2014. április 10., csütörtök

A magyar oktatók nem kommunikálnak anyanyelvükön a magyar egyetemistákkal?!

Szerkesztőségünk egy szabadkai magyar egyetemista diáktól kapott egy levelet, amelyben arra világít rá, hogy azok az egyetemi oktatók, akik tudnak és beszélnek magyarul, valamint ez a nemzetiségük, sok esetben nem kommunikálnak a saját nemzettársaikkal az anyanyelvükön. Persze, akadnak pozitív példák is, azonban a többségük erre nem hajlandó, és nem élnek a magyar nyelv használatának lehetőségével, pedig a törvény nem tiltja.
Szerkesztőségünk arra kéri Önöket, ha tudnak példákat, más eseteket is a témával kapcsolatban, esetleg megerősítenék vagy cáfolnák a leírtakat, kérjük, írjanak nekünk levelet (névvel vagy anélkül) a szerk@delhir.rs e-mail címre. Köszönjük!
Most pedig nézzük, mi is áll a szóban forgó levélben:

Tisztelt DélHír Portál szerkesztőség!
Itt, a déli végeken, nem igazán sok olyan típusú felület létezik, ahol közzé tudnánk tenni a magyarság diszkriminációjával, illetve a ”hazaárulással” kapcsolatos írásokat. Pedig igazán sok ilyen riport készülhetne. Sajnos!
Azért is fordulnék Önökhöz, hogy felhívjam a figyelmüket egy olyan témára, ami sok olvasójukat személyesen is érint. Az egyetemi oktatásról lenne itt szó. A szabadkai karok, melyek részei az Újvidéki Egyetemnek (magánkézben lévő egyetemekről inkább nem beszélnék) egy csomó olyan "szakembert" foglalkoztatnak, akik nap, mint nap, percről-percre megalázzák, lenézik saját nemzettársaikat. Higgyék el, hogy ezt nem dacból mondom. Igazán jól haladok tanulmányaimmal, nem panaszkodhatom. De látom sajnos, hogy magyar ajkú évfolyamtársaim miként küszködnek, és mennyire lenézik őket tanáraik.
A Szabadkai Közgazdasági Karról írok most, de szerintem általánosíthatnánk is. Két tanár-típust tudok megkülönböztetni, ami a magyar előadókat illeti.
1. Az első csoportba tartoznak azok, akik segítik, támogatják a magyar hallgatókat. Tilos könyvet magyarul kiadni, de ők mégis megengedik, hogy magyarul vizsgázzunk, írjuk a teszteket, feleljünk. Természetesen szerb könyvből, így a szókincsünk eléggé szegényes marad, de legalább lehet magyarul írni/beszélni.  Ezen a csoporton belül még ritkább az olyan tanár, aki külön magyar csoportot indít, még akkor is, ha van 10-20 magyar hallgatója. Előjön az örökérvényű gazdasági szabály: "Nem éri meg!”
2. Amásodik csoport a problémás csoport. Ők azok, akiket magyar keresztnévvel, vezetéknévvel áldott meg a Jó Isten, de nem hajlandóak megszólalni ezen a csodás nyelven. Jó-jó, tudom én, hogy a név nem mérvadó, de itt az a helyzet, hogy sok esetben szünetekben lehet hallani őket magyarul beszélni, folyosón, tanárokkal stb. Tehát tudnak, értenek, beszélnek magyarul. A hallgatóval szemben viszont nem "süllyednek le" arra a szintre, hogy magyarul beszéljenek, ne adj Isten, magyarul tanítsanak. Kérdem én, hogy magyar létemre, egy tanárnál kinek neve magyar, beszél magyarul, ért magyarul, miért kell szerbül vizsgáznom? Hol itt az értelmes válasz?  Azt szokták felhozni, hogy nincs anyag magyarul. Hát LEGYEN! Még azt is mondják, hogy ez nem igazságos, mert a szerb hallgatók nem értik a mi nyelvünket, mi az övékét viszont igen. Tényleg? Na, ne mondja! 
Az ilyen emberektől még a legliberálisabb felfogású személynek is hányingere lesz. Nem tudom azt felfogni, hogy egy tanult, értelmes ember, aki évtizedek óta viseli a doktori címet, hogy lehet ilyen mértékben haza-, és nemzetáruló? Tud az ilyen saját családtagjainak, saját szüleinek szemébe nézni? Én nem tudnék. 
Összegzésként: A mai felsőoktatásban, főleg közgazdasági területén a magyar nyelv nem használható. Gerillaharcot folytatva, suttogva tudunk egy-két szót ejteni tanárainkkal magyarul. Már akivel lehet.
Felmerül az emberben a kérdés. Az erdélyi tanárok hogyan tudnak kiállni hallgatóik mellett? Miért nem teszik ezt meg a délvidékiek is? 
Kérem önöket, nézzenek utána ennek a témának. Én szívesen segítek.  Természetesen névtelenül, mert egyelőre még kénytelen vagyok.
Évről évre kevesebb és kevesebb magyar hallgató iratkozik be. Alig néhányan maradtunk már szinte. Aki pedig vállalkozik rá, az teljes mértékben szerbül járja ki a négy évet. Ez fenntarthatatlan állapot a XXI. Században, Szabadkán. Az MNT egy dolgot csinál, és az annyiból áll, hogy pénzel. A pénz viszont gyenge vigasz ebben az esetben.
További jó munkát és kitartást!
(név a szerkesztőségben)
Közzétette: Terhes Tamás  
2014. április 09. szerda, 14:00 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése