2020. január 22., szerda

Pásztor egyetért a választási küszöb csökkentésével, és a megmérettetés után „sem vágyik új szerepkörre”

A VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádiónak elmondta, hogy „nincs ok arra, hogy a tartományi választásokat ne a köztársasági megmérettetéssel együtt tartsák meg, vagyis mint Aleksandar Vučić államfő jelezte, április 19-én, vagy 26-án”.
Kifejezte „sajnálatát”, amiért az ellenzéki pártok egy része nem vesznek részt a tartományi képviselőház munkájában, a vajdasági választások bojkottálása mellett dönthetnek. Pásztor szerint ugyanis „mindenkinek érdeke az erőpróbán való részvétel”.
A parlamentbe való bejutási küszöb csökkentésével kapcsolatban közölte, hogy üdvözli azt, „az 5 százalékról a 3 százalékra való csökkentése segít abban, hogy láthatóvá váljon a politikai élet minden tényezője, és hogy a parlamenti demokrácia részei legyenek”.
Ezzel egyértelműen Aleksandar Vučić szándékait támogatja, aki ily módon is igyekszik a demokrácia látszatát fenntartani.
A műsorvezető kérdésére azt is elárulta, hogy a választást követően nem vágyik másmilyen szerepre.
– Olyan ritka privilégiumban részesültem, hogy kisebbségi politikusként, az önmagammal való személyi konfliktus nélkül, egyaránt szolgálhatom a kisebbségi közösséget és az államot is – mondta Pásztor.
Nos, az elnyomó haladó rezsimmel való összeborulás, és a helyi magyarság érdekeinek mellőzése így is megfogalmazható. Mindez „személyi konfliktus nélkül”.
(Szerb média nyomán)



Pásztor nem vágyik másmilyen szerepre a választást követően

Pásztor nem vágyik másmilyen szerepre a választást követően

2020. január 21. 14:39
A tartományi választást minden bizonnyal a köztársaságival egyidőben tartják – jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva.
Mint mondta a tartományi választásokat valószínűleg március 2-án, vagy 3-án írja ki.
„Nincs ok arra, hogy azokat ne a köztársasági megméretéssel együtt tartsák meg, vagyis mint Aleksandar Vučić államfő jelezte, április 19-én, vagy 26-án” – emelte ki a házelnök.
Pásztor István sajnálatát fejezte ki, amiért az ellenzéki pártok egy része, amelyek belgrádi központjuk utasítására nem vesznek részt a tartományi képviselőház munkájában, a vajdasági választások bojkottálása mellett dönthetnek.
„Mindenkinek érdeke az erőpróbán való részvétel” -hangsúlyozta Pásztor.
„A parlamenti bejutási küszöbnek az 5 százalékról a 3 százalékra való csökkentése segít abban, hogy láthatóvá váljon a politikai élet minden tényezője, és hogy a parlamenti demokrácia részei legyenek” – érvelt a politikus.
A tartományi képviselőház elnöke kiemelte, derülátó az integrálódás kapcsán. Brüsszelből egy új uniós bővítési politika jelzései érkeznek. Elmondta, hogy Várhelyi Olivér bővítési biztossal, Magyarország képviselőjével személyes kapcsolatot teremtett. „Várhelyi Olivér segíteni akar, céljaként azt jelölte meg, hogy mandátumának lejártáig Szerbia bekerüljön az európai unióba” – mutatott rá Pásztor.
Azt is elmondta, nem vágyik másmilyen szerepre. A műsorvezető ugyanis megkérdezte Pásztor Istvántól, hogy lát-e a maga és a VMSZ számára valamilyen új szerepkört, miután Vučić államfő méltatta személyes hozzájárulását a Magyarországgal, illetve az Orbán Viktor kormányfővel való baráti kapcsolatok megerősítéséhez.
A házelnök, a VMSZ vezetője azt válaszolta, másmilyen szerepre nincs szüksége. „Olyan ritka privilégiumban részesültem, hogy kisebbségi politikusként, az önmagammal való személyi konfliktus nélkül, egyaránt szolgálhatom a kisebbségi közösséget és az államot is” – fogalmazott Pásztor István.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése