2018. november 10., szombat

Emléktáblát helyeznek Újvidéken az önrendelkezés wilsoni értelmezésének, amit épp Újvidéken sértettek meg 1918-ban

 

Az újvidéki Műemlékvédelmi Intézet a város területén négy helyszínen helyez el emléktáblákat a szerb hadsereg első világháborús önkénteseinek, valamint Wilson amerikai elnök 14 pontjának tiszteletére – közölte a 021 Rádió.

Az újvidéki rádió információi szerint az intézet hat üvegtáblát helyez el Újvidéken, az egyik üvegtáblán pontokban  felsorolva Woodrow Wilsonnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének 14 pontból álló békejavaslata lesz olvasható. Mint elmondták, szerb szempontból nézve a wilsoni elvek azért fontosak, mivel önrendelkezést hirdetett a népeknek, illetve Szerbiának tengeri kijáratot.


Csak azt már nem veszik figyelembe, hogy a  wilsoni elvek voltaképpen kétélű fegyver, amivel könnyen megvághatják a kezeiket, hiszen ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkoznak, gondoljanak arra, hogy 1918. november 25-én a Délvidék  elszakadását kimondó tanácsból (aminek legitimitása délvidéki szerb szempontból nézve is erősen megkérdőjelezhető) kihagyták a két legnagyobb nemzetet: a magyarokat és a németeket (még 1921-ben is 51,4%-ban magyar és német többségű volt a Délvidék), felvetődik a kérdés, vajon  mi lett volna, ha a magyar és a német közösség is eldönthette volna, hová szeretne tartozni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése