2022. augusztus 22., hétfő

KENYÉR ÉS CIRKUSZ

Kisajátította, pártrendezvény szintjére süllyesztette a VMSZ a magyar nemzeti ünnepet!


Ki írja a „vezető érdekvédőnk” beszédeit? Csak nem L. I.?
https://delhir.info/

Augusztus 13-án megtartották Palicson a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/BMC) Szent István-napi „központi ünnepségét”.
A huszonhatodik alkalommal megszervezett rendezvény idei jelmondatát – a Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat – Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című (1810-ben véglegesített)[1] versének egyik változatából kölcsönözték.

Palicson nem a vajdasági magyar közösség Szent István-napi központi ünnepségét szervezték meg, hanem a VMSZ pártrendezvényét! Pásztor István pártvezér, tartományi képviselőházi elnök, noszai ménesgazda, új Mercédesz-tulajdonos, stb. kisajátította, pártösszejövetel szintjére süllyesztette/züllesztette a magyar nemzeti ünnepet!
A megtévesztő Véemeszes jamboreet/dzsemborit/találkozót augusztus 13-án tartották, miközben Szent István-napja augusztus 20-án van!
Számos vajdasági településről – Vučić módjára – ingyen buszokkal szállították a palicsi meetingre  a jobb sorsra érdemes, oktalan közönséget. Sokan azt hitték, hogy egy közös nemzeti ünnepségen vesznek részt. Mégis elég gyéren voltak jelen. Szerencsére, mivel többen, az ismerőseim közül, akik Palicson jártak – néhány napra rá – az orvosnál kötöttek ki, mert koronavírusosak lettek.
A költségeket, persze, valakinek állnia kell(ett). Rendezhet, természetesen, Pásztor (párt)propaganda ünnepséget, amennyit, ahol, és amikor csak akar, de nem közpénzen!
Mennyibe került a palicsi rendezvény és honnan erre a pénz? A párt Magyar Szó nevű szócsövében az esemény egész oldalas színes reklámja,[2] stb. mennyibe került? Nem lehetett volna a rendezvény költségeit okosabb helyre/módon elkölteni? Különösen a mostani rossz gazdasági helyzetben!

A kenyérszentelést követően felolvasott „beszédében” Pásztor István hozta a tőle már (meg)szokottakat.
A többnyire elvont, homályos, gyakran összefüggéstelen és zavaros felszólalásában a pártvezér Szent István tetteit és cselekedeteit próbálta tolmácsolni. A saját értelmezésében igyekezett magyarázni, hogy  mit is „szánt nekünk” az államalapító király.
Nemzeti ünnepünk alkalmából több ködös gondolatot is megfogalmazott (vagy írtak le neki).
Egyebek mellett, „kiemelte, gondot kell viselnünk a szülőföldünkről, együtt kell működnünk, erőt kifejtenünk annak érdekében, hogy ellen tudjunk állni azoknak a 21. századi imperialista törekvéseknek, amiket globalista törvényszerűségként próbálnak lenyomni a torkunkon”.[3] (Érthető, nemde?) – Meg kell dolgoznunk azért, hogy magyarok maradhassunk – tette hozzá a „kenyérszelő” Pásztor.[4]
A VMSZ erkölcsileg és politikailag is levitézlett elnöke a migránshelyzetre kitérve elmondta, hogy „Magyarországnak és Szerbiának közösen és jól, keményen és bátran, határozottan bár emberségesen kell ellent mondania a migránsáradatnak”.[5] Azt azonban már nem részletezte, hogy ezt miért nem teszi(k), és hogy ez miből áll(na), sem azt, hogy személyesen mit tett a helyzet megváltoztatása érdekében.
– Hét éve tűrjük ezt a helyzetet, ami a magyarországi kerítés megépítése után hetekre lecsillapodott, de alapvetően rosszabbra fordult: városaink, parkjaink, közterületeink megszállás alatt állnak, a védett Szelevényi erdőbe, ahová egy évtizede még kirándulni vitték az iskolásokat, hogy megmutassák nekik a védett növényeket, a rendőrség sem meri betenni a lábát. A makkhetesi erdővel ugyanez a helyzet, arrafelé már ellehetetlenült az élet, de nincs ez másként Nyugat-Bácskában és Belgrádban sem – állapította meg Pásztor,[6] mintha nem ő lenne az egyik felelős vezető, akinek kötelessége lenne ennek a problémának (is) a megoldását

megtalálni!
– A migránsinváziót a déli határon kell megállítani, a jelenlegi áldatlan állapotokat pedig meg kell szüntetni
[7] – tette hozzá bölcsen. Arra azonban nem tért ki, hogy Szerbia déli határán miért nem lépnek fel.
Letámadta az Európai Uniót, amelyben „a döntéshozók folyamatosan változó elvárások alapján írogatják jelentéseiket rólunk, ki nem mondott nyomásgyakorlást hajtanak végre rajtunk, aminek következtében a mi életünk válik élhetetlenné”.[8] Mintha legalábbis az EU vezetői lennének a bűnösök azért, hogy a szerb haladó hatalom – amelyiknek Pásztor pártja és ő is a tevékeny részese – nem képes elvégezni a szükséges reformokat és teljesíteni az uniós tagfelvétel követelményeit.
Beszéde végén „köszönetet mondott Magyarország 2010 óta hatalmon lévő nemzeti kormányának, Szerbia elnökének és kormányának az egy évtizedes partneri viszonyulásért, az együttműködési szándékért és nyitottságért”.[9] Hangoztatva, hogy „a nemzethez tartozás kiteljesedése az elmúlt tizenkét év nemzeti kormányzásának köszönve aranykorát éli”.[10]
Kérdés azonban, hogy kinek mit hozott ez az „aranykor”, és hogyan tekintenek erre az egyre fogyó és elszegényedő közösség tagjai.

Az Orbán Viktor stílusát is utánzó, nemzeti színekbe csomagolt szpícset aztán a szolgalelkű magyar sajtó szinte vagy csaknem egészében közölte.
Pásztor szónoklatát augusztus 15-én – Hitünk szabadságunk alapja címmel[11] – hozta csaknem egész oldalon és három fotóval illusztrálva a Magyar Szó. Beszédének hosszas „részletét” harsogtatták az Újvidéki Rádió augusztus 17-ei Hangadó szerda című politikai magazinjában is.[12] Muci Szántó Márta szerkesztő ezért bizonyára kiérdemelte legalább Gusztony András, az Újvidéki Rádió kettes csatornája fő- és felelős szerkesztőjének, de lehet, hogy még Klemm József megbízott vezérigazgatónak az elismerését is.
Történik mindez anélkül, hogy bárki is – a Délhíren kívül
[13] – valamiféle kommentárt fűzött volna Pásztor szabadjára engedett, a valóságtól elszakadt és általa mantrának tartott gondolataihoz. Ma már újságírónak lenni elég csak Pásztor Pista zagyva beszédeit közölni. Ilyen alacsony szintre süllyedt a vajdasági magyar újságírás!

Augusztus 19-én aztán, Honnan jő a fény… elnevezéssel, tartottak még egy Szent István-napi központi ünnepséget, az Újvidéki Színházban, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) rendezésében[14] – a Véemeszes politikai, illetve a párhoz közeli, bizalmi elitnek, amelyen „a VMSZ államtitkárai és köztársasági képviselői is tiszteletüket tették”.[15]
„Emlékezni elődeinkre öröm és kötelesség” – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a testület elnöke, aki „Igor Mirović (korábban radikális, most – B. A.) haladó tartományi kormányfővel igyekezett jelentőséget adni az ünnepnek”.[16]
– Az államokat és a közösségeket mindig azok vezették legjobban, akik merész célokat tűztek ki maguk elé és jobb jövőt mertek álmodni. Ilyen személyiség volt a magyar történelemben Szent István. Örök érvényű alkotása és hagyatéka, hogy népét átvezette a történelem viszontagságain, majd elvezetett addig a pillanatig is, hogy ma Vajdaságban együtt ünneplünk. Tisztelet azoknak, akik azon fáradoztak, hogy a kivételes magyar államalapítóra tartományi szintű ünnepen emlékezzünk meg. Együtt ünnepelhetünk, ami az egész vajdasági közösség javát szolgálja. Évek óta együtt vezetjük a tartományi ügyeket, és sikereink is közösek. Mindezt az állami szintű, hihetetlenül eredményes együttműködés is támogatja – mondta a tartományi kormányfő.[17]
A Délhír portál kommentárja szerint azonban „kétséges, hogy a haladó-párti Mirović egyáltalán tudja, miről szól Szent István ünnepe”.[18]
A műsort Vitkay-Kucsera Ágota énekművész és Verebes Krnács Erika előadóművész, az MNT tagjai – akiknek a hangját egyébként a testület ülésein nemigen lehet hallani – „tette fennköltté”.[19]

A délvidéki/vajdasági magyar közösségnek továbbra sincsen egy közös, központi Szent István-napi ünnepsége! Szerveznek egy megtévesztő Véemeszes pártrendezvényt és egy kirakatszerű ünnepi műsort a párthoz tartozó/közeli kiváltságosoknak – amelyen (bizonyára) csak meghívóval lehetett részt venni.
Miért nem lehet a közösségnek egyetlen össznépi nemzeti ünnepsége? A Magyar Nemzeti Tanácsnak kellene ezt megszervezni, lehetőséget adva minden érdekelt magyar párt és civil szervezet vezetőjének, de mindenki másnak is, aki szükségét érzi, hogy elmondja az ünneppel kapcsolatos gondolatait. Ez azonban a jelenlegi körülmények között elképzelhetetlen. Most a panem et circenses/kenyeret és cirkuszi játékokat (a népnek) a cél!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. augusztus 22.

__________
[1] Berzsenyi Dániel: A MAGYAROKHOZ. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/berzsenyi-daniel-622D/a-magyarokhoz-650D/

[2] A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi rendezvénye. Magyar Szó, 2022. augusztus 13.

[3] vas: A hitünk szabadságunk alapja. Magyar Szó, 2022. augusztus 15. 5. https://www.magyarszo.rs/hu/5005/kozelet/270174/A-hit%C3%BCnk-szabads%C3%A1gunk-alapja-VMSZ-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Palics-KENY%C3%89RSZENTEL%C3%89S.htm, 2022. augusztus 13. 22:06 >> 2022. augusztus 14. 20:43
A kapcsolódó fotógaléria ITT és ITT, a kapcsolódó videó pedig ITT nézhető meg.

[4] vas, a 3-as jegyzetben, 5.

[5] Uo.

[6] Uo.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Uo.

[11] Uo.

[12] Hangadó szerda. https://media.rtv.rs/hu/hangado/76425, 2022. augusztus 17. 0:4:50-0:15:32

[13] D.J.: A VMSZ Szent István napján is összeborult a haladókkal. https://delhir.info/2022/08/20/a-vmsz-
szent-istvan-napjan-is-osszeborult-a-haladokkal/
[14] Tóth D. Lívia: Emlékezni öröm és kötelesség. https://www.magyarszo.rs/hu/5010/kozelet/270509/Eml%C3%A9kezni-%C3%B6r%C3%B6m-%C3%A9s-k%C3%B6teless%C3%A9g-%C3%BAjvid%C3%A9k-tartom%C3%A1nyi-korm%C3%A1ny-MNT-Hajnal-Jen%C5%91-Szent-Istv%C3%A1n-nap.htm, 2022. augusztus 19. 19:15 >> 2022. augusztus 19. 22:20
[15] Uo.

[16] D.J. – a 13-as alatt.

[17] Lásd a 14-es alatti írást, 5.

[18] Lásd a 13-as alatt.

[19] Lásd a 14-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése