Bozóki Antal (hon)lapja

2020. március 4., szerda

VMSZ-es sógor, koma, jó barát

– Így osztotta le a párt az Európa Kollégiumot a sajátjai között


2020-03-04 admin
Olvasói levél: 

Ahogyan arról már írtam, az újvidéki Európa Kollégium (EK) diáktömörülésében a VMSZ ifjú, feltörekvő tagjai kaptak vezető helyet, többek között Bóka Olivér elnök, Ódry Norbert VMSZ tanács tag, Perpauer Martin a zentai VMSZ-guru Perpauer Attila fia. Egyébként a diáktömörülés előző vezetője az az adai Lakatos Adrián volt, aki egy ideje a VMSZ színeiben pózol.  Gondoltam naivan, ennyiből áll a párt odaédesgetése a 390 kollégiumi lakóhoz, de sajnos tévedtem.

Nem csak a vajdasági magyar ifjúsági szervezetekbe lopta be magát a párt, de az egész kollégiumi apparátus is a pártra épül. Oknyomozásom eredményeképpen a következőket tudom megállapítani: a kollégium minden dolgozója vagy a VMSZ újvidéki szervezetének tagja, helyi vezetője, és/vagy családi barát Vicsek Annamária oktatási államtitkárral, VMSZ újvidéki vezetővel, VMSZ tanácselnökkel, magyarán a VMSZ atyaúristennel, aki sokszor szinte élet-halál kérdésekben dönt a székvárosban.

De nézzük a részleteket!

Itt egy fénykép a párt újvidéki vezetőségéről. Első ránézésre nincs is benne semmi szokatlan, szokásos kokettálása ez az érdekembereknek a párt zászlója alatt.


Azonban ha jobban megnézzük a fénykép szereplőit, akkor érdekes dolgokat fedezünk fel. A képen balról a negyedik Đalai Kočar Edit (aki annyira magyar, hogy még a Facebook-on is szerb névvel van jelen), aki nem más, mint az Európa Kollégium kollégium tűzvédelmi referense – mindenféle erre vonatkozó végzettség nélkül. Egyébként pedig a párt ki tudja melyik újvidéki városnegyedének elnöke. Mellette Kiss Gyula, az Európa Alapítvány elnöke. Középen a félisten Vicsek Annamária, majd a képen látható még Ladisity Melinda, aki a helyi Petőfi kultúrközpont elnöke és a CMH iroda irodavezetője. A kép jobb szélén Horvát Tibor és felesége áll, aki a párt helyi irodájának szemtelen és lekezelő vezetője.
Miért érdekes ez a fénykép? Azért mert nagyon szépen rámutat az újvidéki helyzetre. Mindenki a párt által létrehozott valamilyen munkahelyen „dolgozik“, legyen az a kollégium, a pártiroda vagy éppen a CMH iroda.
De kik is dolgoznak még a kollégiumban? Ott dolgozik például Horvát Tibor lánya, Horvát Anikó, akit a kollégisták csak „villámnak“ csúfolnak, hiszen szobareferensként annyira lassú és ügyetlen az ügyintézésben, hogy sokan megkérdőjelezik épelméjűségét is. Másfelől törve beszéli a magyar nyelvet. Akkor meg hogyan dolgozhat a kollégiumban? A következő két fénykép választ ad erre a kérdésre is.

Horvát Anikó szobareferens apja a vezérekkel.
Horvát Anikó szobareferens a párt rendezvényének bemondója
A Horvát család – jól megélnek a pártnak tett hűségükből

Ez annyit jelent, hogy Újvidéken elég jóban lenni apukának a vezérekkel és elég a párt hű szolgájának lenni, máris van munka, még ha a kompetenciáink ehhez nem is elegendőek.
De kik dolgoznak még a kollégiumban? A válasz röviden és tömören: Vicsek Annamária legszűkebb baráti köre, vagy a legszűkebb baráti kör barátai. Itt dolgozik Kovács Anikó Csöpi takarítónőként (neki nyilván az iskolai végzettség hiánya miatt nem jutott előnyösebb munkakör), aki régi jó barátja Vicseknek. De itt dolgozott az a Kasza Csongor is, akiről már az a szóbeszéd járta, hogy Vicsek szeretője. Itt dolgozik az a Danyi Zsuzsanna újvidéki zenetanárnő is főnevelőként, akit a kollégiumi lakók szívből utálnak, aki megkeseríti a lakók életét, de hát mit lehet tenni, ha Vicsek közeli jó barátja.

Balról a második Csöpi, a takarítónő, a kép alján pedig Vicsek – régi jó barátok
Vicsek, Csöpi és Kasza közös baráti képen – érdemes barátkozni
Đalai, Csöpi és Krizsán Andrea a kollégiumban – valaki párt alapon, valaki baráti alapon került be

Az is tragikus, hogy a kollégium 2015-ös megnyitása előtt, sem azóta soha sehol nem jelent meg nyilvános pályázati felhívás a munkahelyekre. A magyar adófizetők pénzén hozzá nem értő, oda nem való családbarátok és hűséges pártszolgák között lettek a helyek felosztva.

De kivel kell még jóban lenni a kollégiumi munkahelyhez?

Szintén kifizetődő barátságot ápolni a frissen megválasztott MNT alelnökkel, Erdődi Edvinával, aki nem csak a férjét, Birkás Zsoltot juttatta be nevelőtanárnak a kollégiumba (igaz, hogy sehol a világon nincs az egyetemi kollégiumokban nevelőtanári tisztség, ennek ellenére Zsoltról jó véleményük van a lakóknak), de még a barátnőjét is, Krizsán Andreát, aki szintén valami kitalált poszton „dolgozik“ a kollégiumban.

Krizsán Andreáék az Erdődi párossal – jó barátok

Krizsán Andrea nem bízta a véletlenre, beerősített másik oldalról is, így jó barátságot ápol Lulity Emillel, aki az MNT elnök tanácsadója volt, majd felnyalta magát az MNT hivatalának vezetőjévé.

Krizsán és Lulity párossal

De hogyan sikerült ez Lulitynak? Hát a következő fénykép mindent elárul, hiszen nagyon jó barátságot ápol na kivel, nem mással mint a vezér kisebbik fiával, Pásztor Ábellel.

Lulityikék Pásztor Ábellel és exbarátnőjével

Đalai Kočar Edit sem bízta a véletlenre, úgyhogy jó barátságot ápol Ladisity Melinda Petőfi elnökkel, akinek sikerült a lányát bejuttatni tartományi parlamenti titkárnőnek.
Természetesen a képen látható harmadik hölgy, Babos Karolina is a kollégium munkatársa. Milyen meglepő…
Arról nem is szólnék részletesen, hogy Snejder Ildikó igazgatónő ki is volt igazgatói kinevezése előtt: a VMSZ-es Nyilas Mihály titkárságnak egyik vezetője, és természetesen pártkatona.
Összegezve elmondható, hogy érvényesül a jól ismert mese, ez megfogta, az hazavitte, a harmadik megfőzte…
Újvidéken ha jóban vagy a megfelelő vezérrel és/vagy hű szolgája vagy a pártnak, akkor munkahelyet kapsz. A gond egyedül az, hogy mindez gyermekeink kárára történik. Politikai átnevelés folyik a kollégiumban. Milyen előadások, milyen programok lehetnek itt megszervezve egy ilyen, a pártszennyel mélyen átitatott kuplerájban? Ahol a munkatársak miatt a kitalált és jelentéktelen kollégiumi diáktanács elnöke is pártszolga. És még csodálkozunk, hogy elmennek a fiatalok?
Név a szerkesztőségben

Kapcsolódó:
A VMSZ még a választások előtt teljesen bekebelezte a vajdasági magyar ifjúsági szervezeteket?Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú politikusai
https://delhir.info/2020/03/04/vmsz-es-sogor-koma-jo-barat-igy-osztotta-le-a-part-az-europa-kollegiumot-a-sajatjai-kozott/
 
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 17:06
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Oktatás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1623)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1036)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (528)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (331)
    • ►  május (21)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ▼  március (71)
      • <
      • Róna Péter: Rákosi óta nem volt olyan vezetője az ...
      • Danas, 2020. március 31.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Krivična prijava protiv Vučića i Malog zbog izbega...
      • 30 éves a VMDK!
      •   Danas, 2020. március 28.  <!--[if gte mso 9]>...
      • Látványos ábra a Covid-19, az influenza és a nátha...
      • Orbán és Vučić – több mint barátság
      • Jovo Bakić: Predsednik SNS je opasniji od korone
      • Centrális erőtereket mindenhova
      • Az Egészségügyi Világszervezet nem ajánlja a VMSZ-...
      • Ha nem figyelünk oda, eltűnhetnek a szabadságjogok
      • Reditelj Goran Marković:
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!...
      • Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a Független...
      • #maradjotthon <!--[if gte mso 9]> <![e...
      •   Danas, 2020. március 23. <!--[if gte mso 9]>...
      • Korona-vírus
      • Szerbia: Kétszázhúsz felett a koronavírussal fertő...
      • Az aláírásgyűjtés miatt a hatalom elhallgatta a ví...
      • Vučićevih osam saveta, u njegovim medijima, protiv...
      •   Danas, 2020. március 21.  <!--[if gte mso 9]>...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a F...
      • Fremond Árpád: „A Délhír hangulatot kelt, a VMSZ p...
      • Egy délvidéki magyar naplója a szerbiai kijárási t...
      • VIDEÓ: Így gyalázták és mocskolták a magyarokat a ...
      • Korona virus – najčešća pitanja:
      • Nagykikinda a koronavírus legnagyobb délvidéki és ...
      • Az „időseknek segítő önkéntes” pártaktivisták ezer...
      • Seks u doba korone
      • Megszavazták az 1849-es szerb lobogót, most meg...
      • Lažov, lažov
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      •   Danas, 2020. március 14. 2. 
      • 1848. március 15-én történt
      •   Danas, 2020. március 13. 1. 
      • „Már a határon túli médiaszolgáltatók is pályázhat...
      • „Csorbultak a szabadságjogok”
      • State Department: Szerbiában továbbra is sérülnek ...
      •   Danas, 2020. március 11. 9. 
      •   Danas, 2020. március 10. 9. 
      • Pásztor István: Visszavezetnénk Szabadkát a normal...
      • Hogyan tette rá a kezét a VMSZ az ifjúsági szervez...
      • Mindent köszönök
      • Danas, 2020. március 9. 7.
      • Ada:
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Nincs cím
      • Káderképzés – VMSZ módra
      • Pásztor István súlyosan megszegte a törvényt?
      •   Danas , 2020. március 6. 11. 
      • Pásztor nélkül is keleten fog felkelni a Nap!
      • Fogyatkozó délvidéki magyar közösség; komoly aggod...
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      •  Danas, 2020. március 5. 11.
      • Mi lesz a migránsokkal?
      • VMSZ-es sógor, koma, jó barát
      • Freedom House:
      • Itt a bizonyíték!
      • Zenta – 2030
      •   <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if...
      • Haladó képviselő:
      • Így forgatják a közpénz milliókat a VMSZ IF ifjú p...
      •   Danas, 2020. március 2. 9.
      • Pásztor Bálint szerint azért nem kellenek magyar n...
      • A VMSZ-től félti mandátumait a Szerb Haladó Párt?
      • SAZNAJEMO
      • VIDEÓ: Így gyalázták a magyarokat a Partizán szurk...
      • Aleksandar Vučić népszerűsége nagyot zuhant migrán...
      • Nem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

983,896
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.