2022. június 20., hétfő

Nemzeti tanácsi választások előtt

Lesz-e kihívója a VMSZ-nek?

Ülésezik a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete (Fotó: Pannon RTV)

Októberben esedékesek a nemzeti tanácsi választások. A Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének május 27-ei belgrádi ülésén „nem született konszenzus a nemzeti tanácsok választásának elhalasztását illetően”.[1]
– A nemzeti tanácsok többsége ugyan támogatta, hogy halasszák el a nemzeti kisebbségi tanácsi választásokat, ám Ana Brnabić kormányfőnek és többek között a magyar nemzeti tanácsnak is az a véleménye, hogy a törvény által megszabott választási időszakot nem a nemzeti tanácsok javaslatára kellene módosítani, hanem megvannak erre a megfelelő illetékes szervek – emelte ki Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének ülését követően – írja a Magyar Szó nevű véemeszes napilap.[2] – Mi azt szeretnénk, ha minden a törvényes előírások szerint történne – mondta Hajnal.
A nemzeti tanácsok választásának elhalasztása kisebbségi minisztérium javaslatára került a koordinációs testület elé, mivel a Köztársasági Statisztikai Hivatal és a Köztársasági Választási Bizottság kifogásolta, hogy egybeesik az októberben esedékes népszámlálás és a kisebbségi tanácsok választásának kampánya. A koordinációs testület ülésén azonban „nem született egyetértés”.

A népszámlálás 2021 őszén volt esedékes, a Covid-19 járvány miatt azonban a szerb képviselőház 2021. április 7-én törvényt módosított és az idén októberre halasztotta, mivel „nem volna biztonságos, mert növelhetné a vírus terjedésének kockázatát”.[3]
A Magyar Nemzeti Tanács megválasztására (harmadik alkalommal) 2018. november 4-én került sor.
A választáson azok a magyar nemzetiségű szerbiai állampolgárok élhettek szavazati jogukkal, akik 2018. október 31-ig feliratkoztak a magyar választói névjegyzékre a lakhelyük szerint illetékes helyi önkormányzat általános közigazgatási és közös feladatok hivatalában. Az egyfordulós választáson listákra lehetett szavazni, bejutási küszöb nem volt. A listaállításhoz 1500 hitelesített aláírást kellett összegyűjteniük a jelölőszervezeteknek. Összesen 35 mandátumot osztottak ki arányos rendszerben.
A 129 471 választásra jogosult közül a szavazáson 47 309-en adták le szavazatukat, vagyis a szavazópolgárok mindössze 36,54 százaléka.
A 35 tanácsnoki hely közül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „Magyar Összefogás” listája 39 166 szavazattal (83,90%) 30-at szerzett, a „Magyar Mozgalom – Zsoldos Ferenc” lista 7 516 szavazattal 5 képviselői helyet kapott. Az MNT mandátuma 4 évre szól. A szervezést a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) végezte.[4] A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a tanácsi választásokat bojkottálta.
A jelenlegi  MNT a  választásra jogosult magyarok 30,25 százalékának a szavazatával képviseli a teljes közösséget, ami miatt kérdéses, vitatható a képviseleti joga, a legitimitása is. 

Az MNT mandátuma november 4-én lejár. Amennyiben a törvényes határidőben nem tartják meg a választásokat, az MNT működésképtelenné válik, formálisan megszűnik létezni és semmilyen törvényes döntést nem hozhat, csak adminisztrálhat. Éppúgy, mint a szerb parlament, amelyik az április 3-ai választásokkal megszűnt, csak éppen az új összetételű parlament nem állt fel, és a kormány is csak technikai, mivel a választások végeredménye még mindig nem ismeretes.
Egyáltalán mi köze van a két események egymáshoz, mármint a népszámlálásnak és a nemzeti tanácsok esedékes választásának? Miért nem lehet ezt egy időben megtartani?
Ez a dilemma tejesen mesterséges és azoknak az érdekeit szolgálja, akik arra törekednek, hogy Szerbiában semmi ne működjön, akik nem a törvényesség, a határidők betartását szorgalmazzák, hanem a minél nagyobb és több káosz kialakulását.
Dura lex sed lex, vagyis „a törvény kemény, de ez a törvény”! A római jogból eredő kifejezés „egy olyan jogi maximum, amely kifejezi a törvény tiszteletben tartásának és alkalmazásának szükségességét és kötelezettségét, még akkor is, ha szigorú vagy túlzott mértékű, mivel a törvény tiszteletben tartása pozitív hatással van a társadalom életére és általában mindenki számára előnyös”.[5]
Törvények, jogszabályok nélkül az emberi társadalom nem is létezne. Azért hozzák ezeket, hogy betartsák, betartassák! Nem véletlen, hogy az Európai Unió is, amikor Szerbiáról van szó, követeli a jogszabályok tiszteletben tartását, a joguralmat.
Nem lenne szabad, tehát, egy újabb jogi vákuumot előidézni a nemzeti tanácsok működésében sem. Az MNT illetően pedig azért is, mivel – a lassan kitelő mandátuma alatt – a jelenlegi vezetőivel éppen semmivel nem javított a magyar közösség helyzetén. A Pásztor István VMSZ elnök „konfrontáció helyett együttműködés”[6] nemzeti kisebbségi politikáját alkalmazó MNT leginkább a Magyarországról befolyó hatalmas mennyiségű pénzösszeg főkét pártalapon való elosztásával volt elfoglalva. A közösség lényegi kérdéseinek megoldását egy jottányival sem vitte előbbre!

A Hajnal Jenő vette testület szükséges menesztésénél nagyobb gond az, hogy lesz-e szervezet, amelyik a VMSZ ellenében részt vesz az októberben esedékes MNT választásokon, amely végre megtöri az egyeduralmát?
Az április 3-ai választások után, az addig agilis Magyar Mozgalom (MM) életjelt sem ad magáról. A szervezet hivatalos honlapján az utolsó bejegyzés 2022. március 7-ei,[7] a Facebookon pedig április 6-ai.[8]
A VMDK hivatalos honlapján az utolsó bejegyzés a 2021. november 10-esi dátumot viseli.[9] A VMDK – a gerinces magyarok pártjának Facebook oldalán a legutóbbi bejegyzés még 2019. január 17-ei keltezésű.[10]
A párt június 12-én tisztújító közgyűlést tartott. A küldöttek szavazattöbbséggel újra Csonka Áront, a VMDK eddigi elnökét választották újra a párt élére. A régi/új elnök szerint a párt „első esedékes kihívása a nemzeti tanácsi választások”[11] lesznek. Kérdés azonban, hogy a párt egyáltalán milyen erőt képvisel, a legutóbbi választási sikertelenség után rövid idő alatt meg tud-e újulni?

Oda jutottunk, hogy a véemesz – anyaországi segítséggel – minden magyar ellenzéki szervezetet letarolt, vagy bedarált. 
Az MM és a VMDK a legutóbbi választásokon szerb pártokkal koalícióban vett rész, ami semmi eredményt nem hozott.  A Vajdasági Magyar Demokrata Pártról és a Magyar Egység Pártról pedig már huzamosabb ideje egyáltalán nem is hallani. Így, alig néhány hónappal a választások előtt, nem az a kérdés, hogy melyik/mennyi ellenzéki szervezet lesz a VMSZ kihívója a következő MNT választásokon, hanem hogy lesz-e erre egyáltalán  vállalkozó?
Félő, hogy – amennyiben a VMSZ-nek nem lesz ellenzéki alternatívája – az októberi nemzeti tanácsi választásokon még rosszabb/gyengébb/alkalmatlanabb összetételű nemzeti tanács kerül hivatalba, mint a jelenlegi. Ismét nem azok kerülnek a nemzeti tanácsba, akik képesek megfogalmazni és hatékonyan képviselni is a közösségi érdekeket, hanem akik pártvonalon megfelelnek/alkalmasak, mint ahogy a jelenlegi összetételben is.
Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy a magyar választópolgárok elveszítették hitüket a változások lehetőségében, beleuntak a VMSZ (Pásztor István) több mint másfél évtizedes önkényuralmába. Ennek csakis a magyar közösség további leépülése, fogyatkozása lehet az eredménye. Tisztában vannak ezzel a magyar ellenzéki vezetők?

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. június 20.

[1] Nem született konszenzus a nemzeti tanácsok választásának elhalasztását illetően
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/nem-szuletett-konszenzus-nemzeti-tanacsok-valasztasanak-elhalasztasat-illetoen, 2022. május 28. 11:23 és 11:33
[2] Nem született konszenzus. Magyar Szó, 2022. május 28. 5., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4939/kozelet/265676/Nem-sz%C3%BCletett-konszenzus.htm
[3] Попис становништва одложен за октобар 2022. године [A népszámlálás 2022 októberre halasztva]
https://www.srbija.gov.rs/vest/534666/popis-stanovnistva-odlozen-za-oktobar-2022-godine.php, 2021. április 7.
[4] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[5] Mi a Dura lex sed lex https://hu.encyclopedia-titanica.com/significado-de-dura-lex-sed-lex
[6] P.E.: Konfrontáció helyett együttműködés. Magyar Szó, 2022. május 25. 1. és 4. vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4936/kozelet/265472/Konfront%C3%A1ci%C3%B3-helyett-egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-hat%C3%A1ron-t%C3%BAliak-P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint-Kov%C3%A1cs-Elvira.htm, 2022. május 25. 07:50 >> 2022. május 25. 13:27
[7] A Magyar Mozgalom elítéli a diákok kampánycélokra történő felhasználását
http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-mozgalom-eliteli-a-diakok-kampanycelokra-torteno-felhasznalasat
[8] Magyar Mozgalom https://www.facebook.com/magyarmozgalom.rs
[9] Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége http://old1.vmdk.org.rs/
[10] https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights
[11] Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2022. június 12. 23:57

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése