2020. január 3., péntek

Szerbiának harminc évre lesz szüksége, hogy utolérje Magyarországot

Szerbiának harminc évre lesz szüksége, hogy utolérje Magyarországot
2020. január 3. 13:30

Tavaly, vagyis 2019-ben Szerbiában mintegy négy százalékos volt a gazdasági növekedés: az ország harminc év alatt érheti utol Magyarországot és a hozzá hasonló szinten levő közép- és kelet-európai országokat – mondta Milojko Arsić, a Belgrádi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának tanára.
„Ennek feltétele, hogy folyamatosan magas, akár öt százalékos gazdasági növekedést valósítsunk meg. Ez derűlátó forgatókönyv, mivel kevés országnak sikerült több évtizeden át ilyen arányú fejlődést elérnie. A közép-európai államok, így Magyarország mintegy 80 százalékkal fejlettebbek, mint Szerbia” – tette hozzá Arsić.
A felzárkózás lehetőségét az adja, hogy a következő három évtizedben ezek az országok a nyugati államokhoz hasonlóan nagyon magas fejlettségi szintre jutnak, és növekedésük jelentősen lelassul. Szerbia nagyobb arányú fejlődéssel elérhetné ezt a nívót – magyarázta a szakember.
„A kormány jó hozzáállásának minősíthető a most ismertetett mintegy 14 milliárd eurós állami beruházási terv” – mutatott rá Arsić professzor.
„Szükség van azonban arra is, hogy megváltoztassuk a társadalom és a gazdaság irányításának módját. Ez számos reformot igényel, amelyeket a jogállamiság gyűjtőnéven fogalmazhatnánk meg. Ez magába foglalja a jobb törvényeket, a hatékonyabb közigazgatást és igazságszolgáltatást, a korrupció csökkentését, és azt, hogy az állam minden piaci résztvevőt egyenrangúan kezel. A Világbank szerint ezeken a területeken az ország teljesítménye az utóbbi években romlott. A közvállalatok fontos átalakítását pedig erős politikai és gazdasági lobbicsoport fékezi” – figyelmeztet Milojko Arsić. (via RTV)
https://szabadmagyarszo.com/2020/01/03/szerbianak-harminc-evre-lesz-szuksege-hogy-utolerje-magyarorszagot/

Kapcsolódó írás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése