Bozóki Antal (hon)lapja

2020. március 21., szombat

Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a Facebookon?

 
2020-03-21 admin

Mint ahogy arról portálunk is beszámolt a napokban Fremond Árpád a VMSZ köztársasági képviselője egy videóban rohant ki a DélHír portál ellen.

Fremondnak attól forrt fel az agyvize, hogy rámutattunk, hogy párttársa, topolya vezetője a 70 éves Kislinder Gábor nem tartja be a koronavírus járvány értelmében rá is vonatkozó intézkedéseket. Fremond ugyan egy szóval sem cáfolta meg az állításainkat, hiszen azok valóságtartalmával nem lehet vitába szállni, ehelyett a mocskolódás és a befeketítés fegyverét vetette be a média ellen. Úgy látszik erre kell számítani azoknak, akik kimondják, hogy a VMSZ-es vagy más politikusok sem állnak a törvények felett. 
Az ügy egy érdekes pikantériája, hogy a poszthoz, amelyre jelentős összegű Facebook reklámköltséget is fizettek (ki és milyen pénzből, nem tudni – a szerk.) több álprofilról írt, a portálunkat mocskoló kommentár is érkezett.
Fremondot – aki bennünket álhírek terjesztésével vádol –, láthatóan nem zavartatta magát az álprofilok miatt. Milyen meglepő…
Az egyik ilyen, Bíró Károly nevű álprofil VMSZ-t pátyolgató és bennünket szidó kommentárjának a stílusa azonban igen ismerősnek hatott. Minthogyha hallottuk volna ezeket a fékevesztett gondolatokat már valahol….
A „Bíró Károly” profilt megnézve egyrészt gyorsan kiderült, hogy egy kamuprofil, de még egy dologra lettünk figyelmesek. Ugyanis azt eredetileg Pásztor István névvel hozta létre valaki, és ez, az URL-jében nyomot is hagyott, ám végül valószínűleg megváltoztatta a nevet, hogy azon keresztül tudjon mocskolódni. Na de vajon ki? Talán maga Pásztor István? Jó eséllyel.


Mondjuk miért is várhatnánk mást a Vajdasági Magyar Szövetségtől, akik IRL is széttrollkodták a délvidéki magyar közéletet, hogy majd épp a Facebookon nem folytatják ugyanazt?!

Bíró Károly, aki a Trianon előtti Szabadka utolsó magyar polgármestere volt egyébként nagy népszerűségnek örvend a VMSZ-en belül, hiszen a Vajdasági Magyar Szövetség hivatalos pártalapítványát is Bíró Károly Alapítványnak hívják, és jogi képviselője Fremond Árpád és Pásztor István is.
De hogy mi a különbség Pásztor István és Bíró Károly között? Pásztor korábban kijelentette, hogy Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része, majd pedig megszavazta, hogy délvidék elcsatolásának napja kiemelt ünnepnapja legyen Vajdaságnak. Eközben Bíró Károlyról így írtak a lapok a Szabadkára bevonuló magyar honvédek érkezése után: „Újból szűnni nem akaró éljenzés és örömujjongás követte az üdvözlő szavakat. Bíró Károly Szabadka utolsó magyar polgármestere sírástól elcsukló hangon köszöntötte a magyar katonákat, örömének adott kifejezést, hogy Szabadka ismét visszakerült az anyaországhoz. Hálaeltelt szívvel emlékezett meg Magyarország kormányzójáról, akinek bölcs országvezetésének köszönhető, hogy ezt a szent pillanatot megérhették.”
https://delhir.info/2020/03/21/pasztor-istvan-alprofil-moge-bujva-mocskolodik-a-facebookon/
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 13:55
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1623)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1036)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (528)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (331)
    • ►  május (21)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ▼  március (71)
      • <
      • Róna Péter: Rákosi óta nem volt olyan vezetője az ...
      • Danas, 2020. március 31.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Krivična prijava protiv Vučića i Malog zbog izbega...
      • 30 éves a VMDK!
      •   Danas, 2020. március 28.  <!--[if gte mso 9]>...
      • Látványos ábra a Covid-19, az influenza és a nátha...
      • Orbán és Vučić – több mint barátság
      • Jovo Bakić: Predsednik SNS je opasniji od korone
      • Centrális erőtereket mindenhova
      • Az Egészségügyi Világszervezet nem ajánlja a VMSZ-...
      • Ha nem figyelünk oda, eltűnhetnek a szabadságjogok
      • Reditelj Goran Marković:
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!...
      • Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a Független...
      • #maradjotthon <!--[if gte mso 9]> <![e...
      •   Danas, 2020. március 23. <!--[if gte mso 9]>...
      • Korona-vírus
      • Szerbia: Kétszázhúsz felett a koronavírussal fertő...
      • Az aláírásgyűjtés miatt a hatalom elhallgatta a ví...
      • Vučićevih osam saveta, u njegovim medijima, protiv...
      •   Danas, 2020. március 21.  <!--[if gte mso 9]>...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a F...
      • Fremond Árpád: „A Délhír hangulatot kelt, a VMSZ p...
      • Egy délvidéki magyar naplója a szerbiai kijárási t...
      • VIDEÓ: Így gyalázták és mocskolták a magyarokat a ...
      • Korona virus – najčešća pitanja:
      • Nagykikinda a koronavírus legnagyobb délvidéki és ...
      • Az „időseknek segítő önkéntes” pártaktivisták ezer...
      • Seks u doba korone
      • Megszavazták az 1849-es szerb lobogót, most meg...
      • Lažov, lažov
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      •   Danas, 2020. március 14. 2. 
      • 1848. március 15-én történt
      •   Danas, 2020. március 13. 1. 
      • „Már a határon túli médiaszolgáltatók is pályázhat...
      • „Csorbultak a szabadságjogok”
      • State Department: Szerbiában továbbra is sérülnek ...
      •   Danas, 2020. március 11. 9. 
      •   Danas, 2020. március 10. 9. 
      • Pásztor István: Visszavezetnénk Szabadkát a normal...
      • Hogyan tette rá a kezét a VMSZ az ifjúsági szervez...
      • Mindent köszönök
      • Danas, 2020. március 9. 7.
      • Ada:
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Nincs cím
      • Káderképzés – VMSZ módra
      • Pásztor István súlyosan megszegte a törvényt?
      •   Danas , 2020. március 6. 11. 
      • Pásztor nélkül is keleten fog felkelni a Nap!
      • Fogyatkozó délvidéki magyar közösség; komoly aggod...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      •  Danas, 2020. március 5. 11.
      • Mi lesz a migránsokkal?
      • VMSZ-es sógor, koma, jó barát
      • Freedom House:
      • Itt a bizonyíték!
      • Zenta – 2030
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Haladó képviselő:
      • Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú p...
      •   Danas, 2020. március 2. 9.
      • Pásztor Bálint szerint azért nem kellenek magyar n...
      • A VMSZ-től félti mandátumait a Szerb Haladó Párt?
      • SAZNAJEMO
      • VIDEÓ: Így gyalázták a magyarokat a Partizán szurk...
      • Aleksandar Vučić népszerűsége nagyot zuhant migrán...
      • Nem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.