Önkéntes rabszolgaság (2.)

Az emberi tartást elvitte a víruspolitika

„…de még egy
csak egy kérdésem volna
mért vágtatunk
és mért így simán
abba a kurva pokolba?”
Bozsik Péter: Éjfél körüli vers

Túlzás nélkül állítható, hogy bő másfél év alatt a pénz, a politika és a média ördögi hármasa által összeeszkábált Covid-19-nek keresztelt mesterséges kreálmány világraszóló, szédületes karriert futott be. A jobb sorsa érdemes emberiség első számú halálos ellenségévé avanzsált koronavírus a hozzá immár mágnesként tapadó védőoltással mostanra a hétköznapi beszélgetések vezető témája lett, világhódító hadjáratának menetrend szerinti kötelező kiértékelése épp annyira elmaradhatatlanná vált, mint a napi időjárás megtárgyalása.

Maga a kórokozó parányi, szabad szemmel nem is látható, de a hatalma óriási, a pusztító/romboló ereje minden egyes nap után erőteljesebben érezhető. Csak tegnap bukkant fel a semmiből, de holnap már rabszolgasorsba kényszeríti a Föld teljes lakosságát.

  

Időről időre elolvasom, meghallgatom, miként viszonyul a roppantmód veszedelmesnek kikiáltott vírus és a következményeként gyártott oltás által előállt új helyzethez az utca embere, és a véleménytengerben minden alkalommal számos továbbgondolásra érdemes megállapítást találok. Néhány közülük:  

 „Csak megfelelő módon tálalt hatalmas válságra van szükség, és a világ népei elfogadják az új világrendet, elfogadják a rabszolgaságot.”

„Régóta hallok, olvasok ilyesmiről, de nem gondoltam, hogy ez még az én életemben következik.”

„Nem az a kérdés, hogy miért néznek bennünket hülyének, hanem az, hogy miért tűrjük.”

 

„Na, most leszünk börtönbolygó! Mindez egy láthatatlan eszközzel egy láthatatlan célért folyik… Találós kérdés: mi a láthatatlan cél?”

„Kb. két éve beszélt Drábik János az átnevelő táborokról. Rémisztő volt, de úgy látom igaza lesz.”

A betegségnek az egész világra való kiterjesztői önkényesen fölülírtak néhány alapvető szabályt, eddig alkalmazott törvényszerűséget. Világjárványt akkor lehet (ki)hirdetni, ha a betegség egy időben mind az öt földrészen megjelent és a lakosságnak a 40 százalékát valamilyen formában érintette. Ez pedig korántsem volt így a koronapandémia beharangozása idején. Eddig úgy tudtuk, hogy a vírusmutánsok felbukkanása azt jelzi, hogy a kórokozó folyamatosan gyengül, veszíti az erejét, most viszont azt hangoztatják, hogy a vírus időről időre megtáltosodik és mindig veszedelmesebb és veszedelmesebb. A bevált gyakorlat szerint a védőoltást még a járvány kitörése, tetőzése előtt volt szokás beadni, és nem oltottak a betegség tombolása idején, úgy, ahogy azt a koronavírus uralkodásakor teszik. Figyelmet érdemel az is, hogy korábban minden valamirevaló védőoltás előállítása és tesztelése több évet vett igénybe, a koronavírus ellenszere, a tökéletes védőoltás viszont rekordidő alatt kipattant a gyógyszergyárak boszorkánykonyhájából – elvégre a csodavírusnak csodavakcina dukál –, a kipróbálása pedig élesben, a szemünk láttára történik. De maga a „leoltás” is elég faramuci módon kezdődött. A társadalom legidősebb, legbetegségérzékenyebb rétegével indították a sort, azokkal az emberekkel, akik már egyébként is az útjuk vége felé járnak, és csak utána jutottak el a fiatalokhoz, végül pedig a gyerekekhez. Logikusan okfejtve: ha a koronavakcina egy valódi VÉDŐoltás lenne, akkor tutisicherhóttbiztos, hogy nem az idősotthonok lakóival kezdték volna az immunizálást, akkor bizony a politikusok lettek volna azok, akik lóhalálában rohantak/tódultak volna megóvni a maguk kis életét. Meg esetleg még a rendőrökét, a katonákét… S hogy egy valódi vészhelyzetben, egy, a világot megrengető katasztrófa esetén aprócska jutalomfalat, édes ajándékpénz aligha járna a bevakcinázottaknak, az is olyan szent, mint a mise. Épp ellenkezőleg: akkor nem az oltást igénylőknek fizetnének, hanem annak kellene a bugyellárisba nyúlnia, aki ily módon szeretné magát koronabiztossá tenni.  Úgy viszont az idősotthonok lakói nemigen jutnának oltáshoz. Ha a lábad elé vetnek néhány krajcárt azért, hogy valamit beléd nyomhassanak – ráadásul: olyasmit, amiért senki az égvilágon felelősséget nem vállal (még az a cég sem, amelyik legyártotta), akkor alighanem erősen el kellene gondolkodnod azon, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A vakcina felvételéért egyedül csak te vagy felelős, az aláírásoddal a beleegyezésedet adtad – értsd úgy, hogy szépen magadra hagytak, ebben a történetben az égvilágon senkire nem számíthatsz.  Ha az oltás után, a vakcina következtében megbetegszel, esélyed sem lesz arra, hogy a magad igazát keresd, hogy a magad igazát bebizonyítsd.

És akkor még egyetlen szó sem esett a vírus gyilkos/gyilkoló voltáról: a másfél éves elhalálozási statisztika nemhogy nem támasztja alá a parancsszóra félrevert vészharangok fülsiketítő kongását, hanem homlokegyenest ellentmond a halálos kórral való vérfagyasztó riogatásnak. Veszedelmes világjárványnak nevezhető-e az, ha a betegségben elhunytak száma még az egy százalékot sem éri el? Szerbiában eddig 7808-an haltak meg, ami 18 hónapra vetítve nem sokkal többet, mint havi 430 halálesetet jelent. Ebben az országban egy hónap alatt ennyi áldozatot szedett a Covid-19-nek keresztelt szörnyeteg. Kétségtelen, hogy ennél sokkal-sokkal többen távoznak el az élők sorából szív- és érrendszeri megbetegedés vagy éppen daganatos elváltozások következtében. Mégis az új vírus körül gerjed a hisztéria, vele foglalkoznak, nem pedig az infarktussal vagy a rákkal.    

Mondják azt is, hogy járvány tulajdonképpen már tavaly lecsengett, de a mutánsok révén folyamatosan készenléti állapotban tartják – búvópatak módjára hol felbukkan, hol eltűnik.  A vírus módosulásait a görög ábécé betűivel jelölték, most éppen a negyediknél tartunk, ebben az iramban haladva, alighanem sok víz lefolyik még a homlokunkon, mire az ómegáig, a sereghajtó betűig eljutunk. De idős tüdőgyógyászok mondják azt is, hogy nem is vírus a tettes, hanem valami más okozza a megbetegedéseket, mert az egyik jellegzetes tünete a tüdőt néhány óra alatt elfedő fehérség, az úgynevezett fehér tüdő. A kórokozó jelenlétét a szervezetben teszt segítségével mutatják ki. Ha ez az új nyavalya a cseppfertőzéssel terjedő légúti megbetegedések családjába tartozik, akkor miért nem alkalmaztak már eddig is hasonló felderítő módszert a megszokott influenzavírus keresésében?

Tulajdonképpen minden kész ahhoz, hogy egy ördögi tervet végre lehessen hajtani – kreáltak vírust, gyártottak tesztet és kifejlesztették az oltást. És nagyon úgy fest, hogy mindez nem ér egy pipa dohányt sem – mármint egészségügyi szempontból –. ugyanis ez a szer nem koronabiztos, nem előzi meg a bajt.  Az egyik anyaországi víruspártoló, védőoltás-népszerűsítő orvos, Rusvai Miklós jelentette ki nemrégiben, hogy: „A vakcina rendkívül hatásos. Igaz, hogy nem véd meg a fertőzéstől, de rendkívül hatásos.” Úgy tudjuk, hogy a gyerekkorunkban felvett kanyaró elleni, vagy a fekete himlővel szembeni szérum megóvott a fertőzéstől, valóban hatásos volt, aki viszont egyszer már átesett a nyavalyán, az később nemigen betegedett meg. És a riporter elmulasztotta feltenni a kérdést, hogy a doktor úr hallotta-e azt, amit kinyilatkoztatott, a faggatója pedig jól értette-e, mert olyan nagy birkaságot mondott, hogy az alig fért ki a száján.  

Tolják belénk ezerrel az oltást, és mi gyáván meglapulva hallgatunk. Az emberi tartást és az méltóságot elvitte a víruspolitika. A hisztéria szinten tartói mostanra már úgy belegabalyodtak a koronavírus ezeregy (éjszakás) dajkameséjébe, mint a majom a házi cérnába. De az sem teljesen logikátlan, hogy szándékosan és tervszerűen alakítják a zűrzavart, azért, hogy egykönnyen ne lehessen eligazodni a víruslabirintusban. Csak két példa: eleinte azt mondták, hogy ez a betegség a gyerekekre nem jelent különösebb veszélyt, mégis ők azok, akik az iskolában több órán keresztül kénytelenek fülig érő védőmaszkban ülni, most már őket is kíméletlenül oltják, aztán az első két oltás esetében ragaszkodni kellett a kiválasztott fajtához, a harmadik felvételekor viszont éppen azt ajánlják, hogy keverni kell a típusokat, mert úgy fokozottabb a hatásuk. Valamelyik változat nem igaz.

