2022. június 28., kedd

Siker a semmittevésben!

Szerbia miért nem ösztöndíjaz magyar jogászhallgatókat?

Számos magas beosztású ember tragédiája abban van,
hogy nem tudnak idejében visszavonulni.
Harry S. Truman

A sajtókonferencia részvevői (Fotó: Dinovizija) 

Június 7-én Szabadkán sajtótájékoztatót tartott Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Lulić Emil, a pályázati bizottság elnöke és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti képviselője.[1]
A konferenciát annak kapcsán rendezték meg, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az az idén (második alkalommal) hirdették meg a Vajdasági Jogászösztöndíj Programot. 
– Tavaly tíz ösztöndíjat hirdettek meg Magyarország Igazságügyi Minisztériuma és a Magyar Nemzeti Tanács anyagi támogatásának köszönhetően, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, ki kellett pótolni a forrásokat, hogy mind a 17 jelentkezőt támogatni tudják. A tavalyi tapasztalatokból okulva idén már húsz ösztöndíjat terveznek kiosztani.
A jövendőbeli joghallgatók ezúttal is évi 1 millió forintnak megfelelő dinárra számíthatnak. A sikeresen pályázók más ösztöndíjakra is jogosultak, tehát nem zárja ki ez az ösztöndíj, hogy a joghallgatók akár a nemzeti tanács ösztöndíjára, vagy más egyéb jogász vagy önkormányzati ösztöndíjakra is pályázzanak – hangzott el a tájékoztatón.

A témával az „Elfogynak a magyarul is tudó jogászok”! c. 2021. augusztus 4-ei írásban foglalkoztam.[2] Semmi nem változott, csak az ösztöndíjak száma. A (köz)szereplők is ugyanazok.
A tavaly július 27-én tartott sajtókonferencián a junior Pásztor Bálint, aki – a parlamenti, a véemesz és egyéb tisztségei mellett egyetemi docens is – elismerte, hogy „amennyiben nem történik drasztikus változás, akkor néhány év múlva elfogynak a magyarul is tudó jogászok a magán- és a közszférából is”.[3]
A tavalyi 17 ösztöndíjas közül „11-en a szabadkai Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karra iratkoztak (ahol Pásztor Bálint előadó – B.A.), 6-an pedig az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára”. [4] Egy hallgató időközben egy már lemorzsolódott, mivel „a jogász szakma mégsem neki való”.[5]
Az említett (köz)tisztségviselők csak 2021-ben kaptak észbe, hogy nem lesz magyar jogász utánpótlás, miközben a fiók Pásztor „2007. február 14-től köztársasági parlamenti képviselő”,[6] Hajnal Jenő pedig 2014-óta (második mandátumban) látja el az MNT elnöki posztját.[7] Az MNT apparatcsik Lulić Emilnek – az MNT hivatalvezetőjének, vagyis Hajnal segédjének –, ebben a felállításban a statiszta/adminisztrátor szerepe jutott, miközben ezen a téren bizonyára semmilyen tapasztalata sincsen.
Nem-e az lett volna a logikus, ha a pályázati bizottság elnökének az MNT Közoktatási Bizottságának az elnökét, vagy a Jerasz Anikót, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnökét teszik meg, aki egyébként is az oktatási ügyekben szerepel?

A délvidéki/vajdasági magyar jogászképzés (is) a – véemeszes „érdekképviselet” alatt – válságban van, úgyszólván megszűnt.
A 36 ösztöndíjas közel sem oldja meg a magyar jogászképzés problémáját. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezek a fiatalok esetleg csak hat-nyolc év múlva állhatnak munkába, kapcsolódhatnak be az igazságügybe – akkor is mint kezdők.
A sajtókonferenciát tartók egy szóval nem említették, mit tettek annak érdekében, hogy magyar középiskolások az anyanyelvükön felvételizhessenek az újvidéki Jogtudományi Karon, amely – a bírósági ítéletek ellenére – továbbra sem teszi ezt számukra lehetővé. Szerbia mért nem ösztöndíjaz magyar jogászhallgatókat? Az újságírók erről persze meg sem kérdezték őket erről. Mint ahogy arról sem, hogy a tavalyi ösztöndíjasok milyen tanulmányi eredményt értek el?

A véemesz tisztségviselőinek, Pásztor Bálintnak, Hajnal Jenőnek, Nyilas Mihály korábbi tartományi oktatási titkárnak, aki a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke is, Vicsek Annamária oktatási államtitkárnak évekkel ezelőtt tudni kellett volna erről a problémáról és oda hatni, hogy a szerb költségvetésből ösztöndíjazzák a magyar közösség számára fontos jogászok képzését, akik nélkül a részarányos foglalkoztatás nem valósulhat meg a közigazgatásban, az igazságügyben, a közhivatalokban, a tájékoztatásban, a művelődésben, stb. és a magyar közösség sem fejlődhet!
Ezt sem voltak képesek, mint sok más egyéb problémát, az országon belül megoldani! Kinek, minek fizetik a délvidéki/vajdasági magyarok az adót? A munkájukat idejében nem végezték, most – a magyar adófizetők pénzéből – valamiféle „mecénásokként”, „megmentőkként” tetszelegnek. Mintha legalábbis a saját zsebükből fizetnék az ösztöndíjat!
Egyiküknek még csak véletlenül eszébe nem jutott, hogy belássa, kárt okozott a közösségnek, és hogy távozzon a közéletből. Továbbra is „képviselnek” bennünket! Jó pénzért!
A sajtókonferencia jó példa arra, hogyan lehet a semmittevést sikernek bemutatni! Továbbra i jobban megéri politikusnak lenni, mint jogásznak!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. június 29.
__________
[1] Vajdasági Jogászösztöndíj Program: Évi egymillió forint idén is a jogi pályát választóknak https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27575/Vajdasagi-Jogaszosztondij-Program-Evi-egymillio-forint-iden-is-a-jogi-palyat-valasztoknak.html, 2022. június 7. 13:51; Havi harmincezer dináros ösztöndíj a jogi pályát választóknak https://szmsz.press/2022/06/07/havi-harmincezer-dinaros-osztondij-a-jogi-palyat-valasztoknak/, 2022. június 7. 18:40, és P.E.: Továbbra is megéri jogásznak lenni. Magyar Szó, 2022. június 8. 1. és 4.
A pályázat részletei az MNT honlapján találhatóak meg: Pályázati felhívás a Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2022–2023. évi ösztöndíjainak odaítélésére https://www.mnt.org.rs/palyazati-felhivas-vajdasagi-jogaszosztondij-program-2022-2023-evi-osztondijainak-odaitelesere
[2] https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13796, 2021. augusztus 5.
[3] Tómó Margaréta: Évi egymillió forintot kap tizenhét vajdasági jogászhallgató
https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/27/evi-egymillio-forintot-kap-tizenhet-vajdasagi-jogaszhallgato/, 2021. július 27. 13:04
[4] Lásd P.E. írását az 1-es jegyzetben.
[5] Uo.
[6] Pásztor Bálint. Életrajz http://www.pasztorbalint.rs/hu/magamrol/eletrajz
[7] Mgr. Hajnal Jenő https://www.mnt.org.rs/tagjaink/mgr-hajnal-jeno

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése