2011. december 26., hétfő

Temerini támadások: két fiatalt szabálysértési bíró elé állítottak


A rendőrség szabálysértési eljárást indított a 18 éves Stefan J. és a két évvel idősebb David K. temerini lakosok ügyében, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy a tegnapi nap folyamán két ízben is megtámadtak polgárokat, s eközben két személy könnyebben megsérült.
Mindkettőjüket előállításuk során alkoholtesztnek is alávetették, s mindkettejük vérében több, mint egy ezrelék alkoholt találtak. A két fiatalembert a detoxikálást követően szabálysértési bíró elé állították, aki 25-25 nap szabadságvesztésre ítélte őket, emellett Stefant 5000, Davidot pedig 6500 dinár pénzbírsággal sújtotta, közölte ma a rendőrség.
Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke azt nyilatkozta, hogy a támadók magyar nemzetiségű polgárokat támadtak meg, s hozzátette, egy nappal ezelőtt egy temerini magyar családot ért támadás úgy, hogy téglákkal verték be házuk ablakát. „Tájékoztattak, hogy a két eset egyikét megoldották, a korábban történt eset kapcsán viszont, amikor is egy családi házat ért támadás, remélem, hogy mielőbb kézre kerítik a tetteseket. Ahogyan eddig sem, ezután sem fogom megengedni, hogy az ilyen incidensek nyugtalanságot keltsenek ebben a nemzetiségi tekintetben érzékeny környezetben, s a rendőrség és a bíróság részéről elvárom, hogy megfelelő módon kezeljék az eseteket”, hangsúlyozta Egeresi, aki hozzátette, egyesek nyilvánvalóan kihasználták azt, hogy a rendőrök sztrájkolnak, s kiemelte, elengedhetetlen, hogy az ilyen és hasonló esetekben, minden illetékes továbbra is megfelelő módon működjön együtt. (021)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12767/Temerini-tamadasok-ket-fiatalt-szabalysertesi-biro-ele-allitottak.html, 2011. december 26. [17:11]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése