróságok munkájához. A rehabilitálási eljárásokban használják ezeket, amelynek fontos része, hogy valakit ítélkezés nélkül végeztek ki. Szerbiában eddig 6000 embert rehabilitáltak.


Az (1944. szeptember 12. utáni) összes áldozat és a tömegsírok listája az igazságügyi minisztérium honlapján található: http://www.komisija1944.mpravde.gov.rs/cr/articles/pocetna/.

Lásd még B. Crnjanski Spasojević: OZNA planski ubila 35.000 ljudi [Az OZNA (vagyis a Népvédelmi Osztály) tervszerűen megölt 35 000 embert] Novosti, 2017. március 1. 4., vagy http://www.novosti.rs/vesti/naslovna/drustvo/aktuelno.290.html:652590-PRED-VAMA-SU-KNJIGE-STRELJANIH-Ozna-planski-ubila-35000-ljudi-u-Srbiji.


Az írás magyar fordítását lásd: Nyilvánosságra kerültek a kivégzettek adatait tartalmazó könyvek, amelyeket a Titkos Sírok Feltárásának Állami Bizottsága talált meg.


http://bozokiantal.blogspot.rs/search/label/1944-1945, 2017. március 4. [11:41]

[2] Odluka [Határozat]. Str. pov. br. 2/45 [Szig. biz, 2/45]. 1945. január 22. Arhiv Vojvodine [Vajdasági Levéltár]. Novi Sad [Újvidék]. Hiteles másolat a szerző dokumentációjában.

[3] A falunak 1910-ben 10 180 lakosa volt, ebből 7211 szerb és 2730 magyar nemzetiségű. A háború után, 1948-ban tartott összeírás szerint a lakosság 7929 főt tett ki, ebből 7293 szerb, 193 magyar, a többi más nemzetiségű. A hiányzó magyarok közül 695 személyről van arra vonatkozó adat, hogy áldozatául esett a titói rendszer terrorjának: a faluban 1944. október dereka és 1945. január 23-a között végrehajtott emberirtásnak, majd a haláltáborban elszenvedetteknek. Negyvenöt januárjában ugyanis a falu teljes maradék magyarságát háborús bűnössé nyilvánították, és a 25 km-re levő Tiszaistvánfalva (Járek) német faluban kialakított haláltáborba deportálták őket. Még a templomukat és a temetőjüket is lerombolták. Hasonló sors érte Zsablya és Mozsor helység mintegy 2300 főt kitevő magyar lakosságát is. Forrás: 1. A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest, 1912, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 880; p. 2. Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, Magyar Szó – Forum, 1991, 393 p.; 3. Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? Temerin, 2004, A VMDP Történelmi Bizottsága, 242 p.; 4. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? Óbecse, 2007, a szerző kiadása, 192.
A legutóbbi (2011-es) népszámláláson 90 csúrogi, 85 zsablyai és 14 mozsori vallotta magát magyarnak.

(H. Á.: 70 év után eltörölték a magyarok kollektív bűnösségét Szerbiában – Ennek kellene örülnünk?

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/32218-2014-11-02-18-00-19, 2014. november 2., 19:56) 

[4] 1910-ben Zsablya 7993 lakosából 1722 magyar, 1074 német, 5080 szerb volt. A 2011. évi népszámláláskor Zsablyának 9161 lakosa volt, ezek közül szerb 8672 (90,35%), magyar pedig 80 (0,88). (Zsablya: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsablya) Lásd még Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? A VMDP Történelmi Bizottsága. Temerin, 2004, http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1207/01_cimoldal.pdf

[5] Petrik Verona Legenda a bácskai magyarokról c. verses visszaemlékezése szerint.
Mozsoron (Mošorin) az 1940-es évek elejétől 1940 derekáig két razzia zajlott le, amelyeknek összesen mintegy 270 helybeli személy esett áldozatául.
Az első 1942 januárjában volt, és néhány nap alatt befejeződött. Áldozatai majdnem kizárólag szerbek voltak, összesen 179-en. A vérengzés pedig a mi – magyarok – lelkünket nyomja.
A kommunista hatalom adatai szerint 1941-ben a falunak 3458 szerb lakója volt, a negyvenkettőben lezajlott razziában közülük 179 esett áldozatul, ám volt közöttük egy magyar asszony. Közülük tehát minden 19-20-ik odaveszett. Az 1944. október végétől 1945 tavaszáig tartó kivégzések végéig adataink szerint 88 helybeli magyart veszejtettek el, illetve volt közöttük egy szerb férfi is. Ugyancsak a kommunista rezsim szerint ez az 1944 októberéig ott élő 656 magyar közül került ki, ami azt jelenti, hogy odaveszett minden 7-8-ik.
A második razziában lemészároltak vagyona nyomban a likvidálásuk után ebek harmincadjára jutott. Miután 1945 tavaszán a falu megmaradt magyar lakosságát, név szerint fölsorolva őket szintén háborús bűnössé nyilvánította egy tartományi bizottság, és valamennyiüket a járeki haláltáborba zárták, az ő vagyonuknak is ez lett a sorsa. Az is ide tartozik, hogy a magyar templomot is lerombolták, az egyházi és templomi dokumentumokat, kegytárgyakat pedig megsemmisítették. néz: Terebélyessé nőnek-e a mozsori fák? Magyar Szó, 2015. november 28. 9., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/2903/vajdasag_ujvidek/136455/Tereb%C3%A9lyess%C3%A9-n%C5%91nek-e-a-mozsori-f%C3%A1k.htm, 2015. november 28. [12:26]

[6] A lakosság vagyonának elvétele 41 törvény és egyéb jogszabály alapján is történt. Ezek tételesen fel vannak sorolva a restitúciós ügynökség honlapján: Propisi o oduzimanju imovine [Vagyonelvételi jogszabályok] http://www.restitucija.gov.rs/propisi-o-oduzetoj-imovini.php

[7] Odluka [Határozat]. 1945. március 26. Arhiv Vojvodine [Vajdasági Levéltár]. Novi Sad [Újvidék].  Hiteles másolat a szerző dokumentációjában.
A határozat 285 mozsori, három titeli és két újvidéki lakos nevét is tételesen felsorolja, akik „háborús bűnök elkövetéséért, ezekre való bujtogatásért, illetve ilyen bűnök végrehajtásában való részvételért felelősek”, vagyis „háborús bűnösök”. (Hogy mi lett a sorsuk az a határozatból nem derül ki, de feltételezhető.)

[8] 1910-ben Titel 5792 lakosából 1858 magyar, 1163 német, 2413 szerb volt. A 2011. évi népszámláláskor Titelnek 5294 lakosa volt, ezek közül szerb 4180 (70,91%), magyar pedig 582 (9,87). (Titel: https://hu.wikipedia.org/wiki/Titel) Lásd még Kecskés István: Titel. Magyar Szó, 2015. november 21. 22.

[9] Vajdaság Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja, 2003. március 24., LIX évfolyam 5. szám,  (1.) 65. oldal és Rezolucija o nepriznavanju kolektivne krivice. Službeni list Autonomne Pokrajine Vojvodine, 24. mart 2003., broj 5, strana (1.) 65.

[10] Zakon o rehabilitaciji [Törvény a rehabilitálásról] "Službeni glasnik RS", broj 33/06. http://www.stojkovic.co.rs/pdf/rehabil.pdf


[11] Zakon о vraćanju oduzete imovine i obeštećenju [Törvény az elkobzott vagyon vissza-származtatásáról és a kárpótlásról]. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 72/2011., 108/2013., 142/2014 szám és 88/2015 – AB)

A törvény magyar nyelvű szövegét lásd: http://www.mnt.org.rs/dokumentumok/hasznos-tartalom/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven

Lásd még: Прописи о враћању имовине [Vagyon-visszaszármaztatási jogszabályok]. http://www.restitucija.gov.rs/propisi-o-vracanju-imovine.php , vagy https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_vracanju_oduzete_imovine_i_obestecenju.html.


[12] Zakon o rehabilitaciji [Törvény a rehabilitálásról]. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 92. szám, 2011. december 7., vagy http://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_rehabilitaciji.html és https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_rehabilitaciji.html

[13] Deklaracija Narodne skupštine o osudi akata protiv civilnog mađarskog stanovništva u Vojvodini počinjenih 1944–1945. godine. „Službeni glasnik RS” [a SZK Hivatalos Közlönyének] 2013. június 21-i 54. számában jelent meg (2274. 3.), vagy
http://www.vajma.info/cikk/szerbkiadas/2778/Deklaracije-Narodne-skupstine-o-osudi-akata-protiv-civilnog-madjarskog-stanovnistva-u-Vojvodini-pocinjenih-194482111945-godine.html, 2013. június 24. [19:47] Magyar nyelvű szöveg:
https://www.vajma.info/.../A-szerb-parlament-nyilatkozata-a-vajdasagi-magyar-polgar...


[14] Rešenje Vlade Republike Srbije 3877 [A Szerb Köztársaság Kormányának 3877-es határozata]. Megjelent a Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye] 2014. november 5-i 121. számában, a 3877-es szám alatt, 26-27.
Bővebben lásd a Megkésett, deklaratív határozat c. 2014. november 9-i írásom: Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. november 8.; DélHír portál: http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/32480-2014-11-09-13-52-11, 2014. november 09. [14:41]; Nemzeti Jogvédő Szolgálat. NJSZ Hír, 49/2014, 2014. november 9. [17:48] és Keskenyúton: http://keskenyut.hu/page/234/art/1061/akt/1/html/megkesett-deklarativ-hatqrozat.html

[15] Vlada Srbije je, na zahtev SVM-a, ukinula odluke iz 1945. godine, kojima su Mađari iz Čuruga, Žablja i Mošorina, primenom principa kolektivne odgovornosti, proglašeni ratnim zločincima [A VMSZ kezdeményezésére a szerb kormány hatályon kívül helyezte Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségéről szóló határozatokat]

http://www.vmsz.org.rs/sr/vesti/tortenesek/vlada-srbije-je-na-zahtev-svm-ukinula-odluke-iz-1945-godine-kojima-su-madari-iz
Magyar nyelvű szöveg: http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog
A határozatról bővebben lásd a Megkésett, deklaratív határozat c. 2014. november 9-i írásom a 14-es jegyzetben.

[16] S. T. G.: Érdemi bocsánatkérést, tényleges rehabilitációt. Magyar Szó, 2015. november 10. 10.


[18] Miniszterelnökség. PAT 605/2 (2018), 2018. október 18.


[20] Napirendipont-javaslat a Magyar Nemzeti Tanács 3. rendes ülésére. http://vmdk.org.rs/?start=266

[21] Uo.

[22] Uo.

[23] Magyar Nemzeti Tanács. Tari István, a Magyar Nemzeti Tanács tagja részére. Iratszám: MNT-002317/K/2014 – A/416/3, 2014. december 23.

[24] Miniszterelnökség. Lásd a 18-as jegyzetben.

[25] Az állam akadályozza a vagyon-visszaszármaztatást? A teljes műsor itt tekinthető meg: http://media.rtv.rs/sr_lat/fokuszban/40517
http://www.rtv.rs/hu/t%C3%A1rsadalom/az-%C3%A1llam-akad%C3%A1lyozza-a-vagyon-visszasz%C3%A1rmaztat%C3%A1st_952751.html, 2018. szeptember 25. [16:12 17:00]. Lásd még a Családi Körben azonos címen megjelent írást (2018. november 4. 16.).

[26] Redovan godišnji izveštaj Zaštitnika građana za 2015. godinu [A Polgári Jogvédő 2015. évi rendes jelentése] 237 (3.5.) http://www.ombudsman.rs/

[27] Lásd a Külön pótlék pedig nincs. http://bozokiantal.blogspot.rs/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1s?updated-max=2016-01-20T15:06:00%2B01:00&max-results=20&start=2&by-date=false, 2015. augusztus 6 [19:15] és  Rehabilitáltaknak nincs nyugdíjnövelés c. írásom. Uo. 2015. június 14. [12:05] Lásd még a Saša Janković köztársasági ombusman jelentése c. írásom. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/52669-2016-03-23-19-24-25, 2016. március 23. [20:21]

[28] Tot Laslo: Mađarska manjina u Srbiji [Magyar kisebbség Szerbiában]. http://bozokiantal.blogspot.rs/, 2016. július 27.

[29] Pregled organizacije Viših sudova [A felsőbíróságok szervezetének áttekintése]. https://portal.sud.rs/code/navigate.aspx?Id=46



[31] Pásztor Bálint: Lassú víz partot most. http://www.pasztorbalint.rs/index.php/start/show/2010/hu, 2011. november 25. [12:32]

[32] Uo.

[33] A Vagyon-visszaszármaztatás, rehabilitáció. Új Esély, 2011. december 15. 10-11.

[34] Például Józsa László (Tóth Imre: Rehabilitáció igen, kárpótlás mégsem? Családi Kör, 2018. február 8. 8, vagy https://www.facebook.com/advokat.jozsa.laszlo.ugyved/), Buckó György és Borál Egon (lásd a 25-ös jegyzetben említett műsort, illetve írást).


[36] Lásd a 25-ös jegyzetben említett műsort, illetve írást.

[37] Uo.

[38] Uo.

[39] Uo.

[40] Lásd Tóth Imre írásában is (34-es jegyzet).

[41] УРЕДБA о критеријумима за утврђивање површине пољопривредног и шумског земљишта у поступку враћања одузете имовине [Rendeletet az elkobzott mezőgazdasági és erdőterületek helyett visszaadásra kerülő parcellák nagyságát meghatározó kritériumokról]. "Службени гласник РС" [Hivatalos Közlöny], 29. szám, 2018. április 13., vagy http://www.pravno-informacioni-sistem.rs/SlGlasnikPortal/reg/viewAct/738be0c2-1f93-4b37-baa3-845b077c0e65
Lásd még FoNet: Zamena zemljišta kao rešenje za restituciju [A restitúció megoldása a földcsere]. Danas, 2018. november 16. 12.

[42] Nova uredba ubrzava restituciju [Az új rendelet meggyorsítja a restitúciót]. http://www.agronews.rs/nova-uredba-ubrzava-restituciju/, 2018. április 16




[46] Lásd Tóth Imre írásában is (34-es jegyzet).

[47] Ureba o rafifikaciji Sporazuma o regulisanju nerešenih finansijskih i privrednih pitanja između Jugoslacvije i Mađarske [Rendelet a Jugoszgoszlávia és Magyarország közötti megoldatlan pénzügyi kérdések rendezéséről szóló egyezmény ratifikálásától]. Меđunarodni ugovori Federativne Narodne Republike Jugoslavije, Sveska br. 73, godina 1957. 22-23 [A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság nemzetközi szerződései, 73. füzet, 1957 év 22-23]

[48] Az eredeti dokumentum a birtokomban van.

[49] Vagyon-visszaszármaztatás: válasz olvasói levélre. http://csonkaaron.blogspot.rs/, 2017. január 27.

Lásd még a Magyar Mozgalom a Magyar Mozgalom 2018. február 14-ei állásfoglalását a KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata kapcsán (http://www.magyarmozgalom.rs/hu/allasfoglalasaink/a-magyar-mozgalom-allasfoglalasa-a-kmkf-plenaris-ulesenek-zaronyilatkozata-kapcsan) és az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett 2017. december 19-ei levelét (a 35-ös jegyzetben).



[50] Uzelac: Még nagyobb igazságtalanság ér bennünket, mint amikor a vagyonainkat elkobozták. Szabad Magyar Szó, 2018. február 14. [9:15]
https://szabadmagyarszo.com/2018/02/14/meg-nagyobb-igazsagtalansag-er-bennunket-mint-amikor-a-vagyonainkat-elkoboztak/ Lásd még Halász Gyula: Ami az enyém, az nem a tiéd. Magyar Szó, 2017. február 18. http://www.magyarszo.rs/hu/3297/hetvege/160806/Ami-az-eny%C3%A9m-az-nem-a-ti%C3%A9d.htm, 2017. február 19. [09:25]
Bejegyezte: dátum:
Címkék: ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)