2020. június 27., szombat

AMIKOR A KAKAS KORÁN KUKORÉKOL

„Történelmi siker”, vagy történelmi szégyen?

Történelmi választási győzelmet, „történelmi sikert” ünnepel(t) a Vajdasági Magyar Szövetség (új nevén Vranjei Magyar Szövetség), mivel „27 év után a vajdasági magyarságnak sikerült újra nagyon jól szerepelni a szerbiai választásokon”.[1]  Pásztor István pártelnök – a hivatalos választási eredmények kihirdetését meg sem várva – Budapestre rohant „ismertetni a választási eredményeket”,[2] amihez gratulált neki Orbán,[3] Szijjártó,[4] Potápi[5]
Tisztázni kell(ene), hogy valójában a lakosság mennyi százaléka vett részt egyáltalán a szavazáson, mert „a polgárok megfelelő számának (50 százalék + egy – B. A.) részvétele a megválasztott népképviselők elfogadásának a mércéje”.[6]
A Danas c. belgrádi napilapnak nyilatkozók szerint, „a különböző felmérések alapján a részvétel az 50 százalék körül állapodott meg”.[7] 
Raša Nedeljkov a CRTA[8] (Centar za istraživanja, transparentnost i odgovornost/Kutatási, Átláthatósági és Felelősségi Központ) programigazgatójának értékelése szerint a részvételi arány „49 százalék”[9] volt. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) előzetes adati szerint, „megállapítható, hogy a legalacsonyabb részvétel Belgrádban volt (38,5%), a legmagasabb pedig a Kosovska-mitrovicai kerületben (67%)”.[10]
– A részvételi arány, a szavazóhelyek bezárása utáni az első értékelések szerint kisebb volt, majd az ezt következő órában és napokban növekedett, hogy a RIK utolsó adati szerint meghaladja az 50 százalékot. Általában ez fordítva van, a szavazóhelyek bezárása utáni első projekciók szerint, a részvétel azonnal ismert és a számolások befejezése után esetleg valamivel csökken is – írja a Danas belgrádi napilap.[11] 
– Habár a választási napon a részvételnek az utolsó két órában való hirtelen megnövekedéséről szóló információk kerültek nyilvánosságra, ezek a választások éppen arról sajátságosak, hogy az utolsó órákban a részvétel jelentős növekedésére nem került sor – olvasható a CRTA honlapján közölt írásban.[12] Ez azt jelenti, hogy „a parlamenti választásokon szemlátomást az utóbbi húsz év, de lehetséges, hogy hosszabb idő alatti legalacsonyabb részvételről van szó”.[13]
A RIK legújabb adatai szerint is, „a szavazatok 97,23 százalékénak a feldolgozása alapján, a részvételi arány 50 százalék alatt van.”[14]
Szükség volt, tehát a részvételi aránnyal való manipulálásra, mivel az 50 százalék alatti arány a választási bojkott sikerét jelentené/jelentette volna.
Szerbiában 234 szavazóhelyen kell megismételni a választást – olvasható a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) döntésében. Erre július elsején kerül sor. Vajdaságban 23 helyen lesz ismétlés, egyebek között Szabadka, Nagybecskerek, Begaszentgyörgy, Törökbecse, Újvidék, Pancsova, Temerin és Szécsány egy-egy választóhelyén.[15] Ezért a választások mélyebb elemzése csak a szavazóhelyek szerinti végleges adatok közzététele után lesz lehetséges.

A VMSZ a szavazáson (nem választáson, mivel másik magyar párt nem vett részt a választási cirkuszban) állítólag 70 ezer szavazatot kapott. Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke: „Az előzetes ’eredmények’ szerint legalább 20.000 magyar szavazatot kapott a SNS a Tisza mindkét oldalán. Úgyhogy a 70.000 körüli szavazat matematikailag lehetetlen”.[16] És persze ebből számból le kell vonni azokat a szavazatokat, ahol a választásokat meg kell ismételni. A vranjei szavazatokat nem is említve, amelyeket – a (Kis)pásztor Bálint magyarázata szerint –„azért kaptak rengeteg szavazatot Vranje cigány lakta faluiban, mert azok eredetileg a szerb szélsőjobbra akartak szavazni…”[17]
Egyáltalán, a magyar választópolgárok hány százaléka szavazott a VMSZ-re a még ha 70 ezer, ennyi szavazatot kapott? Erre kérdésre (se) nincsen válasz. 
A szerb internet népe most azon „röhög”,[18] hogy Vranjeban a VMSZ 1226 szavazatot kapott.[19] Pásztor Bálint Szabadka bukott polgármester jelöltje most ott jelöltetheti magát erre a tisztségre.
Saša Radulović az Elég volt (Dosta je bilo) egyesület és mozgalom elnöke az interneten azt írja, hogy „betekintettek a zsákokba i megoldották a VMSZ szavazatainak ’misztériumát’. A jegyzőkönyvekben vannak, de a zsákokban nincsenek (szavazatok – B.A.). A zsákokban más listák vannak bekeretezve”.[20] Létezik-e ettől nagyobb választási botrány?
„Történelmi siker” ez, vagy történelmi szégyen?


Az Európai Parlament szocialista és demokrata képviselői csoportja (S&D, a második legnagyobb) közleménye szerint az új „szerbiai parlament a demokrácia megcsúfolása” és felszólította az EU-tagállamokat, hogy „addig ne nyissanak új fejezeteket, amíg Szerbiába „a demokrácia elégséges szintje nem tér vissza”.[21]
Piri Kati, az S&D, csoport külügyekkel megbízott értékelése szerint „a választások nem voltak reprezentánsúak” és kijelentette, hogy „nem fogják megakadályozni a jog uralom hanyatlását Szerbiában”. [22]  – Sokkolt, hogy Várhelyi Olivér az tegnap esti nyilatkozatában mionderől egy szót sem szólt, sem az ellenzék azon követeléséről, hogy a választásokat későbbi időpontra halasszák – tette hozzá Piri.[23]
Tanja Fajon, az EP szerbiai küldöttségének vezetője hangoztatta, hogy „Szerbiában a demokráciai szintje jelentősen csökkent, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos helyzete nem is említsük”.[24] – Ellenzék hiányában megkérdőjeleződik a szerb parlament legitimitása – mondta Fajon.[25] Hozzátette, az Európai Parlamentet több dolog is aggasztja: egyrészt a 2000-es választások óta most volt a legalacsonyabb a részvételi arány, másrészt pedig drasztikusan megváltozott a parlament összetétele azzal, hogy egy lista szerzett kétharmados többséget.[26]
Öt ország már meg is vétózta, hogy Szerbia újabb csatlakozási fejezeteket nyisson meg. Előzőleg júniusra tervezték a 2-es fejezet megnyitását, ami a munkaerő szabad áramlására vonatkozik. Hollandia, Belgium, Dánia, Svédország, Finnország, Németország és Bulgária azonban nem adott zöld fényt az ügyben. A tagállamok a jogállamiság reformjában tapasztalt hiányosságra hivatkozva vétózták meg a 2-es fejezet megnyitását. Szerbia eddig 18 csatlakozási fejezetet nyitott meg a 35-ből, azonban 2014 óta most először fordult elő olyan, hogy fél év alatt egyetlen újabbat sem sikerült megnyitnia.[27]

A délvidéki/vajdasági magyarságot szégyenítik azzal, hogy
        a VMSZ az előző ciklusban hatalmi szövetségben volt a Szerb Haladó Párttal (SNS), azzal a párttal, amelyiknek az elnöke, a Szerbia jelenlegi elnöke Milošević propaganda minisztere volt;
        Pásztor István ismét partnernek kínálkozik Aleksandar Vučićnak: „Arra készül ugyanis a VMSZ, hogy folytatja a már hat éve tartó együttműködést a SNS-vel”;[28]
        a VMSZ milyen választási propagandát folytatott, a szavazások alkalmával telefonhívásokhoz, a szavazók győzködéséhez folyamodott;
        Adának (ismét) magyar janicsár polgármestere lesz;[29]
        Zenta községben – ahol a hivatalos adatok szerint a lakosságnak a 81 százaléka magyar[30] – szavazásra jogosultak 45,7 százaléka szavazott a VMSZ-re;[31]
        a délvidéki magyarság egyetlen napilapja a Pásztorok és a VMSZ (ki)szolgálója lett, hogy az lapban a választásokról egyetlen valós/tárgyilagos kommentárt nem lehetett találni;
        az Újvidéki Rádió június 24-ei Beszédtéma című műsorában a műsorvezető a telefonáló hallgatókat Pásztor István és a VMSZ eredményeinek a dicséretére próbálta rávenni, miközben azok többsége az ellenkezőjéről beszélt, stb.

Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy a választások és az eredmények is meg lesznek rendezve, hogy hazudnak, lopnak, csalnak a hatalom megőrzése érdekében.
Egyébként úgy vélem: Szerbiában a helyzet nem jó/nem a demokrácia irányba fejlődik. Ehhez asszisztál sajnos a vajdasági magyarok „legnagyobb pártja is”. A hatalomváltás elkerülhetetlen. Már az előre hozott választásokat emlegetik. Általában így történik, amikor a kakas túl korán kukorékol!

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. június 27.


[1] Újvidéki Rádió. Magyar Szó, 2020. június 24. 15.
[2] Budapesten ismertette a választási eredményeket Pásztor István
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/budapesten-ismertette-valasztasi-eredmenyeket-pasztor-istvan
2020. június 22. 21:58 és 10:34
[3] Orbán gratulált Vučićnak és Pásztornak http://rtv.rs/hu/politika/orb%C3%A1n-gratul%C3%A1lt-vucicnak-%C3%A9s-p%C3%A1sztornak_1137835.html
[4] https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/szijjarto-peter-gratulalo-levele-vmsz-valasztasi-eredmenyehez
[5] Potápi: történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség
[6] Vujo Ilić: Sloboda izbora u senci izlaznosti [A választási szabadság a részvétel árnyékában]. https://crta.rs/sloboda-izbora-u-senci-izlaznosti
[7] M. Milenković – S. Čongradin: Čeka se zvanični materijal RIK-a [Várják a Köztársasági Választási Bizottság hivatalos anyagát]. Danas, 2020. június 24. 6
[8] https://crta.rs/o-nama/
[9] Uo.
[10] Vujo Ilić, az 6-os alatt.
[11] M. Milenković – S. Čongradin, a 7-es alatt.
[12] Vujo Ilić, az 6-os alatt.
[13] Uo.
[14] RIK na osnovu 97,23 odsto: Izlaznost ispod 50 odsto, SNS dobio 60,68 procenata [KVB a 97,23 százalék alapján: A részvétel 50 százalék alatt, a SZHP 60,68 százalékot kapott] http://rs.n1info.com/Izbori-2020/a613816/comments/RIK-na-osnovu-97-23-odsto-Lista-SNS-dobila-60-68-procenata-glasova.html, 2020. június 26. 13.15
[15] (Tanjug-RTV) Választások 2020: 234 szavazóhelyen megismétlik a választást
https://rtv.rs/hu/v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2020/v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2020-234-szavaz%C3%B3helyen-megism%C3%A9tlik-a-v%C3%A1laszt%C3%A1st_1139104.html
2020. június 26. 10:04 11:31
[16] https://www.facebook.com/csonkaaron, június 24. 9: 04.
[17] A „vranjei magyar”, Pásztor Bálint elkezdte magyarázni a bizonyítványt
https://delhir.info/2020/06/26/a-vranjei-magyar-pasztor-balint-elkezdte-magyarazni-a-bizonyitvanyt/
[18] A VMSZ vranjei szereplésén röhög a szerb internet népe
https://delhir.info/2020/06/26/a-vmsz-vranjei-szereplesen-rohog-a-szerb-internet-nepe-osszegyujtottuk-a-legjobbakat/
[19] Vranje mellett egy egész falu a VMSZ-re szavazott
https://m.vajma.info/cikk/szerbia/28544/Vranje-mellett-egy-egesz-falu-a-VMSZ-re-szavazott.html
2020. június 26. 9:19
[20] Twitter Web App, 2020. június 25. 18:39
[21] Grupa Socijalista i demokrata u EP: Novi parlament ruganje demokratiji, ne otvarati nova poglavlja dok se ona ne povrati [A szocialisták és a demokraták csoportja az EP-ben: Az új parlament a demokrácia megcsúfolása, nem nyitni újabb fejezeteket, amíg vissza nem tér]
https://europeanwesternbalkans.rs/grupa-socijalista-demokrata-u-ep-ne-otvarati-nova-poglavlja-sa-srbijom-dok-se-ne-povrati-demokratija/
[22] Uo.
[23] Uo.
[24] Uo.
[25] Fajon: Ellenzék hiányában megkérdőjeleződik a szerb parlament legitimitása https://szabadmagyarszo.com/2020/06/26/fajon-ellenzek-hianyaban-megkerdojelezodik-a-szerb-parlament-legitimitasa/, 2020. június 26. 14:45
[26] Uo.
[27] Öt ország megvétózta Szerbia újabb fejezetnyitását
https://szabadmagyarszo.com/2020/06/26/ot-orszag-megvetozta-szerbia-ujabb-fejezetnyitasat/, 2020. június 26. 21:27
[28] Pásztor István: Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a VMSZ
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25289/Pasztor-Istvan-Minimum-megduplazza-eddigi-parlamenti-helyeit-a-VMSZ.html, 2020. június 24. 10:33
[29] Választások 2020 – Ada. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/valasztasok-2020-ada, 2020. június 22. 12:45
[30] Röviden Zentáról http://www.zenta-senta.co.rs/hu/Ismerje_meg_Zentat_1/p/2/2013_08_12_Roviden-Zentarol.html/2
[31] Választások 2020 – Zenta https://pannonrtv.com/rovatok/politika/valasztasok-2020-zent

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése