Bozóki Antal (hon)lapja

2020. március 10., kedd

Hogyan tette rá a kezét a VMSZ az ifjúsági szervezetek mellett azok vezetőire is?

vmsz-szekhaz
 
2020-03-10 admin
Olvasói levél:

Nagyon sok magyar ifjúsági szervezet létezik Vajdaságban, vannak közöttük évtizedek óta működők, ám akadnak olyanok is, amelyeket “a párt” hozott létre pár éve, hogy kiszolgálják a céljait.

Olyanok, amelyek a közélet szempontjából nagyobb programokat működtetnek, és olyanok is, amelyek egy-egy településen belül aktívak. Utóbbiak eggyé váltak a VMSZ helyi ifiszervezeteivel, vagy közösben nyomják (ilyen az adai Homeland vagy az IFIX, a bácsföldvári Vajdasági Ifjúsági Szervezet, stb). Ezekkel helyben kontrollálják a fiatalokat, de van néhány papíron „nagyobb” ifi egyesület is, amelyekkel több halat tud a párt kifogni. Mindezeket tetőzi a párthűségre való átnevelés kísérlete az újvidéki Európa Kollégiumban, az MNT ösztöndíjak (szavazz ránk és fizetünk), és még sorolhatnánk.
Arról szeretnék most írni, hogy az elmúlt években a jelentősebb ifi szervezetek vezetőit hogyan szerezte meg magának a párt és hogyan adták el a szervezeteket ezek a vezetők a pártnak.
Az újvidéki VMIK (ifi központ papíron) egészen nemes célokkal bír: ifjúsági bálok szervezése, magyar fiatalok ballagtatása, hagyományőrző táborok szervezése. A gond csak az, hogy előző vezetői teljesen tönkretették és pénzügyileg kifosztották ezt a szebb napokat is látott szervezetet. Első elnöke, Mór Gábor a VMSZ tagja, aki iskolázatlansága miatt nem volt a megfelelő játékos. A párt asszisztálása mellett le kellett hát váltani és a helyére tenni az Erdődi-Bírkás elnök-alelnök párost, hogy a játék „politikailag korrekt” módon folyhasson. Erdődi Edvina a párt oszlopos és hűséges tagja, gyorsan bejuttatta férjét az újvidéki Európa Kollégiumba, saját magát az MNT alelnöki székébe, és láss csodaát, már dőltek is a milliók. Viszont az elmúlt évek kizsákmányolása oda vezetett, hogy ez a szervezet ma 5 tagból áll és az új elnöknek, Botka Csaba újvidéki ügyvédnek csak folytatnia kell a pénzek átforgatását. Így már a párt szellemiségében lehet a gyerekek táboroztatását és ballagtatását szervezni.
Mór Gábor  – híres volt a dorbézolásairól, de túl iskolázatlan volt a párt szemében                                               
Az Erdődi – Birkás páros – tönkretették a VMIK-t       
Az új VMIK elnök Botka Csaba ügyvéd
A Vamadisz élén hosszú évekig Saláta Ugrai Zoltán trónolt, aki a függetlenebb időket is látott egyesület programjait adta el a pártnak és az akkor még VMSZ-es Korhecz Tamásnak. Így került a párt kezére a felsőoktatási tájékoztatás és indult el gyermekeink agymosása ösztöndíjakról, kollégiumról és a pártnak való hálálkodásról. Cserébe gyors haladás járt Saláta Ugrainak a ranglétrán, MNT képviselőt és MNT bizottsági elnököt csináltak belőle a Korhecz-féle MNT-ben. Hűsége annyira szilárd volt, hogy Korheczel együtt a Magyar Mozgalom alapítója lett, sőt erős kapcsolatokat ápolt a Magyar Szocialista Párttal, így gyorsan meg kellett tőle szabadulni.
Saláta Ugrai Zoltán (jobbról) Brunner Tibor MSZP vezetővel – jó barátok
A Vamadisz élére Sóti Attila került, aki hagyta a szervezet programjainak teljes pártalapú bekebelezését, pereket indított és elvégezte a piszkos munkát a VMSZ utasításai alapján a magyar felvételik ügyében és segített a Vajdasági Szabadegyetem eladásában is. Jutalma nem maradhatott el, kitüntetést kapott Budapesten, MNT tag és bizottsági tag lett, ösztöndíj bizottságokban kapott helyet.
Sóti a vezérekkel – felfigyeltek rá. Az asztalnál ott ül a VIFÓ volt vezetője is, aki az MNT-ben kapott munkát „szolgálataiért”.
A Vamadisz régi vezetői sem panaszkodhatnak. Az egyesület egykori elnöke, Fejsztámer Róbert polgármester lett, Juhász Bálint pedig Prosperitati igazgató. A szervezet egykori alelnöke, Szabolcski Szabolcs szintén polgármester már. A szervezet jó alapokat adott a jó kapcsolatokhoz.
Fejsztámer szolgálataiért polgármester lett – de mit kezd a mingránskérdéssel?
Juhász Bálint (jobbról) igazgató lett – jó barátok a kisebb Pásztorral
Szabolcsi Szabolcs (jobbról) polgármester lett – hasméretben már le is hagyta a főnökeit
A VMSZ IF élén egyébként a felsorolt Fejsztámer – Juhász – Szabolcski trió is évekig regnált. De mi lett az elmúlt évek vezetőivel. Ricz Emese volt VMSZ IF elnök ma Budapesten van az egyik minisztériumban, Fehér Szabolcs volt elnöknek viszont nem jöttek be a számításai, sehol semmit nem kapott. A pártból származó pletykák szerint kiállása és megjelenése túl gáz a pártnak. De arra azért jó volt, hogy megkösse a paktumokat Lovasi Zsolttal, aki a Vajdasági Ifjúsági Szervezet elnöke, lehozzák a pénzeket a focitornákra és visszaforgassák azokat a pártnak.
Fehér Szabolcs – nem jött neki be a politikai karrier, na hátha majd most a választások után
Fehér és Lovasi – nem csak üzlettársak, de sógorok is
Az adai IFIX, amely az itthon maradás mellett kardoskodott évekig, vállalhatatlan volt a VMSZ-nek, részben azért, mert az egyesület teljesen beállt a nem VMSZ-es adai polgármester mögé, részben pedig elnöke Peity Szasa viselt dolgai miatt.
Peity Szasa – hiába a szülőföldön maradás, ma már Nyíregyházán él
Az egykori dél-bácskai ifjúsági vezető, Kasza Csongor, aki már volt kollégiumi nevelő és művelődési intézmény vezető is, miután együtt alkoholizált gyerekekkel, kirúgták az újvidéki Európa Kollégiumból. Láss csodát, párthűségének és kapcsolatainak köszönhetően gyorsan talpra állt, és ma a Vajdasági Pedagógiai Intézet munkatársa, itt találtak neki munkát. A diákokkal láda sörben fogadó és együtt dorbézoló egykori vezető a pedagógusok szaktanácsadója? Mire számítsunk így?
Kasza Csongor (jobbról) a pedagógiai intézettel.
A felsorolt tények összessége mellett mégis a legmegdöbbentőbb a VIFÓ pálfordulása. Ez a szervezet a Vajdasági Szabadegyetem szervezője, amelynek papíron egy ifjúsági szellemi műhelynek kellene lennie – teljes függetlenségben. Ma viszont ez már egy párt-átnevelő tábor. Annak idején még Diósi Viola idejében a VMSZ befolyása nélkül, mindenféle nézet és irányzat képviselői megjelenhettek a rendezvényen (igaz, idővel Viola is beadta a derekát és az MNT-ben kapott széket cserébe).
Régen olyan előadók is helyet kaptak a Szabadegyetemen, mint az ellenzéki (MM-es) Csernik Árpád színész, vagy Geszti Péter
Ezután lépett a színre Csikós Tibor, aki eladta a rendezvényt a VMSZ-nek (cserébe helyet kapott a VMSZ listáján a választásokon), viszont neki sem jöttek be a számításai, hiszen annak ellenére, hogy égre-földre a szülőföldön maradás mellett kardoskodott, Magyarországon kezdett el dolgozni, ma pedig Romániában él.
Csikós Tibor kezdő Szabadegyetemes korában – ekkor még nem lett eladva a rendezvény
Csikós a mindenható Lovas Ildikóval a Szabadegyetemen – vajon miben egyeztek meg?           
A VMSZ vezetői tort ülnek a Vajdasági Szabadegyetemen – övéké a zsákmány
A történethez persze az is hozzá tartozik, hogy a VIFÓ évekig a Vamadisszel szervezte meg ezt a rendezvényt (lett is összeveszés belőle a pénzek elosztása miatt), így felvetődig a kérdés, mekkora a két egyesület felelőssége abban, hogy ma már a Fidesz és a VMSZ politikusai adnak elő a Szabadegyetemen, vagy a pártoknak megfelelő arcok. A régi  táborozók egy  része közben arra panaszkodik, hogy az egykor kiemelkedő rendezvény mára kezd inkább az esti bulik és a balkáni zene fellegvárává sorvadni.
Csikós és Sóti a rendezvény megnyitón a VMSZ alelnökével – közös a felelősség, hogy ide jutott a rendezvény?
Csikós egyszer mert nemet mondani és elhívni a VMSZ-nek nem tetsző előadót, máris kitört a háború. Miután a Magyar Mozgalmat támogató Gyulai Zsoltot hívták el előadónak, a Jó reggelt Vajdaság szennyportált rögtön rá küldte a párt a VIFÓ-ra, majd pár hónapon belül Csikósnak le is kellett mondania.
Egyszer mertek ellenkezni – Gyulai Zsolt MM-es borász a Szabadegyetemen
A lemondást követően az új VIFÓ elnök, Berkó Szilárd folytatta a „hagyományokat”, tovább biztosította a párt befolyását a rendezvényre – és közben a támogatásokból (lásd az előző cikkem budapesti támogatásairól szóló részét) szépen meggazdagodott.
Berkó Szilárd VIFÓ elnök az ifjabb Pásztorral és a FIDESZ egyik elöljárójával
Berkó elnök a kocsijával pózol
Berkót Szollár Ádám VMSZ IF politikus követte a VIFÓ élén, így teljessé vált a párt befolyása. A soron következő Szabadegyetemen további párt-átnevelésre és agyzsibbasztásra számíthatunk. Közben folyik az itthoni továbbtanulás népszerűsítése, miközben a VIFÓ alelnöke már külföldön próbál szerencsét.
Búcsú Ákos (jobbról) VIFÓ alelnök a Szegedi Tudományegyetemet népszerűsíti Vajdaságban
Összefoglalva elmondható, hogy a jelenlegi és múltbéli ifjúsági vezetőink mind eladták magukat és az egyesületeik rendezvényeit a VMSZ-nek szép haszonért és karrierért cserébe. Egytől egyig, mindenki mindenhol. Milyen jövő vár így ránk?
Név a szerkesztőségben
https://delhir.info/2020/03/10/hogyan-tette-ra-a-kezet-a-vmsz-az-ifjusagi-szervezetek-mellett-azok-vezetoire-is/
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 17:22
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (940)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1623)
  • Incidensek (933)
  • Jegyzetek (532)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1037)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (529)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (531)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (457)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1322)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (334)
    • ►  május (24)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ▼  március (71)
      • <
      • Róna Péter: Rákosi óta nem volt olyan vezetője az ...
      • Danas, 2020. március 31.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Krivična prijava protiv Vučića i Malog zbog izbega...
      • 30 éves a VMDK!
      •   Danas, 2020. március 28.  <!--[if gte mso 9]>...
      • Látványos ábra a Covid-19, az influenza és a nátha...
      • Orbán és Vučić – több mint barátság
      • Jovo Bakić: Predsednik SNS je opasniji od korone
      • Centrális erőtereket mindenhova
      • Az Egészségügyi Világszervezet nem ajánlja a VMSZ-...
      • Ha nem figyelünk oda, eltűnhetnek a szabadságjogok
      • Reditelj Goran Marković:
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!...
      • Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a Független...
      • #maradjotthon <!--[if gte mso 9]> <![e...
      •   Danas, 2020. március 23. <!--[if gte mso 9]>...
      • Korona-vírus
      • Szerbia: Kétszázhúsz felett a koronavírussal fertő...
      • Az aláírásgyűjtés miatt a hatalom elhallgatta a ví...
      • Vučićevih osam saveta, u njegovim medijima, protiv...
      •   Danas, 2020. március 21.  <!--[if gte mso 9]>...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a F...
      • Fremond Árpád: „A Délhír hangulatot kelt, a VMSZ p...
      • Egy délvidéki magyar naplója a szerbiai kijárási t...
      • VIDEÓ: Így gyalázták és mocskolták a magyarokat a ...
      • Korona virus – najčešća pitanja:
      • Nagykikinda a koronavírus legnagyobb délvidéki és ...
      • Az „időseknek segítő önkéntes” pártaktivisták ezer...
      • Seks u doba korone
      • Megszavazták az 1849-es szerb lobogót, most meg...
      • Lažov, lažov
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      •   Danas, 2020. március 14. 2. 
      • 1848. március 15-én történt
      •   Danas, 2020. március 13. 1. 
      • „Már a határon túli médiaszolgáltatók is pályázhat...
      • „Csorbultak a szabadságjogok”
      • State Department: Szerbiában továbbra is sérülnek ...
      •   Danas, 2020. március 11. 9. 
      •   Danas, 2020. március 10. 9. 
      • Pásztor István: Visszavezetnénk Szabadkát a normal...
      • Hogyan tette rá a kezét a VMSZ az ifjúsági szervez...
      • Mindent köszönök
      • Danas, 2020. március 9. 7.
      • Ada:
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Nincs cím
      • Káderképzés – VMSZ módra
      • Pásztor István súlyosan megszegte a törvényt?
      •   Danas , 2020. március 6. 11. 
      • Pásztor nélkül is keleten fog felkelni a Nap!
      • Fogyatkozó délvidéki magyar közösség; komoly aggod...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      •  Danas, 2020. március 5. 11.
      • Mi lesz a migránsokkal?
      • VMSZ-es sógor, koma, jó barát
      • Freedom House:
      • Itt a bizonyíték!
      • Zenta – 2030
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Haladó képviselő:
      • Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú p...
      •   Danas, 2020. március 2. 9.
      • Pásztor Bálint szerint azért nem kellenek magyar n...
      • A VMSZ-től félti mandátumait a Szerb Haladó Párt?
      • SAZNAJEMO
      • VIDEÓ: Így gyalázták a magyarokat a Partizán szurk...
      • Aleksandar Vučić népszerűsége nagyot zuhant migrán...
      • Nem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

984,266
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.