Az ellenszegülés nélküli engedelmességre való szoktatás szükségszerű velejárója a megaláz(tat)ás. Az iskolai tantermekben védőmaszkot kényszerítenek a gyerekekre, amint szót váltanak a padtársukkal, súgnak a felelőnek, kérdeznek a tanítótól, a pofarongyot azonnal a szemükig fel kell rántaniuk, csak akkor vehetik le, ha meg sem pisszennek, ha csendben csücsülnek. Így szoktatják őket a hallgatáshoz. Mintha nem is ugyanabban az osztályteremben, mintha nem is azonos légtérben lennének, mintha nem ugyanazt a levegőt lélegeznék be valamennyien. Abból áll egy tanóra, hogy tologatják az álarcot le-föl. De kétségkívül idejekorán megtanulják, hogy a szabad beszédnek akadálya van, a hallgatás az jóval egyszerűbb.

A szülőket már kitiltották az iskolákból, a betegeket száműzték a kórházakból, a hivatalokból kitessékelték az utcára az ügyfeleket, így azok az épületek előtt ácsorognak, a bejárat előtt várakoznak – ily módon adják a tudtukra, hogy a kipateroltak bizony csak alávaló, másodrangú polgárai ennek az államnak, és úgy lehet játsza(doz)ni velük, ahogy a macska szokott az egérrel.

A munka egy jó részét mostanra elvégezték. A vírusalapokat lerakták. Futószalagon zajlik az emberiség beoltása. Az idős otthonok lakóit már bevakcinázták, Magyarországon a kollégiumokba beköltöző diákokat ugyanígy, az egészség- és tanügyben dolgozókat úgyszintén. Nálunk a könyvtárosokat is, kötelező jelleggel, mert ők is emberekkel érintkeznek. (A kereskedőket meg nem, mert azok, ugye, nem kerülnek kapcsolatba a vásárlókkal. Dehogy!) Az állam fizet, pénzt ad annak, aki bevállalja az oltást. Nem fordítva szokott ez lenni(?) – mármint normális körülmények között – ha megbetegszel, az injekciót neked kell megvenned a gyógyszertárban, és semmi szín alatt nem jár érte jutalom.

Az idegesítő, ámde szorgos túlbuzgóság, a szapora mintakövetés számos területen tetten érhető. Az egyik tanító néni a kis alsósoknak a következőket mondta: „Énrajtam azért nincsen maszk, mert felvettem az oltást, majd ha tizenkét évesek lesztek, ti is felveszitek, és nektek sem kell tovább maszkot hordani.” Egy középiskolai tanár pedig magyar nyelv és irodalomból egy ötöst helyezett kilátásba azoknak a számára, akik sürgősen beoltatják magukat, és a szép osztályzat mellé még néhány igazolatlannak számító óra igazolását is felajánlotta. (Csak remélni tudom, hogy a diákok között azért akadt olyan „elvetemült” is, aki méltatlanul olcsó, hitvány kis gesztusnak érezte ezt a tanári megnyilvánulást, és egy újabb, komolyabb ajánlatot kért. Persze, csak a hecc kedvéért.)

A koronavírus-ügy nem csitul. Hiába múlik az idő, egyre csak dagad. Szinte egymást érik az újabbnál újabb, a pusztítóbbnál pusztítóbb mutánsok, és az azok ürügyén meghozott hatalmi szigorítások, rendeletek. Teljes gőzerővel zajlik az emberi szabadságjogok megvonása: a hiteles tájékoztatáshoz, a tisztességes gyógyításhoz, a szabad mozgáshoz való jog korlátozása. Egyre csak mélyül a szakadék a vakcinapártiak és az oltásellenesek között, és veszélyes módon két részre osztódik az emberiség: szófogadókra és engedetlenekre. Tudjuk, hogy ez mit von majd maga után, ismerünk jó néhány példát a történelemből. Van-e remény arra, hogy az emberek felébredjenek, fellázadjanak és lerázzák magukról a láncaikat? Ha nincs, akkor mi lesz? Száguldunk fékevesztetten, vágtatunk ezerrel a rabszolgaságba?

Szabó Angéla