2020. július 5., vasárnap

Szerbiában a helyzet fokozódik!


Maglai: „A hatalom túltolta a lopást és a csalást”!


A Tisztességes és Demokratikus Választások nevű belgrádi szervezet (Beogradska organizacija za fer izbore i demokratiju OFID) július 4-ei értékelése szerint Szerbiában „a teljes választási folyamat integritása kompromittálva van”.[1]  A szervezet szerint „a választói bizottságok tagjai mintegy 100 ezer, vagyis a választói testület 3,5 százalékának szavazócéduláját kivitték a szavazóhelyekről”.[2] Ez azt jelenti, hogy ennyi ember nem regulárisan szavazott.  
A választásokat egy sor rendellenesség követte, a részvételi arány pedig a legalacsonyabb volt a többpártrendszer három évtizeddel ezelőtti bevezetése óta – a választói névjegyzékbe felvettek 47,23 százaléka vett részt – mondta Vladimir Petrović, az OFID megfigyelő missziójának vezetője.[3]  
A „rendellenességekkel” kapcsolatosan Petrović „a párhuzamos választó listákat”, a választó helyek előtti politikai aktivizmust és a szavazócédulák fényképezését említette, valamint, azt, hogy az érvénytelen szavazócédulák száma közel négy százalékot tesz ki, ami 120 ezer szavazót jelent, s „ez a legnagyobb ilyen szám az utóbbi néhány választási ciklusban”.[4] 
– Mindez kompromittálta a megalakuló szerb képviselőház összetételét – tette hozzá Petrović.

Az elemzők szerint a nemzeti frekvenciával rendelkező televíziókon és a N1-en, amelyek műsorait az elektronikus média regulációs testülete (REM) felügyelte, Aleksandar  Vučić (AV) a TV képernyőn egy hét alatt 38 órát és 54 percet volt jelen, kétszer annyi ideig, mint a többi, a kampány nem kategorizált részvevője, a választáson második helyezett Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és az Egységes Szerbia (JS) koalíció pedig a megfigyelt időszak 7,24 százalékában. Ez azt is jelenti, hogy míg Vučić a Szerbia RTV-én (RTS) egy órát volt jelen, addig a bojkottálóknak erre 24 másodperc jutott.[5]
A választásokat minősíti az is, hogy miután június 24-én a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a Dosta je bilo [Elég Volt  Mozgalom] 2700 szavazóhelyen (a 8253 közül) észlelt szabálytalanságokra vonatkozó kifogásait elutasította, a Közigazgatási Bíróság megállapította, hogy azok jogilag helytálóak és megsemmisítette a RIK határozatait.[6]   

Florian Bieber, a Grazi Tudományegyetem Délkelet-európai Tanulmányi Központjának igazgatója szerint „a választások bizonyítják, hogy Szerbia nem demokratikus ország”. [7] Biber szavai szerint, világos, hogy a jelenleg uralkodó politikai projektumnak nincs jövője, valamint, hogy „a gazdasági, politikai és szociális helyzet rosszabbodni fog”.[8]  – Lehetséges, hogy a válasz a kérdésre, hogy ’mikor lesz jobb’ az, hogy előbb a helyzetnek rosszabbodnia kell, mielőtt javulna – tette hozzá Biber.
Mindehhez – a helyzet jelenlegi állása alapján – csak annyi lehet hozzátenni, hogy a 250 tagú szerb képviselőházban nem lesznek ellenzéki képviselők.  A nem végleges adatok szerint, a Szerb Haladó Párt (SNS) párt (189 képviselője) mellet ugyanis 32 képviselői mandátumhoz jutott még a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és az Egységes Szerbia (JS) koalíció, valamint Aleksandar Šapić (SPAS) listája (12), valamint a nemzeti kisebbségek pártjai, a Vajdasági Magyar Szövetség (9), az Albán Koalíció (Albanska koalicija 3), Muamaer Zukorilić (3) és a Sandzsaki Demokratikus Akció (2).[9]

Maglai Jenő a Szabadka Polgári Mozgalom listavezetője a július 3-ai sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy „az egész országban, a tartományban és a helyi önkormányzatokban is eltűnt az ellenzék. A kampány és a választás során pedig soha nem tapasztalt visszaélések voltak. Maglai szerint a hatalmi pártok ipari mértékben követtek el szavazatvásárlást, pénzzel, csomagokkal, zsarolással, vagy nyomásgyakorlással”.[10]
A politikus szerint aggasztó, hogy Szabadkán a kampányban kijátszották a nemzeti, vagyis a nacionalista kártyát. Hamis illúzióval csapták be az embereket, amikor azt mondták, hogy Szabadkának magyar polgármestere lesz és erre sokan ráharaptak. Emiatt szerb részről is elindult a nyomásgyakorlás, SMS-ben üzeneteket küldtek, hogy az emberek azért buzdítsák szavazásra, hogy ne legyen magyar polgármestere a városnak – közli a Szabad Magyar Szó a sajtókonferenciáról készült írásban.[11]
– A 2020-as választásra mindenki úgy fog emlékezni, hogy az milyen brutálisan lett meglopva és elcsalva. Azt gondolom, hogy a hatalom túltolta a lopást és a csalást, ezzel abba a helyzetbe került, hogy maga maradt a politikai színtéren. Az országban ugyanolyan helyzet állt elő, mint a kilencvenes években a miloševići idők kezdetén, amikor a Szerbiai Szocialista Pártnak teljes egyeduralma volt az ország felett. Ezt az egyeduralmat állította most vissza a Szerb Haladó Párt. Ellenzék nem létezik, és ennek velejárója az lesz, hogy a szerb társadalomban jelen lévő feszültségek teljes mértékben kikerülnek az utcára, és ez a kérdés ott fog megoldódni – mondta Maglai, aki szerint csak az a kérdés, hogy ez mikor fog belobbanni.[12]
Annak a felmérését is el kellene végezni, hogy mi/milyen is volt ebben a Vajdasági Magyar Sz9vetségnek-nek a szerepe? (Lásd például a vranjei,[13] a palicsi,[14] stb. botrányt.) 
Elképesztő és szomorú, hogy a párt irányítása alatt lévő Magyar Szó a VMSZ „történelmi választási sikerét” hirdetve, csupán Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökének június 29-ei sajtókonferenciáján elhangzott megjegyzéseiről közölt egy rövid(ke) hírt. Azt is az ötödik oldalon.[15] 

Az ellenzék elégedetlen, egyre türelmetlenebb és új, rendkívüli választásokat követel. Boško Obradović, a Dveri mozgalom vezetője július 3-án „a válság áthidalására” vonatkozó javaslatot küldött a hatalom és az ellenzék minden politikai opciójának, hogy „üljenek tárgyalóasztalhoz, amíg nem lesz késő”.[16]
A jelek mind jobban arra utalnak, tekintettel a járvány újbóli erősödésére is, hogy a helyzet egyre inkább kicsúszik a túlságosan aktív/„minden lében kanál” – illetve, ahogy a szerb szóhasználatban elterjedt, „lekar, pekar, apotekar” [orvos, pékes, gyógyszerész] – Aleksandar Vučić Szerb Haladó Párti elnök irányítása alól.
Egyre többen reagálnak AV nem köztársasági elnököz méltó viselkedésére is. A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) július 3-án elítélte a szerb elnök alkalmatlan fellépését a Szerbiai RTV Kérdőjel c. július 2-ai műsorában való vendégeskedésekor és nyilvánosan felszólította, hogy az újságírótól és Szerbia polgáraitól kérjen bocsánatot.[17]
Sonja Brkić, Szerbia Legfelsőbb Bírósága és a Köztársasági Választási Bizottság volt elnöke az esettel kapcsolatban a Direktno.rs portálon keresztül fordult Vučićhoz:
– AV nem akar válaszolni, átveszi a műsor vezetését, eltúlzott és ízléstelen mértékben, megfélemlítő módon nyilvánítja ki az érzéseit. Nyilvánosan kérdezem: Mi történne, ha az elnök kissé jobban, vagy nagyon felidegesítené magát? Ilyen pszichikai rendellenességű személyt nem jó ilyen magas funkción tudni. Kezdetnek sok módon  b o j k o t t á l n i  kell. Bojkott, ellenzék – írja Sonja Brkić.[18] 

Bacsó Péter A Tanú c. filméből ismert mondás, miszerint „én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, most így módosul: Szerbiában a helyzet fokozódik! Hevülnek az ellentétek. Ez persze a nem demokratikus választások következménye is.
Ennek senki értelmes nem örül, de úgy néz ki Biebernek talán igaza van, amikor azt mondja, „előbb a helyzetnek rosszabbodnia kell, mielőtt javulna”. Vagy előbb „belobban”?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. július 5.


[1] (Beta) OFID: 100.000 ljudi glasalo van biračkih mesta! [100 ezer ember a szavazóhelyeken kívül szavazott]
https://direktno.rs/izbori-2020/285503/ofid-100000-ljudi-glasalo-van-birackih-mesta.html, 2020. július 4. 14:46
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] I. Nikoletić: Vučiću na RTS sat vremena, bojkotu 24 sekunde [Vučićnak a SZRTV-én egy óra, a bojkottnak 24 másodperc] https://www.danas.rs/drustvo/vucicu-na-rts-sat-vremena-bojkotu-24-sekunde/30. juna 2020. június 30. 13:52 és 13.53
[6] Sa 2.700 prigovora oborili smo izbore, još samo da RIK to prizna [2700 kifogással megdöntöttük a választásokat, csak még a Köztársasági Választási Bizottságnak el kell ismerni] imserniehttps://www.danas.rs/politika/izbori-2020/djb-sa-2700-prigovora-oborio-izbore-jos-samo-da-nateramo-rik-da-to-i-prizna/, 2020. július 1. 11.02 és 11.02
[7] Beta. "Izbori su dokaz da je Srbija nedemokratska zemlja" [A választások bizonyítják, hogy Szerbia nem demokratikus ország” https://direktno.rs/politika/285005/izbori-su-dokaz-da-je-srbija-nedemokratska-zemlja.html, 2020. július 2. 09:31
[8] Uo.
[9] Ekipa Danasa i agencije. IZBORI 2020: SNS više od 60 odsto, drugi SPS, treći Šapić [A Danas és az ügynökség csapata. Választások 2020: A SZHP többi, mint 60 százalék, második a Szerbiai Szocialista Párt, harmadik Šapić]. https://www.danas.rs/politika/izbori-2020/izbori-2020-cesid-i-ipsos-objavili-prve-procene-rezultata-uzivo/, 2020. június 21. 23.36 és 2020. június 22. 00.27
[10] Tóth Imre. Maglai: Visszatért a kilencvenes évek szelleme
https://szabadmagyarszo.com/2020/07/03/maglai-visszatert-a-kilencvenes-evek-szelleme/
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Dr. Pásztor Bálint: a VMSZ nem kampányolt Dél-Szerbiában https://pannonrtv.com/rovatok/politika/dr-pasztor-balint-vmsz-nem-kampanyolt-del-szerbiaban, 2020. június 26. 13:46 és 09:25
[14] U. Z.: Választási csalást követett el a VMSZ Palicson? https://delhir.info/2020/06/30/video-valasztasi-csalast-kovetett-el-a-vmsz-palicson/
[15] RR: Szerbiai szerte 234 helyen ismételnek. Magyar Szó, 2020. június 30. 5.
[16] "Vlast i opozicija da potpišu sporazum o slobodnim i poštenim izborima" https://direktno.rs/izbori-2020/285328/vlast-i-opozicija-da-potpisu-sporazum-o-slobodnim-i-postenim-izborima.html, 03. 07. 2020. 14:07
[17] FoNet. NUNS osudio Vučićevo ponašanje prema Oliveri Jovićević [A SZFÚE elítélte Vučić az Olivera Jovićević iránti viselkedését] https://www.danas.rs/drustvo/nuns-osudio-vucicevo-ponasanje-prema-oliveri-jovicevic/, 2020. július 3. 17:26 és 17.57
[18] Bivša predsednica Vrhovnog suda: A ako se Vučić više iznervira? [A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke: És ha Vučić jobban felidegesedik?] https://direktno.rs/vesti/drustvo-i-ekonomija/285706/bivsa-predsednica-vrhovnog-suda-a-ako-se-vucic-vise-iznervira.html, 05. 07. 2020. 14:27

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése