2020. január 29., szerda

„Dél-tiroli típusú autonómiát a Délvidéknek!” – villáminterjú Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökhelyettesével


Az anyaországi és a határon túli magyarság egyaránt fokozott érdeklődéssel követte a Jobbiknál lezajlott tisztújítást.

A párttal kapcsolatos aktualitásokról, a további tervekről, célkitűzésekről, távlatokról nyilatkozott portálunknak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese és EP-képviselője, aki mindig erős empátiával viszonyult a határon túli, s azon belül a délvidéki magyarsághoz.
*Milyen változásokat eredményezhet a jövőben a Jobbiknál történt tisztújítás?
– Az előző elnökség 2018-ban egy jogtalan gigabírságokkal ellehetetlenített és a Fidesz beépített ügynökei által szétzilált pártot vett át. Nem is lehetett más a cél, mint a Jobbik helyzetének stabilizálása, egy átmenet biztosítása, ami büszkén mondhatom, hogy nem csak hogy sikerült, de tavaly ősszel az önkormányzati választásokon kiemelkedő eredményeket értünk el. Ám a 2018-ban kezdődött időszak mégiscsak egy átmeneti időszak volt, melynek a január 25-i tisztújításunk tett pontot a végére. Egy erős és egységes elnökség állt fel Jakab Péter vezetésével, amely immár a 2022-es választásokra készül. A Jobbik az elmúlt években egy valódi néppárttá vált, átvéve a jobbközép politikai erő szerepét a magyar politikában. A következő időszakban határozott, következetes és
a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó politikára számíthatnak tőlünk a választók nem csak Magyarországon, de az egész Kárpát-medencében.
Ellentétben a Fidesszel mi nem azt akarjuk nézni, hogy ki milyen világnézetű és ellentétben a baloldallal az alapján sem akarjuk skatulyázni az embereket, hogy a mai Magyarország határainak melyik oldalán élnek. A mi célunk az, hogy a magyarság egy erős és büszke európai nemzet legyen.
*Mennyire felelnek meg az igazságnak a fideszes médiában megjelent állítások, amelyek szerint valamiféle szakadás készülne a Jobbikban?
– A Jobbik kongresszusa 87,8 százalékos eredménnyel szavazott bizalmat Jakab Péternek, sőt az elnökségbe is az általa javasolt jelölteket juttatta be. Én úgy tudom, hogy az ilyesmit egységnek és erőnek szokás nevezni. Tudjuk, hogy a fideszes „újságírókat” a tények a legritkább esetben szokták megzavarni és a számolással is hadilábon állnak. Persze lehet, hogy ez csak egy védekezési mechanizmus a részükről, nehogy szembesüljenek azzal, hogy a valósághoz a Csillagok háborújának is több köze van, mint a cikkeiknek.
*Változik-e a Jobbik élén történt kádercsere után a párt határon túli magyarsághoz való viszonyulása vagy a nemzettársaink ugyanarra a törődésre, erkölcsi-politikai támogatásra számíthatnak, mint eddig?
– A Jobbik a 2019-es európai parlamenti programjában egyértelművé tette, hogy politikájának egyik központi eleme a határon túli magyar kisebbségek sorsáért érzett felelősség és a magyar közösségek autonómiaküzdelmének támogatása. Amikor arról beszélünk, hogy minden magyar embert szolgálni kívánunk, az azt jelenti, hogy valamennyi magyarért dolgozunk, éljen bárhol a Kárpát-medencében. Nyilván más problémákkal szembesül egy budapesti, egy győri, egy miskolci, vagy éppen egy szabadkai magyar, ezért a megoldást is mindig a helyi sajátosságokhoz kell igazítani. A határon túli magyar közösségek számára a megoldás az autonómia megadása, amelyre számos európai példa áll előttünk.
Sokszor hivatkozunk a dél-tiroli modellre, amely egyébként éppen a Délvidék esetében jól adoptálható lenne, hiszen a Vajdaság már rendelkezik bizonyos fokú autonómiával, ám ezen belül a magyarság még mindig kisebbségben van.
Ha úgy, ahogyan az olasz autonóm Trentino-Dél-Tirol tartományon belül létezik egy olasz dominanciájú déli és egy német többségű északi rész, melyek saját ügyeikről a maguk hatáskörében dönthetnek, a Vajdaságon belül is létrejöhetne egy magyar többségű autonómia, az azt hiszem, mindenkit egyaránt gazdagítana. Ebben pedig minden segítséget meg kívánunk adni a délvidéki magyarság részére, ahogyan persze figyelünk erdélyi, kárpátaljai és felvidéki magyar nemzettársaink helyzetére is – szögezte le Gyöngyösi Márton.

(fotó: dailynewshungary.com, mti.hu)
https://delhir.info/2020/01/29/del-tiroli-tipusu-autonomiat-a-delvideknek-villaminterju-gyongyosi-martonnal-a-jobbik-elnokhelyettesevel/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése