Bozóki Antal (hon)lapja

2020. március 6., péntek

Fogyatkozó délvidéki magyar közösség; komoly aggodalommal tekinthetünk az új népszámlálás elé…


 
2020-03-06 

Ki gondolta volna, hogy a 2011-es évi népszámlálás tragikus adatai nem egész égy évtized alatt valóságos katasztrófába torkollnak?

Már akkor lehetett látni, hogy Délvidéken (is) rendkívül kedvezőtlenül alakul az elvándorlási tendencia, de hogy majd ilyen drámai ütemben halad, azt a legnagyobb pesszimisták sem gondolhatták.
A 2011-es népszámlálás szerint Délvidéken az előző évtized alatt csaknem 40 ezerrel csökkent a nemzettársaink száma, s mindössze 250 ezren maradtunk.
Azóta az újabb, addigiaknál is erőteljesebb és tovább tartó elvándorlási hullám következtében a magyarság száma méginkább zsugorodott. Nem lehet tudni, pontosan mennyire, de hogy
az egy év múlva sorra kerülő népszámlálás végeredménye elkeserítő lesz,
abban senki sem kételkedik.
Tíz évvel ezelőtt a szerbek mintegy 66,76 százalékban képviseltették magukat a délvidéki lakosság összetételében. Ez valamikor ugyebár egészen másképpen festett.
(Semmi kétség, hogy azóta ez az arány az itteni magyarokra nézve még kedvezőtlenebb.)
A délvidéki magyarokon kívül a horvátok, a szlovákok és a románok is nagy számban hagyják el szülőföldjüket.
Például a cirokseprűk készítéséről és meglepően nagy exportjáról, valamint az organikus mezőgazdaságról ismert Bácsújfalun becslések szerint négy-öt éve még háromezren éltek, mára ez a szám kevesebb mint kétezerre csökkent. Ezen a településen zömében szlovákok élnek, akik közül sokan ennélfogva a meglepően szolid életszínvonalat biztosító anyaországukba távoznak.
Hasonló elvándorlási tendencia figyelhető meg Horgoson, Tornyoson, Tordán, Erdővégen… Lényegében az összes délvidéki településen, főleg a falvakban, de a városokban is. Egyedül Újvidéken növekedett kisebb mértékben a lakosság száma (de nem valószínű, hogy sok magyar költözött a tartományi fővárosba).
Az utóbbi tíz évben az Orom helyi közösség lakossága mintegy 40 százalékkal csökkent. A 2011-es évi népszámlálás adatai szerint a faluban 1 935, két évvel ezelőtt pedig a választói névjegyzék szerint itt 1 300 polgár élt, míg egyes bécslések szerint reálisan 900-an sem voltak.
És ez a folyamat nem állt meg…
(Egyes adatok: Voice, fotó: valasz.hu)
F. F.
https://delhir.info/2020/03/06/fogyatkozo-delvideki-magyar-kozosseg-komoly-aggodalommal-tekinthetunk-az-uj-nepszamlalas-ele/
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 8:41
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Demográfia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (940)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (203)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1634)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (535)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (726)
  • Kisebbségi jogok (1042)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (533)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (462)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1332)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (364)
    • ►  május (54)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ▼  március (71)
      • <
      • Róna Péter: Rákosi óta nem volt olyan vezetője az ...
      • Danas, 2020. március 31.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Krivična prijava protiv Vučića i Malog zbog izbega...
      • 30 éves a VMDK!
      •   Danas, 2020. március 28.  <!--[if gte mso 9]>...
      • Látványos ábra a Covid-19, az influenza és a nátha...
      • Orbán és Vučić – több mint barátság
      • Jovo Bakić: Predsednik SNS je opasniji od korone
      • Centrális erőtereket mindenhova
      • Az Egészségügyi Világszervezet nem ajánlja a VMSZ-...
      • Ha nem figyelünk oda, eltűnhetnek a szabadságjogok
      • Reditelj Goran Marković:
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!...
      • Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a Független...
      • #maradjotthon <!--[if gte mso 9]> <![e...
      •   Danas, 2020. március 23. <!--[if gte mso 9]>...
      • Korona-vírus
      • Szerbia: Kétszázhúsz felett a koronavírussal fertő...
      • Az aláírásgyűjtés miatt a hatalom elhallgatta a ví...
      • Vučićevih osam saveta, u njegovim medijima, protiv...
      •   Danas, 2020. március 21.  <!--[if gte mso 9]>...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a F...
      • Fremond Árpád: „A Délhír hangulatot kelt, a VMSZ p...
      • Egy délvidéki magyar naplója a szerbiai kijárási t...
      • VIDEÓ: Így gyalázták és mocskolták a magyarokat a ...
      • Korona virus – najčešća pitanja:
      • Nagykikinda a koronavírus legnagyobb délvidéki és ...
      • Az „időseknek segítő önkéntes” pártaktivisták ezer...
      • Seks u doba korone
      • Megszavazták az 1849-es szerb lobogót, most meg...
      • Lažov, lažov
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      •   Danas, 2020. március 14. 2. 
      • 1848. március 15-én történt
      •   Danas, 2020. március 13. 1. 
      • „Már a határon túli médiaszolgáltatók is pályázhat...
      • „Csorbultak a szabadságjogok”
      • State Department: Szerbiában továbbra is sérülnek ...
      •   Danas, 2020. március 11. 9. 
      •   Danas, 2020. március 10. 9. 
      • Pásztor István: Visszavezetnénk Szabadkát a normal...
      • Hogyan tette rá a kezét a VMSZ az ifjúsági szervez...
      • Mindent köszönök
      • Danas, 2020. március 9. 7.
      • Ada:
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Nincs cím
      • Káderképzés – VMSZ módra
      • Pásztor István súlyosan megszegte a törvényt?
      •   Danas , 2020. március 6. 11. 
      • Pásztor nélkül is keleten fog felkelni a Nap!
      • Fogyatkozó délvidéki magyar közösség; komoly aggod...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      •  Danas, 2020. március 5. 11.
      • Mi lesz a migránsokkal?
      • VMSZ-es sógor, koma, jó barát
      • Freedom House:
      • Itt a bizonyíték!
      • Zenta – 2030
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Haladó képviselő:
      • Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú p...
      •   Danas, 2020. március 2. 9.
      • Pásztor Bálint szerint azért nem kellenek magyar n...
      • A VMSZ-től félti mandátumait a Szerb Haladó Párt?
      • SAZNAJEMO
      • VIDEÓ: Így gyalázták a magyarokat a Partizán szurk...
      • Aleksandar Vučić népszerűsége nagyot zuhant migrán...
      • Nem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.