2022. június 20., hétfő

" Eltitkolt koncessziós dokumentumok, elítélt fideszes polgármester újrázott és nyert hétvégén"

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

A kormány egy 43 oldalas titkos számításra hivatkozva adja 35 évre koncesszióba a hazai gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét és az ország összes településén a szemétszállítást. A Transparency International korrupcióellenes szervezet szeretné megtudni, hogy mi van a dokumentumban, ezért pereket indított. Mindegyiket megnyerte jogerősen, de az illetékes kormányzati szerv mégsem adja ki a számításokat, a Kúriánál szeretné elérni, hogy ne kelljen nyilvánosságra hozni. Több ponton is sántít az érvelése.
Az a cég, amely megnyeri az autópálya koncessziót, lényegében 35 évig egyeduralkodó lesz a piacon. Ő döntheti el, kivel szerződik alvállalkozói munkákra, kivel épít utakat, kivel tartja karban, milyen alvállalkozókkal szállíttatja el a szemetet. Amíg tart a koncesszió, nem kell közbeszerzést sem kiírni, a koncessziós pályázat nyertesei 35 éven át tartó monopóliumot szereznek.

A hosszú időtartam miatti kockázatokat, például az építőanyagok drágulását, a forint árfolyamának változását, vagyis a jövőbeni gazdasági bizonytalanságot a koncessziós pályázaton győztes cégnek be kell áraznia. „A kormány feltehetőleg szintén elkészítette a saját, hosszú távú számításait ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, hogy ezek az adatok nyilvánosságra kerüljenek, hiszen ez támasztaná alá, hogy jobban járnak az adófizetők a koncessziós megoldással” – mondta korábban a Szabad Európának Nagy Gabriella, a TI Magyarország közpénzügyi programvezetője.

Kiüresedett parlamenti munka

Az ellenzék egyik nagyobb pártjának vezetőjeként nyilatkozó új Momentum-elnök a középosztályt erősítő szabadelvű gondolkodás híve, de úgy látja, a középosztály lecsúszásának megakadályozását most baloldali szakpolitikával lehet megoldani. Zöldebbé is szeretné formálni a Momentum politikáját. A hatósági árrendszert az egypárti szocializmus örökségének tartja, és bár a béke mellett áll ki, de szerinte
Ukrajna azért ne adjon fel területeket. Úgy véli, túlkínálat van ellenzéki pártokból, néhányuknak végig kéne gondolni, hogy kínálatukra van-e kereslet. Ha pedig nincs, akkor ne csinálják, mondta lapunknak a nemrég Gyurcsány Ferenccel egyeztető új Momentum-elnök. Interjú kiüresedett parlamenti munkáról, az Ukrajnát felfegyverző Nyugatról és arról, hogy pártelnökként hogyan és merre tart a Momentum.

Élni és élni hagyni

Nem hajlandó olyannal foglalkozni, amire nincs igazán hatása, és nem tud rajta változtatni – mondja az országgyűlési választásokról Alföldi Róbert, aki saját bevallása szerint kevesebbet foglalkozik a közélettel, a politikával, kevesebb hírt olvas azóta, és megpróbálja végezni a dolgát, amíg lehet. A Jászai Mari díjas színész volt a Szelfi vendége.

Trehányul ellenőrzött 125 milliárdnyi sporttámogatás

Nem megfelelő módon látta el ellenőrző feladatát a 2020-as évben a 2022-es kormányalakítással párhuzamosan megszüntetett, szétszabdalt Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az állami sporttámogatásokra vonatkozóan, állapította meg elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ezzel nem járult hozzá a központi költségvetésből származó sportcélú támogatások céljainak eléréséhez – írja a Telex.
Az ÁSZ szerint 2020-ban a központi költségvetésből 125 milliárd forint ment sport célú támogatásokra. Az ellenőrzés lezárultával az ÁSZ megállapította, hogy az Emmi az állami sportcélú támogatások felhasználására és elosztására vonatkozó rendeletekben foglalt előírások ellenére nem ellenőrizte minden esetben a támogatás jogszerű és cél szerinti felhasználását igazoló bizonylatok létezését, így azt sem, hogy a kedvezményezett szervezet által benyújtott összesítő elszámolás az valós-e. Az Állami Számvevőszék következtetése az, hogy: „a sportegyesületeknek, sportszövetségeknek adott költségvetési támogatások felhasználását igazoló bizonylatokat érintő kontrollok nem megfelelő működtetése fokozta az állami források céltól eltérő, jogszerűtlen felhasználásának bekövetkezési lehetőségét, így nem teljesült az integritás követelménye”.
 
Elítélték, de újraválasztották a polgármestert

A Fidesz-KDNP színeiben korábban lemondott Tát Margitot választották meg polgármesternek a Békés megyei Méhkeréken vasárnap tartott időközi választáson.
Az időközi választás kiírására azért volt szükség, mert a települést 2010 vezető Tát Margit február végén lemondott posztjáról, miután a Gyulai Törvényszék február 9-én jogerős ítéletben költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ügyben összesen nyolc vádlott a költségvetést 2013. szeptembere és 2015. októbere között több mint 30 millió forinttal károsította meg a bíróság jogerős ítélete alapján – írta meg a 24.hu.
A helyi politikus azért indulhatott újra jelöltként, mert végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll; illetve mert az időközi választással új tisztség keletkezik, méltatlanság pedig új tisztségre nem mondható ki.

Szép napot!

Báthory Róbert

szabadeuropa@rferl.or   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése