2020. január 24., péntek

Házfoglalók


Migránsügyben a helyzet NEM fog javulni!

A napokban írta a sajtó. hogy mintegy 500 migráns él lepusztult házakban, Szabadkán és környékén. De nem csak ott. A messziről jött házfoglalók Magyarkanizsa községben is garázdálkodnak, sőt a határ közelében lévő észak-bánáti falvakban már szó szerint rettegésben tartják az ottani lakosságot. Az M1 Híradója arról számolt be, hogy: mindennapossá váltak a migránsok által elkövetett betörések a Vajdaságban. A bevándorlók leginkább az elhagyatott házakba költöznek be, de olyanra is volt példa, hogy egy férfit a saját házából zártak ki. Olyannyira otthon érzik magukat, hogy főznek és be is fűtenek maguknak.

RÁBÉ
Rábén a legrosszabb a helyzet, ahol főleg idősek élnek, akik nem tudják megvédeni magukat. Egyre több a betörés. Néhány napja egy helyi férfi házába zárták be magukat a migránsok, és a tulajdonosnak csak a szomszéd segítségével sikerült bejutnia a saját otthonába.
 
Pópity Béla: Bementünk, találtunk a szobában három migránst, úgy kellett őket felébreszteni. Magukra zárták az ajtót.
A határsértők rendszeresen bejárnak a helyiek házaiba, ahol aztán otthon érzik magukat, ott alszanak, főznek, az sem zavarja őket, ha megérkezik a tulajdonos. Van, akinél már többször is jártak. Az egyik háznak már minden ablakára, ajtajára rácsokat szereltek.

Molnár Imre: Úgy gazdálkodnak, mintha ők itt laknának a faluban. Azt csinálnak, amit akarnak.
 
Makra Imre: Több helyen, ahol van áram, ott töltik a telefonjaikat, bírnak főzni vagy melegedni. Az emberek fel vannak háborodva, mert a villanyszámlát fizetni kell.
Félnek, mert nem tudják megvédeni magukat és a tulajdonukat sem. Nem mernek szembeszállni a jellemzően 18-30 év közötti, jó erőben lévő fiatalemberekkel.

Újhelyi Nándor nyilatkozta a Magyar Szónak: Rábén 65-en laknak, és ehhez megérkezik egy emeletes busz 60–70 migránssal, vagyis többen is lehetnek, mint a falu egész lakossága, és félelmet keltenek. Oroszlámoson is nagyok a problémák, sőt az elmúlt pár éjszaka már Törökkanizsán is nagyobb számban megjelentek, Keresztúron és Gyálán is sokan vannak. Keresztúron inkább a környező tanyákon húzódnak meg, illetve a valamikori menekülteknek megépített telepen, ahol most üresek a házak.

MAJDÁNY
A közösségi médiából való az alábbi hír: Majdányon egy lakatlan házba az éjjel betörték az ablakot, és ami ruha meg a migránsok szerint tüzelhető volt, azt feltüzelték! Bent a házban! És nem oltották el a tüzet! Kihívták a rendőröket, akik csak annyit mondtak a ház tulajdonosának, hogy ők nem csinálhatnak velük semmit sem. Oltsák el a tüzet, és szegeljék be az ajtókat meg az ablakokat. Azok egyébként már be voltak szegelve, csak az ideiglenes lakók betörtek. Tizenöt személy volt a házban. Ha a tulajdonos nem veszi észre időben, hogy dől ki a füst a ház ablakán, akkor akár le is éghetett volna az épület.  

MAGYARKANIZSA
Lackó Róbert, a magyarkanizsai migránsügyekkel megbízott koordinátor szerint: Azt reméltük, hogy a hideg idő beálltával majd kevesebb migráns tartózkodik itt, de a számuk növekedett. A település szélén, a külterületeken megtalálják az elhagyatott házakat. Az „újdonság” az, hogy most Horgoson is egyre többen jelennek meg, ott is az elhagyatott házakba húzódnak be, és Bánát észak részén is, a határhoz közeli kis falvakban nagyon megszaporodtak. Az egész térségben nemhogy csökkent volna a létszámuk, hanem növekedett. Még most is sokan átjutnak a magyar határon.  

MARTONOS
Egy üresen álló házat szemeltek ki maguknak, a hét főből álló csoport ott húzta meg magát. A romos épületet tűzgyújtással egykettőre barátságossá változtatták. A helyszínen tájékozódó Horváth Gergely helybeli tanácselnök elmondta, hogy katasztrófa történt volna, ha felgyújtják a házat, mert a két épület nagyon közel van egymáshoz, a két tető majdnem összeér, és tűz esetén mindkét épület leéghetett volna.

HORGOS
Egy helybeli lakos, Tornai Erzsébet adta hírül január 20-án: Tisztelt horgosi polgárok, úgy gondolom, a probléma mindannyiunkat érinti valamiképpen. Édesanyám üresen álló házába már sokadszorra törnek be a migránsok, szállodának használva azt, mindent tönkretéve, ablakokat, ajtót betörve, hajópadlón vödörben tüzelve… És mindez a Bartók Béla utcán, a falu szívében, akár fényes nappal is. Sehol nem látok semmilyen posztot a Facebookon, ahol valaki felvetne hasonló problémát, ami itt Horgoson történik, pedig nem gondolom, hogy mindez csak velünk esik meg. Mindenki hallgat… Kérlek titeket, segítsük egymást, figyeljünk oda jobban, szóljunk, ha ilyesmit tapasztalunk, hívjuk a rendőrséget, a biztonsági szolgálatot, kezdjünk összefogni, mert a helyzet nem fog javulni!

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése