2012. február 7., kedd

Felhívás a vagyon-visszaszármaztatási kérelmek benyújtására


A szerb vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási (restitúciós) ügynökség hétfőn (február 6-án – B. A. megj.) nyilvános felhívást tett közzé az elvett vagyon visszaszármaztatására, illetve a kárpótlásra vonatkozó kérelmek benyújtásával kapcsolatosan.
A vagyon-visszaszármaztatási kérelmek - amelyek átadására március 1-jétől kezdődően kizárólag a kijelölt postahivatalokban lesz lehetőség - azokra a vagyonokra vonatkoznak, amelyeket Szerbia területén a földreformról, az államosításról, a lefoglalásról szóló és más előírások alkalmazásával, továbbá az államosításról szóló jogi aktus alapján 1945. március 9. után magánszemélyektől és bizonyos jogi személyektől elvettek és össznépi, állami, társadalmi vagy szövetkezeti tulajdonná váltak.
A kérelmek vonatkoznak azoknak a vagyonoknak a visszaadására is, amelyeket a holokauszt következményeként vettek el tulajdonosaiktól - olvasható a nyilvános felhívásban, amelyet a restitúciós ügynökség a Politika című napilapban tett közzé hétfőn.
A kérelmek, a postai leadást követően a restitúciós ügynökség illetékes területi egységéhez kerülnek. Mellékelni kell a szükséges bizonyítékok eredetijét vagy hitelesített másolatát, összhangban a vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvény előírásával.
A kérelmezőnek, aki valamely károsult nevében jár el, a dokumentumokhoz csatolnia kell a károsulthoz fűződő rokoni kapcsolatát bizonyító okiratot, amely lehet születési vagy halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat vagy valamilyen vagyonjogi határozat. Ha valamely kérelemhez nincsenek csatolva a megfelelő dokumentumok, a kérelmet visszautasítják, de a nyilvános felhívás közzétételétől számított két éven belül többször is mód lesz a benyújtására.
A szerb parlament tavaly ősszel fogadta el a vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló (restitúciós) törvényt, azonban ezt súlyos bírálatok érték - egyebek között Magyarország részéről is -, mert tartalmazza a kollektív bűnösség elvét. Így decemberben ezt azzal orvosolta a szerb parlament, hogy elfogadta az új rehabilitálási törvényt, amelynek egyik szakaszával "törlődött" a restitúció folyamatából a - többi között a vajdasági magyarságot is sújtó - "kollektív bűnösség elve".
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jogsegélyszolgálatot hozott létre, hogy segítsen az érintetteknek kérelmeik beadásában, és hogy eligazodjanak a restitúciós és a rehabilitálási eljárásban. (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16092/Felhivas-a-vagyon-visszaszarmaztatasi-kerelmek-benyujtasara.html, 2012. február 6. [21:48]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése