2020. július 10., péntek

Újvidék:

Ma is lesz tiltakozó akció

Ujvidek tuntetes

Délután hat órától Újvidéken ismét tiltakozó megmozdulást szerveznek – erről 021.rs. írt.
Információik szerint a tüntetők követelései nem változtak.
Ismételten lemondásra szólítják fel Aleksandar Vučić szerb elnököt, Nebojša Stefanović belügyminisztert, Miloš Vučević újvidéki polgármestert, valamint  Vladimir Rebićet, a rendőrség igazgatóját.
Továbbra is követelik a köztársasági válságstáb tagjainak leváltását, illetve, hogy azt az egymilliárd dinárt, amit a kormány a Szerb Pravoszláv Egyháznak kíván folyósítani,  az egészségügyi dolgozók kapják, illetve azok, akik a járvány miatt elvesztették munkájukat.
A tüntetők követelik továbbá, hogy engedjék szabadon Miran Pogačart, a Krov nad glavom szervezet tagját, akit a rendőrség a szerdai tüntetés után 48 órás előzetes letartóztatásba helyezett, annak ellenére, hogy semmilyen erőszakos akcióban nem vett részt.
A megmozdulásnak továbbra sincs formális szervezője, ezúttal is a közösségi média segítségével történik.
A tüntetés ma délután hatkor kezdődik a Szabadság téren.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése