2011. december 12., hétfő

Ürögön 36 menekült család kapott falusi házat

A menekültek lakáskérdésnek megoldására a vajdasági kormány 220 millió dinárt fordított, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pedig 80 millió dinárt.
A menekültek lakáskérdésének megoldását rendező program által „Vajdaságban csaknem 800 család számára biztosítottak fedelet” – mondta Bojan Pajtić tartományi kormányfő Urögön (2011. december 5-én), amikor 36 falusi ház kulcsát adta át menekült családoknak.
A házak mellet, a menekültek földet, kertet is kaptak, illetve lehetőségük nyílt arra, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak és könnyítsenek a saját életfeltételeiken.
A menekültek, elüldözöttek és elköltöztetett személyek segélyezésére alakult Alap 2011-ben 62 házat vásárolt meg és 40 épületanyag csomagot adott a házat építő menekült családoknak. Ezzel a menekültek és elköltöztetett családok számára az Alap által felvásárolt házak száma 349-re növekedett, az épületanyag segélyben részesülők száma pedig 441-re. Az Alap 2011-ben is folytatja a lakásbiztosítási programot.
S. I.: Seoske kuće u Irigu za 36 izbegličkih porodica, Danas, 2011. december 6., 20. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése