2014. április 10., csütörtök

Jelko Kacin: Vajdaságban megfelelő a kisebbségek helyzete

Jelko Kacin: Vajdaságban megfelelő a kisebbségek helyzete
Megfelelő jogvédelmet kapnak a Vajdaságban élő kisebbségek, jelentette ki Jelko Kacin, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője ma Brüsszelben, de megjegyezte, a meglévő törvényeket következetesen kell alkalmazni és elhárítani a tartomány alkotmányos jogállásával kapcsolatos kétségeket.
„A nemzeti tanácsok rendszerének köszönhetően a kisebbségek jogai megfelelő védelmet kapnak” – mondta ma Jelko Kacin az Európai Parlament épületében a Vajdaságban élő kisebbségek jogainak védelmével kapcsolatos tanácskozást követően.
Ugyanakkor hozzátette, nagyon fontos a törvények következetes alkalmazása, s egyúttal több figyelmet kell szentelni a kisebbségek nyelvhasználati jogaira és a médiához való hozzáférésükre.
A jelentéstevő emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy meg kell szüntetni a Vajdaság alkotmányos helyzetével kapcsolatos bizonytalanságokat. „Meggyőződésem, hogy az a munkacsoport, amely jelenleg ezen dolgozik, jól végzi majd a munkáját” – szögezte le.
Az Európai Parlament külügyi bizottságának a vajdasági nemzeti kisebbségekkel foglalkozó mai tanácskozásán részt vett Ana Tomanova Makanova a Szlovák Nemzeti tanács képviseletében, Korhecz Tamás a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Slaven Bačić, a Horvát Nemzeti Tanács első embere és Marcel Drăgan, a Román Nemzeti Tanács elnöke is.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17010/Jelko-Kacin-Vajdasagban-megfelelo-a-kisebbsegek-helyzete.html, 2014. április 9. [19:28]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése