2022. június 22., szerda

"Leszerelési hullám a rendőrségnél, vármegyére nevezné át a kormány a megyéket"

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 

Hatezer óvodapedagógus és nyolcezer tanár hiányzik a rendszerből

„Vas megyében hallottam több kollégától, hogy részmunkaidőben, a tanítás mellett a Lidlben dolgoznak. Azt mondják, nincs akkora terhelés, nincs annyi stressz, annyi felelősség, és sokkal többet keresnek, mint az oktatásban főállásban”​ – mondta a Szabad Európának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Szabó Zsuzsával egy nappal azután készült az interjú, hogy az érdekképviselet tanévzáró kerekasztal-beszélgetést tartott. Hiába hívták meg a fórumra a közoktatásért felelős Pintér Sándort és a szakképzésért is felelős Csák Jánost, egyikük sem ment el.

„Csodálkozunk, hogy a végletekig kimerültek a pedagógusok? Az elmúlt két évben Covid volt. A meglévő pedagógushiányon felül még a beteg kollégákat is helyettesíteni kellett. Most már olyan mértékű a fáradtság, a kiégés, hogy ez egészségkárosodásban is jelentkezik. Ezt szerettük volna érzékeltetni. Azt, hogy a számok, a kijelentések mögött emberi sorsok vannak” – mondta lapunknak Szabó Zsuzsa a PSZ elnök, aki szerint hatezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből. Az általános iskolákban és a gimnáziumokban nyolcezer a betöltetlen állás. Ezerötszáz nyugdíjas kollégát foglalkoztatnak vissza a tanárhiány miatt. Ezeket a számokat összeadva jön ki a szakember szerint a 15.500 fő.

Leszerelési hullám

Másfél évig nem mondhattak fel a rendvédelmi dolgozók, mert a kormány a pandémiára vonatkozó veszélyhelyzetben megtiltotta. Május végén azonban lejárt a felmondási tilalom. Június első napjaiban 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be a lemondását. A BRDSZ elnöke szerint a felmondási hullám nemcsak a rendőröket, hanem a büntetés-végrehajtásban dolgozókat, a tűzoltókat és a civil állományt is érinti. Bárdos Judit, a szakszervezet elnöke azt mondta: 2008 óta nem változott a rendőrök éjszakai túlórapénze, ami óránként bruttó 193 forint, amennyiből manapság még egy sós rúd sem jön ki.
A kormány korlátozó rendelkezése azonban 2022. május végén lejárt. Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) elnöke azt mondta a Szabad Európának: bár első ránézésre kevésnek tűnhet a kilépő rendőrök száma, azonban ez csak az első hét mérlege. A rendőrségnél 37 ezren dolgoznak, de a tilalom előtti években volt olyan, amikor 12 hónap alatt több mint 2500-an hagyták ott a testületet.
„Miért mennek el a kollégák? Az áprilisi választások óta egyetlenegy hang sem hangzott el a rendvédelemben dolgozók sorsáról. Ugyanabban a bizonytalanságban él mindenki, semmiféle pozitív előmenetelről nincs szó, és ezt most nemcsak rendfokozatra értem, de nincs szó arról, hogy hova jut ez a társaság, ez a 76 ezer ember” – mondta a Szabad Európának Bárdos Judit.

A rendőrségtől általában két hónapos felmondási idővel lehet távozni, így vélhetően a most kilépni szándékozók augusztusban hagyják el a testületet. Úgy tudjuk, a távozók között zömében közrendvédelmisek és utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek vannak.

A halott folyó

A Sajó szennyezése kapcsán az általunk megkérdezett szakértők használhatatlan határértékrendszerről, nem létező katasztrófavédelmi elhárítási protokollokról beszéltek. Videónk arról, hogy a szennyező fizet elve pedig csak elvben létezik, a gyakorlatban egyáltalán nem.

Áthelyezhetik Paks II-t

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a rá jellemző magabiztossággal vetette bele magát a paksi bővítés ügyébe. Amióta az új Orbán-kormányban átvette Paks II. felügyeletét Süli Jánostól, többször is jelezte, hogy a következő időszakban fel akarja pörgetni a jelentős késésben lévő projektet.
 
Van azonban egy olyan fejlemény, amelyről Szijjártó nem beszél, és amely akár még további késést is okozhat. Ez azzal függ össze, hogy a jelenlegi tervek szerint Paks II. egy, a földtani kutatások szerint aktív törésvonal fölé épülne. A Direkt36 kutatásai szerint az utóbbi időben a törésvonal problémája lett az atomerőmű engedélyezésének egyik legfontosabb kérdése. Ha ezt nem sikerül megnyugtatóan rendezni, akkor át kell helyezni Paks II.-t – írta meg Direkt36.

Vármegyésített megyék

Régi ötletet melegített fel Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, amikor módosító javaslatot nyújtott be arról, hogy a megyéket nevezzék át vármegyékre. 2011-ben, az Alaptörvény első tervezetébe is beleírták ugyanezt, de akkora vitákat váltott ki, hogy inkább kivették a végleges változatból – fejtette ki cikkében a 444.

A vármegyés ötletnek belső ellenzői is voltak, élükön Lázár Jánossal és Harrach Péterrel, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőivel. Az Alaptörvény elfogadása előtt néhány héttel közösen nyújtottak be módosítót annak érdekében, hogy maradjon a meglevő elnevezés. Lázár 2011. március 28-án azzal érvelt, hogy a vármegyének

„nem jó történeti aspektusai vannak. (...) Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot".

Szép napot!

Báthory Róbert

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése