2018. november 10., szombat

Spórolunk, nélkülözünk, aztán jön valaki és mindent elvisz


Nem, nem, nem szakadt meg Csantavéren a betöréssorozat, fosztogatják továbbra is buzgón, serényen az otthonainkat – mi meg lapítunk csendben, és várjuk a csodát.
Jó néhány esetről be lehetne számolni: voltak meghiúsult, sikertelen próbálkozások is, meg igen nagy értékben elkövetett lopások is. Például egy idős asszonynál (közel lakik a falu központjához) többször is próbálkoztak a bejárati ajtó kifeszítésével, de a lakásban tartott kiskutya minden alkalommal felébresztette a gazdáját, aki pedig a hangos kiabálásával menekülésre kényszerítette a tolvajokat. Azt mondja, hónapok óta rettegésben él, hajnali 3 óráig ébren van, tévézik, aztán mer csak elaludni.
Volt olyan is, hogy az utca túloldalán lakó szomszéd vette észre, amint két személy éppen igyekezett bejutni a már hosszabb ideje felügyelet nélkül hagyott többszintes házba (a Május 1-je utcában), így sikerült megakadályoznia egy újabb rablást.
Az is megesett, nem is egyszer (a Szőlősor negyedik utcájában), hogy műanyag zacskóba csomagolt mérgezett ételt dobtak be az udvarba, amit szerencsére a gazda talált meg, és nem a két nagytestű kutya. Viszont a betörést csak nem sikerült megúsznia a hetvenes éveiben járó, egyedül élő asszonynak. Őt világos nappal, déltájban rabolták ki, az idő alatt, amíg elment bevásárolni. Távozáskor – szokás szerint – a bejárati ajtót kettőre zárta, de amikor hazaért, csak egyszer fordult a kulcs a zárban. Rosszat sejtett, besietett a hálószobába, ahol a szekrény ajtaját már nyitva találta. El is tűnt belőle az a 450 euró, amit egy nejlonzacskóban őrizgetett, és vele együtt eltűntek az ékszerei is.
Egy másik családi házban (a Jugoszláv Néphadsereg utcában) 30 eurót találtak, azt vitték magukkal és egy doboz cigarettát.
Tizennégy éve nincs lakója annak az épületnek (a Vörös Csillag utcában), amelynek a tulajdonosa 51 éve Németországban él, és amelyből nemrégiben két nagy plazmatévét loptak el, meg valamennyi arany ékszert. Hogy mi minden hiányzik még a választékosan berendezett lakásból, az majd csak akkor derül ki, ha a házigazda hazalátogat. Az udvar felől egy ablakot kifeszítettek, ott mentek be, és az épület egyik mellékhelyiségét is megrongálták, leszakították a mennyezetet. Ezután majd riasztóberendezés őrzi a házat.    
A Dózsa telep második utcájában is mostanában jártak a tolvajok, ott egy kisgyermekes fiatal házaspár otthonát szemelték ki. Az esetről a háziasszony számolt be.

Hány óra körül történt a betörés?
– Úgy gondoljuk, hogy éjfél után 1 óra tájban lehetett, mert mi negyed kettőkor ébredtünk fel a konyha irányából érkező zajra. Úgy volt, hogy a férjem az éjszakai műszakba megy dolgozni, de rosszul érezte magát, és itthon maradt. Még szerencse, mert különben egyedül lettem volna a kisfiúval.

Ezek szerint sikerült a tolvajokat tetten érni…
– Sajnos nem, nem egészen. Mire észrevettük, hogy valaki bent jár a lakásban, a pénzt és az arany ékszereket már megtalálták, és nagyon gyorsan kiugrottak az ablakon.

Merre menekültek, a főút vagy pedig a szántóföldek irányába?
– A bejárati ajtóban benne volt a kulcs, ha ott próbálnak kiszaladni, utolérjük őket, így viszont elfutottak az utca végén levő szántóföldek irányába. Ott már nincs utcai világítás, a koromsötétben pillanatok alatt eltűntek. Két fiatal, huszonéves cigány férfi volt az elkövető.

Be is törték az ablakot?
– Nem volt rá szükség, mert az udvari dupla ablak egyik része bukóra volt állítva, ott benyúltak és kinyitották a másik részét, ott jöttek be.

Mekkora kár érte most a családot?
 – Amennyi ékszert életem során ajándékba kaptam, azt most mind ellopták, semmi nem maradt, azon kívül kb. 40 ezer dinárt és 100 ezer forintot. Az előszobából elvettek egy pár használt tornacipőt, és feltették az utcai falra, de amikor menekültek, arra már nem volt idejük, hogy magukkal vigyék. Ami érdekes: úgy kutattak, hogy a lakásban nem csináltak felfordulást, vagy pedig mindent visszaraktak a helyére, tehát nem látszott semmiféle nyoma betörésnek. Szomorúak vagyunk, spórolunk, nélkülözünk, aztán jön valaki és mindent elvisz.

Jelentették az esetet a rendőrségen?
– Nem, úgysincs semmi értelme.

Szabó Angéla
2018. november 10. [22:20]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése